Hirdetés
Fogas borona 240 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A talajművelő gépek között megtalálható fogas borona alcsoportban a legismertebb boronatípussal találkozhatunk. A fogas boronák mellett ismertek még az ásóborona, forgóborona, fésűs borona borona változatok is.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.

Olvasson tovább
1.500.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 26. 07:49 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Függesztett fogas boronáinkat 1 soros, 2 soros, és rögtörős kivitelben gyártjuk. Erős, masszív szerkezetű függesztő vázak anyaga: 80x80x6,...
6.625 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 07:04 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra,...
6.935 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 06:34 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra,...
4 éve hirdető
2024. július 26. 05:44 Fogas borona Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - 9,0 m-es gyepfésű borona - szállítási szélesség: 3 m - 7 mm rugókkal - 180 db dupla rugóval - 4 támasztó kerék -...
420.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 26. 05:34 Fogas borona Bács-Kiskun, Géderlak
LEKO 1,4 méter munkaszélességű, szabályozott munkamélységű félnehéz fogas, két sor rögtörővel. Ára: 420.000,-Ft + Áfa. Ingyenes...
3.300.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 26. 03:09 Fogas borona Bács-Kiskun, Géderlak
Itt nincs esélye a rögöknek... :) 5,6 méter munkaszélességű függesztett nehézfogas (25x25x300-as fogakkal) dupla fogastáblákkal! Ára:...
2024. július 26. 01:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Gyepborona / gyepfésű függesztett hidraulikus nyitás, zárás. munkaszélesség: 6m Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a...
2024. július 25. 23:59 Fogas borona Bács-Kiskun, Tiszakécske
Metal-Technik gyepborona/nehézborona kiegyenlíti a talajfelszínt, feltöri a télen kialakult kérgeket, tömöríti a talajt, elpusztítja az apró...
115.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 25. 22:01 Fogas borona Vas, Csepreg
Kihasználatlanság miatt eladóvá vált 3,7 m munkaszélességű borona leveles simító. Hidraulikus nyitás - csukás, mtz kategória. Átnézés és...
4 éve hirdető
2024. július 25. 20:44 Fogas borona Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Imerje...
1.250.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 25. 19:29 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új 6,6 m borona ,65 kg levéllel hyd csukással.Első simitóval ,20 cm fogakkal Tavaszi lezárásra,90-120 le traktor után eladó Váz: körbe...
320.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 25. 18:29 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
RAU 3,3m-es függesztett boronás kombinátor -elől nehézboronák, hátul dupla rögtörők -egymás után öt sorban elhelyezett fogak -a rögtörők...
800.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 25. 18:28 Fogas borona Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Borona, függesztett, hidraulikusan felhajtható, 5,5m-es, Kovács Ker gyártású (Hajdúszovát), 2008-as évjárat, 800kg összsúly (110kg-os...
1.350.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 25. 17:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
7,6m-es függesztett nehézborona -elől simító, hátul nehézboronák -egymás után öt sorban elhelyezett fogak -nagy fogak -hidraulikus...
420.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 25. 17:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
REGENT 4m-es függesztett boronás kombinátor -elől nehézboronák, középen rögtörők, hátul simító -egymás után öt sorban elhelyezett fogak -jó...
1.700.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 25. 17:24 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
RAU 6,6m-es függesztett boronás kombinátor -elől nehézboronák, hátul dupla rögtörők -egymás után öt sorban elhelyezett fogak -nagy, kanalas...
420.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 25. 17:04 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
AGRIFARM 3m-es függesztett boronás kombinátor -elől nehézboronák, hátul dupla rögtörők -egymás után öt sorban elhelyezett fogak -repedés, és...
430.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 25. 15:44 Fogas borona Fejér, Csákvár
KVERNELAND függesztett fogas borona 4 m munkaszélességgel, kétutas hidraulika munkahengerrel, dupla rögtörővel, jó állapotú fogakkal,...
590.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 25. 14:59 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Uj5,5 borona 50 kg levéllel 590000ft,gödörfúró,talajmaró,eke,rendsodró,műtrágyaszóró,permetezö eu és alkatrészek Tel :06-42-520-170 Házhoz...
2024. július 25. 14:29 Fogas borona Pest, Tököl
Műszaki adatai: Munkaszélessége: 8,8 m Szögek méretei: 30 x 30 mm vastag és 255 mm munka hossza Szögek száma: 160 db Szög súly: 1,92 kg...
2024. július 25. 13:29 Fogas borona Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex TD típusú nehéz fogasok eladók! Hidraulikusan csukható és fix kivitelben, simítóval, két sor rögtörővel, több méretben kapható....
1.590.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 25. 11:34 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új 6,6 m borona ,65 kg levéllel hyd csukással.Első simitóval ,20 cm fogakkal+rögtörövel Tavaszi lezárásra,90-120 le traktor után eladó Váz:...
2024. július 25. 10:19 Fogas borona Pest, Tököl
Műszaki adatai: Munkaszélessége: 4,4 m Szögek méretei: 25 x 25 mm vastag és 195 mm munka hossza Szögek száma: 80 db Hidraulikusan...
13 éve hirdető
2024. július 25. 01:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Masszív, robosztus fogasborona hidraulikus vázzal, simítóval, dupla sor rögtörővel raktárkészletről eladó.
1.690.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 24. 22:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új borona 5,6-6,6-8,4 m+hátsó simitóval 60kg levéllel, 20cm fogakkal ár : 1,690,000 ft -tól + áfa Képek Tel :06-42-520-170 Házhoz szállítás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Kiderült, hogy az erdők képesek feldolgozni a levegő metántartalmának egy részét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4626/cikk_74626/erdU4_fill_540x300_0.jpg)
Kiderült, hogy az erdők képesek feldolgozni a levegő metántartalmának egy részét
Az erdők tehát még annál is fontosabbak számunkra, mint ahogy eddig gondoltuk.![Téged is zavar a vakondtúrás? Akkor erről mindenképpen tudnod kell](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4614/cikk_74614/vakondturas_fill_540x300_0.jpg)