Hirdetés
Henger, tömörítő 778 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
310.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 16. 12:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! 3x dupla tagos gyűrűshenger Jó állapotú. 2001-es Évjáratú. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:52 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Igény szerint, egyedi megrendelésre U profil hengert gyártunk. U acél méretek: * 60x30x6 os melegen hengerelt * 50x25x5 ös melegen hengerelt * 500/560/600 mm átmérővel * Egysoros és tandem kivitelben is. Keressenek minket bizalommal.
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:29 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Ékgyűrűs hengerünket 40x40x4 es , és 45x45x5 ös szögacélból gyártjuk. 400, 450, 500, 560, 600mm átmérővel. 133x8 s355 varatnélküli acélcső tengellyel készül, tengellycsonk kialakítás y csapágyra, vagy tárcsa csapágy illesztésre. Igény szerint arra a...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:29 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
A tüskés henger Átmérője 180mm Falvastagsága 8mm A tüske hossza 200mm A tüske vastagsága 20 mm A két végén helyezkedik el a csapágy ami 50mm vastag tengelycsonkra megy rá. Egyedi méretben legyártott, ahogy a gazda szeretné. A képen egy dupla tüskés...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:29 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
A gyürük,45x5-ös szögacél A gyűrűk átmérője: 50,55, 60 cm Az élek közti távolság: 12cm A tengely vastagfalú varatnélküli acélcső A csapágy belső mérete 50mm. Igény szerint bármekkora méretben, meglevő vázkeretbe, is bele építjük Garanciát is...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:29 Henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Új U profilú henger! Kis átmérőben is gyártjuk, pálcás hengerek helyére is. Kombinátorokra, kompaktorokra,tárcsára Tisztítóval ellátva,lényegesen kisebb az eséllye a beragadásra 30x15-ös melegen hengerelt U acél A henger átmérője 300mm-től Igény...
1.600.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:28 Aprító henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Aprító henger. •3 m munkaszélesség • Masszív vázszerkezet S355 anyagminőség •HARDOX kések • a kések elvannak tolva egymástól, ezáltal csökkentjük a rezonanciát a csapágyra, és a vázra. •a cső tengely vízzel tölthető ,a súly nevelése érdekében.
3.800.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:28 Aprító henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Aprító henger. 6m munkaszélesség. *Masszív vázszerkezet, S355 anyagminőség. *cserélhető HARDOX vágó élek * a cső tengely vizzeltölthető * 500mm hengerátmérő * 220cm szállítási szélesség. * világitással van el látva. * igény szerint, más...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:28 Aprító henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Aprító hengerünket, akár meglévő vázkeretben is gyártjuk. •Nyitott kivitelben eltolt késekkel. •Cső tengellyel is gyártjuk, amit még lehet tölteni vízzel, a nagyobb súly elérése érdekében.
2025. március 16. 04:09 Egyéb henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Titan többcélú fogazott hengerek univerzális eszközök, amelyek a használt munkaszekciók számától és a traktoron való felfüggesztés helyétől (hátsó vagy első hárompontos csatlakozó) függően szántóföldek művelésére, művelési és vetési kezelésekre és...
2025. március 16. 02:44 Egyéb henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Titan többcélú fogazott hengerek univerzális eszközök, amelyek a használt munkaszekciók számától és a traktoron való felfüggesztés helyétől (hátsó vagy első hárompontos csatlakozó) függően szántóföldek művelésére, művelési és vetési kezelésekre és...
13 éve hirdető
2025. március 15. 21:19 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Érd.06703284114 5,2 m Cambridge henger simítóval .
360.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 15. 19:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! 3xdupla tagos gyűrűshenger Ih csapágyakkal, azonnal munkára fogható, Jó állapotban. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
13 éve hirdető
2025. március 15. 17:54 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek, több méretben, 1 év garanciával eladók! Díjmentes házhoz szállítás az Ország egész területén! Tel.:70/328-4114 www.wirax.hu
11 éve hirdető
2025. március 15. 12:54 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Rábapordány
3 méteres munkaszélesség
3.750.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 15. 11:34 Crosskill henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új FAVORITE vontatott csillaggyűrűs hengerek,hidraulikus CrossBoard simítóval több méretben,kedvező áron kaphatóak.INGYENES házhoz szállítás az Ország egész területén. Méretek,árak: -4,5 m: 3.750.000 Ft+ÁFA -5,2 m: 3.950.000 Ft+ÁFA - 6,2 m:4.490.000...
20.000 Ft
13 éve hirdető
2025. március 15. 07:14 Crosskill henger Tolna, Magyarkeszi
Eladó Crosskill gyűrű. A gyűrűkbe műanyag perselyek voltak. A persely külső átmérője 70 mm, belső átmérője 50 mm. 51 cm átmérőjű: 20.000 Ft/db.
1.300.000 Ft
15 éve hirdető
2025. március 14. 22:53 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecel
Félig függesztett, 3,5 méteres, kétsoros, nagy gyűrűshenger brutál erős (nehéz) vázzal eladó.
220.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 14. 21:34 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Derecske
Három tagú rögtörő henger, vízzel felönthető, eladó.
45.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 14. 21:10 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Bogács
Eladó rögtörő henger.
200.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 14. 21:10 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Bogács
Eladó 3m-es rögtörő.
2025. március 14. 17:29 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.880.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. március 14. 10:19 Rögtörő henger Békés, Sarkad
AgriCom Regal prizmacsúcsos henger simítóval 4,5/5,2/6,2 m szélességben. - 4,50-5,20-6,20 m Hidraulikus csukással, nyitással Simítóval/simító nélkül Eredeti tagokkal 4,50 / 2700 kg 5,20 / 3100 kg 6,20 / 3400 kg 3 880 000 Ft-tól Értékesítőink: Füstös...
2025. március 14. 09:49 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 14. 08:49 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (778)
- Aprító henger (203)
- Crosskill henger (25)
- Egyéb henger (114)
- Rögtörő henger (180)
- Tömörítő henger (207)

Traktor előzése közben történt életveszélyes baleset az 56-os úton
Kis híján tragédia történt, a vétkes sofőr elhajtott.
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Megváltozott klíma, alkalmazkodó kórokozók – egyre nehezebb a szőlő védelme!
Egy újabb nehéz évjárat volt a 2024-es esztendő a szőlőágazatban.
Hirdetés