Hirdetés
henger találatok 615 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
3.900.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF gyűrűshengerek | 5,2-6,2m munkaszélességben | Három kivitel: 1. Hagyományos; 2. Gumikeréken vontatható - traktor hidraulikára...
690.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:39 Henger Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Hidraulikus gyűrűs henger 6 m-es, üzemképes állapotban,1985-ös évjárat,690.000.-Ft+Áfa
7 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:39 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Késes henger - tárcsa kombináció a tökéletes száraprításra Nagy teljesítmény az elérhető 15-20 km/h sebességgel Minimális üzemeltetési...
5 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:29 Aprító henger Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó Expom Gladio 6,3m aprítóhenger Leírás: A tengely forgó részen egy D=610mm átmérőjű acélból készült csőre 15 speciális hardox kés van...
5.700.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:19 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,6 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
4.630.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:04 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF Cambridge hengerek | Rugós simítóval felszerelhető | Nem kényszercsukásos kivitel, munkahelyzetben a szállítókerék használható |...
4.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:04 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-4,8 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
2024. szeptember 14. 10:59 Aprító henger Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5.400.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:59 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,0 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
1.550.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:49 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Hammerschmit 5,2 méteres munka szélességű 45 cm gyűrűátmérőjű vontatott cambridge henger hydralikus csukású munkára fogható állapotban eladó...
9 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:34 Henger Pest, Csemő
TMCLS-6202 Jellemzői: állítható simítólapok, kisebb szerkezeti tömeg mellett hasonlóan jó teljesítmény, kedvező szállítási magasság, gyors...
4.850.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-4,8 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
6.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 4 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes...
6.550.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 09:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár,...
1.650.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2024. szeptember 14. 08:49 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
11 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:39 Henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Madara Agro rögtörőhenger BK/BXT széria (4,5-6-6,5-8,4-10,6-12,3) méter munkaszélességben. Elérhető gyűrűátmérők:460 mm ; 510 mm Műszaki...
2024. szeptember 14. 08:24 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 07:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2.200.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 07:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Függesztett aprító henger közvetlen a gyártótól! - munkaszélesség: 3 méter (2 - 6m-ig rendelhetőek) - váz keresztmetszete 100x100x6-os -...
4.600.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 06:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
LEKO 6 méter munkaszélességű, hidraulikus gyűrűshenger, tárcsacsapágyal szerelve. (93 tagos) Ára: 4.600.000,-Ft + Áfa. Ingyenes...
2024. szeptember 14. 06:49 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
165.000 Ft
15 éve hirdető
2024. szeptember 14. 05:39 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
függesztett, 3.80 m széles, 3 tagos, jó állapotban eladó
2.130.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 04:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
A feltüntetett ár a 3,8 méter munkaszélességű hagyományos gyűrűshengerre vonatkozik!!! Gyűrűshengerek széles választéka közvetlen a...
4.990.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 14. 04:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (615)
- Aprító henger (139)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (73)
- Rögtörő henger (136)
- Tömörítő henger (197)