Hirdetés
Henger, tömörítő 725 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. július 24. 11:29 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 CAMBRIDGE gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 6,3 méteres munkaszélesség - • 2...
2024. július 24. 11:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 10:54 Henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, házhozszállítással eladók. 2m-től 6m-ig, vontatott, függesztett, fix vagy hidralikusan...
2024. július 24. 10:44 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 10:34 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Agro-Factory Cambridge henger közvetlenül szántás után, vetés előtt vagy után a talaj felső rétegének tömörítésére, törmelékszerkezetének...
2024. július 24. 09:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 09:29 Henger Somogy, Kaposvár
QUIVOGNE ROLLFIRST 820 CAMBRIDGE HENGER ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:4995000 huf Évjárat: 2022 Egyéb Legfontosabb...
2024. július 24. 09:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4 éve hirdető
2024. július 24. 09:04 Henger Csongrád-Csanád, Makó
Vogel & Noot tárcsára eladó ø 600 mm ékgyűrűs henger 3-4-5-6 m méretekben. Az ár felől érdeklődjön a megadott elérhetőségen: Hanki-Ker....
2024. július 24. 08:49 Rögtörő henger Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
6.800 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 08:44 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó új AGROCUT 300 késes henger. JELLEMZŐK: • 3 m munkaszélesség, • ø 1.820 mm henger, • Front és hátsó függesztés, • Súly: 1.480 kg, •...
2024. július 24. 08:14 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Levelflex 450 előre szerelhető henger, 2016, dán gyártmány, 4,5 m munkaszélesség, 80-as ékgyűrűs öntvény henger, 2,9 m szállítási...
3.397.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 08:09 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Shreder L60.470V 1750/2020 kg, vízzel tölthető (Dob: 470 mm). A legyező-szerűen elrendezett késeknek köszönhetően: - Nincs döcögés,...
2024. július 24. 08:04 Egyéb henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 24. 07:54 Rögtörő henger Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2011-es gyártás - jó állapot - simító - 4,5 m - hidraulikusan csukható - ár kérésre
2024. július 24. 07:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
2024. július 24. 06:54 Egyéb henger Győr-Moson-Sopron, Győr
KERNER X-CUT SOLO 600 függesztett aprítóhenger kombináció ÚJ gép, alapkivitel világítással, a felszereltség még változtatható. TISZTELT...
6.650.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 06:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 5 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes...
5 éve hirdető
2024. július 24. 05:24 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Bócsa
Új, 7,3 m munkaszélesség, robosztus kialakítás, Cambridge vagy Crosskill gyűrűvel, 70 mm tengelyátmérő, szállítási szélesség 2,5m, 150x100...
4.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 05:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Egysoros hengereink prizmacsúcsos, cambridge és ékgyűrűs változatban készülnek, egy sor hidraulikus rugós simítóval szerelve, illetve...
2024. július 24. 05:14 Egyéb henger Győr-Moson-Sopron, Győr
KERNER X-CUT SOLO 300 függesztett aprítóhenger kombináció ÚJ gép, alapkivitel világítással, a felszereltség még változtatható. TISZTELT...
5 éve hirdető
2024. július 24. 04:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Bócsa
Quivogne GLADIATOR 6 méteres munkaszélességű késes henger tárcsasorral kombinálva Új, 6 méteres szélesség, önbeálló függesztés a front...
1.390.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 04:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes...
4.050.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 02:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes...
7.490.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 01:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 6 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg. - hidraulikus crossboard...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (725)
- Aprító henger (167)
- Crosskill henger (17)
- Egyéb henger (98)
- Rögtörő henger (156)
- Tömörítő henger (217)
![Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4667/cikk_74667/jam_fill_540x300_0.png)
Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.
Az ube tele van vitaminokkal és összetett szénhidrátokkal.![A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4643/cikk_74643/szUlU3_fill_540x300_0.jpg)
A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet
A szőlészeti génbank célja a genetikai sokszínűség fenntartása és a jövő...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)