Hirdetés
Henger, tömörítő 624 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
1.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 22. 05:54 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
Hidraulikusan csukható, vontatott , jó állapotban eladó
2024. szeptember 21. 19:38 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb....
10 éve hirdető
2024. szeptember 21. 18:12 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Háromtagos nehéz henger eladó.
9 éve hirdető
2024. szeptember 21. 17:21 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászjákóhalma
Gyűrűs henger, 3 tagos, új csapágyakkal, üzemkész, jó állapotban eladó!
2024. szeptember 21. 16:14 Tömörítő henger Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 21. 15:29 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 21. 15:19 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Típus: PW 640 ASL Master Munkaszélesség (cm/sor): 640 Gépigény (Lóerő): 80-120 Függesztési mód: Félig Függesztett Összecsukás: Hidraulikusan...
2024. szeptember 21. 14:24 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 21. 14:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 21. 13:54 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 21. 12:14 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 21. 11:55 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 6,3 m Szállítási szélesség: 2,40 m Tömeg: 3 250 kg Alapfelszereltség: Acélöntvény öntisztító Güttler® henger Ø45/50 cm...
2024. szeptember 21. 10:29 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 21. 08:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3.300.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 21. 08:04 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Leírás Rotor Prizma Csúcsos henger 4.50-5.00-6.20 m - 50 cm átmérő - félíg függesztett tolatós nyitással - 4.50/2200 kg/3.300.000 Ft -...
2024. szeptember 21. 05:44 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Boxer LL talajsimító rendkívül alkalmas a talaj kiegyenlítésére, kertek előkészítésénél vagy ezekhez hasonló munkák során kíváló társ...
2024. szeptember 21. 05:34 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Boxer LL talajsimító rendkívül alkalmas a talaj kiegyenlítésére, kertek előkészítésénél vagy ezekhez hasonló munkák során kíváló társ...
2024. szeptember 20. 21:54 Egyéb henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/kereso/kappa+m AARDENBURG Kappa M 1250 -...
2024. szeptember 20. 15:44 Aprító henger Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 15:19 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 20. 15:14 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 14:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 14:44 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 20. 13:24 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (624)
- Aprító henger (137)
- Crosskill henger (15)
- Egyéb henger (68)
- Rögtörő henger (141)
- Tömörítő henger (202)