Hirdetés
Henger, tömörítő 707 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. július 15. 06:19 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Taurus dupla pálcás hengert önmagában de akár egy kultivátor után szerelve is használható, vetés vagy ültetés előtt.(Ha igazán szép munkát...
2024. július 15. 06:09 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Taurus dupla pálcás hengert önmagában de akár egy kultivátor után szerelve is használható, vetés vagy ültetés előtt.(Ha igazán szép munkát...
2024. július 14. 20:14 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Új talajt követő talajkiegyenlítő mini és kis traktorokhoz. A gép robusztus kerettel és egy talajkövetőfejjel vannak felszerelve. A fogak...
2024. július 14. 19:24 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 14. 17:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 13. 20:54 Aprító henger Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 13. 20:34 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 13. 19:29 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 13. 19:24 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 13. 17:49 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.785.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. július 13. 08:33 Aprító henger Csongrád-Csanád, Szeged
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16-18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2024. július 12. 15:39 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 12. 14:59 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 14:44 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 14:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 12. 12:04 Egyéb henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 11:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 10:09 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 08:59 Egyéb henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 08:44 Egyéb henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 08:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 12. 08:24 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
40.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 11. 22:37 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Dunakiliti
elado a cimben emlitett rögtörö henger. 2.2méter száles.
250.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 11. 22:37 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Dunakiliti
elado a cimben emlitett cambridge henger 3.2méter széles 50es st45ös tengelyen két vége csapágyazva középen megtámasztva.vannak + tagok...
2024. július 11. 10:47 Tömörítő henger Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (707)
- Aprító henger (170)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (97)
- Rögtörő henger (146)
- Tömörítő henger (209)
Hirdetés
![Kihívások és válaszok az őszi vetésű növények tápanyagellátásával kapcsolatosan](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4962/cikk_74962/timac_ind_fill_540x300_0.jpg)
Kihívások és válaszok az őszi vetésű növények tápanyagellátásával kapcsolatosan
Használja ki Ön is a növénykondicionálás minőségjavító hatásait!![A tavirózsa segíthet a hidegtűrő növények nemesítésében](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5036/cikk_75036/tavirozsa_ind_fill_540x300_0.jpg)
A tavirózsa segíthet a hidegtűrő növények nemesítésében
A telelés során hatékony erőforrás-újraelosztást mutat.![A denevértől tényleg félni kell? Vagy semmi vész, csak néha ő is lóg egy kicsit? Eláruljuk róla az igazságot!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6957/cikk_66957/deneverek_fill_540x300_0.jpg)