Hirdetés
Henger, tömörítő 726 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. július 22. 21:59 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Taurus pálcás hengert önmagában, de akár egy kultivátor után szerelve is használható, vetés vagy ültetés előtt. (Ha igazán szép munkát...
650.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 22. 16:19 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
LEMKEN VARIOPACK 80 , szántáselmunkáló henger jó állapotban eladó.
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 22. 15:29 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Készleten lévő 6,2 m-es osztott késes tárcsás aprítóhengerünk néhány napos szállítási határidővel átvehető, ingyenes szállítással!...
2024. július 22. 13:29 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
10 éve hirdető
2024. július 22. 12:54 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Rábapordány
3 méteres munkaszélesség
2024. július 22. 12:49 Aprító henger Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
7 hónapja hirdető
2024. július 22. 12:34 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Az elérhető verziók: 4,5 méter, 5,4 méter, 6,3 méter és 7,5 méter munkaszélességű. Két különböző átmérőjű öntöttvas gyűrű választható: 510...
5.100.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 22. 11:24 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Üllés
Eladó kiváló állapotú, sérülésmentes, újszerű művelő elemekkel rendelkező Vaderstad Rolex 8,2 m -es henger. Munkára fogható javítás nélkül....
560.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 22. 11:09 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
SZÁNTÁSELMUNKÁLÓ HENGER , PACKER HENGER DUPLA SOROS , HÁROMPONT FELFÜGGESZTÉSSEL JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. GYŰRŰK TÁVOLSÁGA 15CM .
6.995.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 22. 07:34 Egyéb henger Bács-Kiskun, Géderlak
A csillagygyűrűs henger alkalmas szántás elmunkálásra, vetést követő magágytömörítésre, de tarlóhántással egybekapcsolt talajlezárásra is. A...
165.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 22. 06:54 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
3.80 m széles, 3 tagos, jó állapotban eladó.
13.500 EUR
6 éve hirdető
2024. július 22. 05:49 Tömörítő henger
Hamm HD12 vibrációs tandemhenger Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 866 - vibráció mindkét hengernél - tömörítési erő 40 Kn - Kubota motor -...
2.827.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 21. 23:09 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Shreder TL32.550-470W duplasoros, nyitott henger ø550 és 470mm henger-átmérővel, raktárról. Más típusok és méretek, rendelésre....
2024. július 21. 22:49 Rögtörő henger Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 21. 22:39 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
990.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 21. 21:04 Egyéb henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 6 méteres összecsukható Gyűrűshenger Állapot: Munkára fogható Évjárat: 1992 Tulajdonságok: 6 méter munkaszélesség,...
2024. július 21. 17:58 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 21. 14:39 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki leírás: szállítási szélesség: 305 cm munkaszélesség: 290 cm súlya: 388 kg súlya vízzel: 740 kg súlya homokkal: 1100 kg
395.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 21. 14:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
5 m széles, jó állapotban eladó
399.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 21. 13:54 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
Duplasoros, vontatott, 1990-es évj., eladó.
2024. július 21. 11:24 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki leírás: Szállítási szélesség: 215 cm munkaszélesség: 200 cm súlya: 273 kg súlya vízzel: 515 kg súlya homokkal: 760 kg
6.990.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 21. 10:59 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m) 6,2 Teljesítmény igény (le) 105 Szállítókerekek 400/60-15.5 Súly kb. (kg) 3400
165.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 21. 10:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
függesztett, 3.80 m széles, 3 tagos, jó állapotban eladó
550.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 21. 07:38 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Anarcs
Eladó a képeken látható Regent ékgyűrűs henger rugós biztosítású késsorral, tartóval és csapágyakkal.
2.200.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 21. 06:44 Egyéb henger Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Hidraulikus csukás ,újszerű állapot
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (726)
- Aprító henger (167)
- Crosskill henger (17)
- Egyéb henger (99)
- Rögtörő henger (156)
- Tömörítő henger (217)
![Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8659/cikk_58659/szep_es_kiszaradt_gyep_fill_540x300_0.jpg)
Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.
Munkára fel! A nyár végén jön el az idő, hogy szép fű lehessen a kertedben!![Kiderült, hogy az erdők képesek feldolgozni a levegő metántartalmának egy részét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4626/cikk_74626/erdU4_fill_540x300_0.jpg)