Hirdetés
szőlő találatok 51 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szőlőpréseket és a szőlődarálókat a must szőlőszemekből való kinyerésére használják a borkészítési folyamatban. A leszüretelt szőlőt először szőlődarálók segítségével ledarálják, az ilyen módon ledarált és összezúzott szőlőszemeket, továbbá a belőlük távozó szőlőlevet kádakban tárolják egészen a következő munkafázisig, a préselésig.
A kategória apróhirdetései között találunk igazán nagy kapacitású ipari jellegű szőlődarálókat és szőlőpréseket is, illetve jóval kisebb kapacitású, háztáji eszközöket is. Ezt figyelembe véve hasonló logika alapján mind a darálóknál, mind a préseknél ugyanígy megjelennek a manuális (kézi) meghajtású és az elektromos (motoros) modellek a kínálatban.
A nagyobb kapacitású szőlőprések már általában fekvő hengeres préstérrel rendelkeznek, míg a hagyományos (háztáji felhasználású és méretezésű) szőlő sutuk inkább álló kivitelűek. A technikai jelleget tekintve is igen széles kínálattal találkozhatunk, hiszen a hirdetések között megjelennek a vákuum szőlőprések, a membrán prések, a hidraulikus szőlőprések, a folyamatos prések, az automata szőlőprések, szőlőbogyozók, kosaras szőlőprések, fa és rozsdamentes prések, pneumatikus szőlőprések.
Az egyes, ipari jellegű szőlődarálók és szőlőprések gyártói között megtaláljuk az Enoveneta, Siprem, Vinopress, Howard, Willmes, Wottle, Fermeth, Zambelli, Vaslin borászati és szőlészeti iparágban utazó cégeket. Az egyszerűbb, kisebb teljesítményű háztáji modellek esetében az egyedi, márkajelzés nélküli, épített kivitel a jellemző. Abban azonban már nincs különbség a két csoport között, hogy mindkét vonalon egyaránt előfordulnak új és használt szőlészeti gépeket kínáló apróhirdetések is.

Olvasson tovább
345.000 Ft
2 napja hirdető
2024. július 14. 16:25 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Hajós
400-450 literes, kifogástalan állapotban. Kérem, telefonon érdeklődjenek.
40.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 10. 19:56 Szőlőprés, szőlődaráló Komárom-Esztergom, Úny
Eladó a képeken látható szőlődaráló préssel együtt minden tartozékával, jó állapotban !
200.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 6. 13:48 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Eger
Eladó egy 1989-es évjáratú Vaslin CEP 250 s típusú ferdekosaras szőlőprés. A gépet 2011-ben vásároltuk, azóta saját használatban van. A...
450.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 4. 09:43 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható automata hobbi szőlőprés jó állapotban eladó.Kipróbálható!
420.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 4. 09:42 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható automata szőlőprés eladó.Sopron Tokaj útvonalon átvehető!
385.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 4. 09:42 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható automata 1000 literes szőlőprés kitűnő állapotba eladó.Kipróbálható!
6.000 EUR
15 éve hirdető
2024. július 4. 09:39 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható pneumatikus zárt prés eladó. KITŰNŐ ÁLLAPOT.
590.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 4. 09:36 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható hobbi szőlőprés jó állapotban eladó. Minimális töltés: 150 kg.
688.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 4. 09:11 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható jó állapotú Inox saválló szőlőprés eladó.Saválló kosár nyomlap orsó létepsi.
4 éve hirdető
2024. július 3. 15:01 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kiskőrös
Willmes típusú 120 Hl es ,1 db 200 Hl üzembiztos prések eladók.
20.000 Ft
2 éve hirdető
2024. június 18. 23:25 Szőlőprés, szőlődaráló Baranya, Mohács
Eladó a képen látható régi szőlődaráló. Méretek: 150*50 cm.
10.000 Ft
6 éve hirdető
2024. június 16. 17:37 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Szőlőprések (2 db, 130 cm összmagassággal, 50 cm széles x 55 cm magas kosárral, 65 cm átmérőjű gyűjtőtányérral, racsnis áttéttel)...
5.000.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. június 10. 15:12 Szőlőprés, szőlődaráló Somogy, Balatonboglár (Szőlőskislak)
Eladó 20 hl-es szőlőprés. Kb. 45 q szőlő fér bele. 2013-as gyártású. Csak kézi szüretre volt használva, de keveset, mert tartalék prés volt...
35.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. március 5. 14:41 Szőlőprés, szőlődaráló Pest, Pécel
Eladó hibátlanul működő szőlőprés és szőlődaráló. Prés külön: 25.000 Daráló: 15.000
3.500 Ft
8 éve hirdető
2024. február 25. 19:30 Szőlőprés, szőlődaráló Csongrád-Csanád, Mórahalom
Eladó a képen látható szőlődaráló. Ára
123 Ft
8 éve hirdető
2024. február 19. 13:54 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kiskőrös
90 hl es pneumatikus szőlő prés automatikus üzemű új ponyvával ujszerű keveset használt állapotban eladó! Azonnal használható költségmentes...
400.000 Ft
1 éve hirdető
2023. november 14. 18:59 Szőlőprés, szőlődaráló Fejér, Mór
12 hl-es Vaslin Veritas 2 nyomólapos szőlőprés (2 t szőlőt lehet vele egyszerre préselni) 6 t/h teljesítményű, VC.MID.ITALCOM.CE100...
8 éve hirdető
2023. február 27. 09:43 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kecel
Szőlő Zúzó Bogyózó zbz 200-300 as Dugattyús Cefre Szivattyúval Villanymotorokkal eladó.
120.000 Ft
5 éve hirdető
2022. szeptember 12. 15:26 Szőlőprés, szőlődaráló Fejér, Sukoró
700 literes mechanikus szőlőprés minden tartozékával eladó! Akár dekorációnak is felhasználható! Kérem , hogy este hívjanak!
30.000 Ft
8 éve hirdető
2022. május 9. 14:48 Szőlőprés, szőlődaráló Veszprém, Zánka
Szőlődaráló 380 V, 60 literes savállógarattal, bronzperselyekkel, kifogástalan állapotban eladó.
450.000 Ft
11 éve hirdető
2021. december 19. 11:28 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kiskőrös
Autómata 40 hl szőlőprés, folyamatosan tölthető, nagyon jó állapotban!
750.000 Ft
3 éve hirdető
2021. május 17. 05:36 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Eger
Szőlőprés 2 tonnás Scharfenberger rozsdamentes eladó, állapota a képeken. Idős Partnerünk kérésére, a Neki kijáró segítség okán hirdetjük,...
4.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2021. február 4. 10:16 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jánkmajtis
DIEMME szőlő bogyózó zúzó és a hozzá tartozó nagy teljesítményű Csőszivattyú ,valamint egy tankeres meggyhez készült Inox 5Kw-os zúzó...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Szőlészeti gépek
- Szőlőprés, szőlődaráló (51)
Sajtóközlemény
![Hogyan csökkenthetők az agráriumban a klímaváltozás okozta károk?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4439/cikk_74439/klimavaltozas-agrarium-1_fill_540x300_0.jpg)
Hogyan csökkenthetők az agráriumban a klímaváltozás okozta károk?
Teljesen átalakíthatja a magyar gazdák életét az éghajlatváltozás.![Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4436/cikk_74436/buza-lead_fill_540x300_0.jpg)
Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ
Úgy érzi, megéri az árát a furcsán hangzó beavatkozás.![Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4438/cikk_74438/konzerv-lead_fill_540x300_0.jpg)