Hirdetés
Henger, tömörítő 781 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2025. március 19. 16:09 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
6.990.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 19. 15:29 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m): 6,2 Teljesítményigény (le): 105 Szállítókerekek: 400/60-15.5 Súly kb. (kg): 3400
800.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 19. 13:48 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Kaba
Gyűrűs henger eladó Kaba
4.500.000 Ft
3 éve hirdető
2025. március 19. 13:03 Rögtörő henger Vas, Kemenesmihályfa
Eladó használt He-Va Tip Roller rögtörő. Érdeklődni telefonon!
800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 19. 11:12 Rögtörő henger Békés, Elek
Eladó rögtörősor, Kverneland 8.1-es kombinátoron volt rajta. Azonnali munkára fogható állapotban.
60.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 19. 10:02 Tömörítő henger Vas, Kenyeri
2 db sima henger eladó, munkára fogható állapotban. 30.000 Ft/db áron.
930.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. március 19. 08:34 Tömörítő henger Békés, Sarkad
Leírás: Sima tömörítőhenger 4-5-6-8m, hidraulikus csukással, 500 mm átmérővel, vízzel vagy homokkal is tölthető, erős, masszív váz ST495 csapozással. - 3m függesztett, fix, 1 soros 930000,- - 4m függesztett, hidraulikusan csukható, 1 soros 1790000,-...
200 Ft
8 éve hirdető
2025. március 19. 06:46 Egyéb henger Csongrád-Csanád, Makó
Güttler hengert KERESEK
9.990 EUR +ÁFA
2 éve hirdető
2025. március 19. 06:34 Aprító henger Békés, Sarkad
Leírás: Vontatott/felfüggesztett zúzó napraforgószár/kukorica szár/zöldítés mechanikus csukás nyitással - 70 cm átmérőjű hengerek - dupla penge/hardox kések - 15 db kés/2380 kg 9990 eur + Áfa Mint minden gépünk, vásárlás előtt kipróbálható, semmilyen...
1.950.000 Ft
11 éve hirdető
2025. március 18. 21:32 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Napkor
Eladó a képeken látható aprítóhenger. Igény szerint alkalmazható: - napraforgó, kukorica szárának aprítására - zöldítés terminálására Munkaszélesség: 3 m Tölthető hengertest.
2025. március 18. 18:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 18. 13:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
125.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 18. 13:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: gyűrűshenger egyben vagy tagonként Állapot: munkára fogható Évjárat: 1990 Tulajdonságok: dupla tagos gyűrűshenger, fa csapágyakkal. Ár / tag Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További...
1.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 18. 09:38 Tömörítő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Gesztely
Eladó LEKO 4,6 méteres, újszerű, megkímélt állapotú, fedett helyen tárolt, összerakható gyűrűshenger.
2025. március 18. 07:24 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 18. 06:19 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 18. 03:49 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: GYHF-LEKO-2
2025. március 17. 21:34 Egyéb henger Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
45.000 Ft
6 éve hirdető
2025. március 17. 20:32 Rögtörő henger Veszprém, Szentantalfa
Keveset használt hengerek. Igény esetén egyedi felfogatás!
10.100 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 17. 20:09 Aprító henger Fejér, Székesfehérvár
Legfontosabb jellemzők és felszereltség: - 3 méter munkaszélesség - 3 méter szállítási szélesség - kettős függesztő torony front és hátsó alkalmazáshoz – széles kihasználhatóság - önbeálló függesztés a front kivitelnél – front függesztéskor a traktor...
17.290 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 17. 16:14 Rögtörő henger Fejér, Székesfehérvár
8,3 méteres henger Cambridge gyűrűvel és hidraulikusan állítható első simítóval. Súly: 5.260 kg. 70 mm tengelyátmérő, szállítási szélesség: 2,5 m, átfedéssel szerelt váz, erősített futómű, közúti világítás. A szárnyrészek lengő felfüggesztéssel...
19.550 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 17. 15:49 Aprító henger Fejér, Székesfehérvár
Késes henger - tárcsa kombináció. A késes henger a menetirányra merőlegesen, míg a tárcsasor párhuzamosan aprítja a szármaradványokat. Kitűnően alkalmazható sekély talajművelési technológiában. Legfontosabb tulajdonságok: - 6 m munkaszélesség -...
11.110 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 17. 15:39 Rögtörő henger Fejér, Székesfehérvár
Quivogne Rollfirst Cambridge henger 8,2 m munkaszélességben. Az akciós Rollfirst henger legfontosabb műszaki jellemzői: - 8,2 m munkaszélesség - 3 m szállítási szélesség - ᴓ70 mm-es gyűrűtengely - ᴓ530 mm-es öntvény gyűrűk - 3 tagú hengerkialakítás -...
2025. március 17. 12:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
13 éve hirdető
2025. március 17. 10:39 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Érd.06703284114 6,2 m Cambridge henger simítóval és símitó nélkül . Lizing lehetőséget is biztosítunk !!!! - 1 M ft minimum finanszírozott összegtől - 3-5 éves futamidővel - 5% kamattal - Évi 2 törlesztőrészlet .
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (781)
- Aprító henger (203)
- Crosskill henger (25)
- Egyéb henger (118)
- Rögtörő henger (178)
- Tömörítő henger (208)

Agrometeorológia: Ijesztő jóslat a jövő hétre
A talajok telítődése folytatódott, de újabb kihívások jönnek.