Hirdetés
Henger, tömörítő 725 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
1.650.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 27. 07:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 6,2 es összecsukható Gyűrűshenger Állapot: Jó Évjárat: 2010 Tulajdonságok: 6,2 méter munkaszélesség, hidraulikusan nyitható és...
6.990.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 27. 06:49 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m) 6,2 Teljesítmény igény (le) 105 Szállítókerekek 400/60-15.5 Súly kb. (kg) 3400
2024. július 27. 06:44 Tömörítő henger Békés, Sarkad
Rotor Sima Tömöritöhenger 4-5-6-8m hidraulikus csukas 500mm átmerö vizzel vagy homokkal is tölthetö erös massziv vaz ST495 csapagyozasal 3m...
2024. július 27. 06:34 Rögtörő henger Baranya, Szigetvár
6,2 méteres 3 tagos Crosskill rögtörő hengersor, 22 db CrossBoard Heavy rugózott simító törőkésekkel, hidraulikus nyitás-zárás Gyártási év:...
2024. július 27. 06:34 Crosskill henger Vas, Celldömölk
A Képen látható jó állapotban 450cm a munkaszélessége Hydraulikus-san kinyitható. Irányjelzőkkel ellátva. Azonnal munkára fogható...
2024. július 27. 06:14 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A már jól ismert helti hengerek most akcióban simítóval, vagy simitó nélkül is! A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív,...
6.200.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 27. 06:14 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
6,2 m munkaszéleségű Cambridge henger simítólapokkal szerelve
13.500 EUR
6 éve hirdető
2024. július 27. 05:54 Tömörítő henger
Hamm HD12 vibrációs tandemhenger Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 866 - vibráció mindkét hengernél - tömörítési erő 40 Kn - Kubota motor -...
2024. július 27. 05:34 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Minimax 830 henger simítóval Új Dal-Bo Minimax 830 henger hidraulikus simítóval, 2023-as évjárat, Dán gyártmány, 50 cm-es Cambridge...
2024. július 26. 23:34 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Helti Cambridge hengerek 4,6-6,4 közötti méretben simitóval vagy simító nélkül is ! HELTI LANDROLL N4600 SD +SMHELTI LANDROLL 6,2m Cambridge...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 26. 22:39 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Újgenerációs tárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki...
11 éve hirdető
2024. július 26. 21:34 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
‼️Ismét valami új(-já-)született‼️ Akciósan rendelhető ‼️ Vaderstad Carrier 650 és a NorAn Pro-Line erősített ékgyűrűs hengerrendszer...
652 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 21:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
PROFI ékgyűrűs hengerek Vogel Noot rövidtárcsához! ✔️ Szimpla ékgyűrűs henger körömmel: átm 600 40x5mm-es ékgyűrű 5db 40x10-es küllő...
100.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 21:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
ÚJDONSÁG! HA GAZDASÁGOD MÉRETE NEM INDOKOLJA A SAJÁT APRÍTÓHENGER VÁSÁRLÁST, VAGY CSAK SZEZONONKÉNT 1-2 NAPRA LENNE RÁ SZÜKSÉGED, NETÁN...
2024. július 26. 20:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
13 éve hirdető
2024. július 26. 19:44 Henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodók! A Mandini aprító-henger 3m munkaszélességgel raktárkészletről vásárolható. Tekintse meg havi szinten frissülő...
10.925 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 19:09 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre...
11.707 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 18:59 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre...
165.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 26. 18:44 Egyéb henger Pest, Nagykőrös
Rögtörő henger , tömörítő henger 290 cm hosszú 45 cm átmérőjű jó a képeken látható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
14.646 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 18:44 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre...
13.579 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 18:34 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre...
11.631 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 18:29 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A Cambridge tömörítő henger a hagyományos hengerezés során, közvetlenül vetés után vagy tavasszal használható. A széles gyűrűtagok mozgásban...
12.789 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 18:19 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre...
13.887 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 17:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (725)
- Aprító henger (167)
- Crosskill henger (17)
- Egyéb henger (98)
- Rögtörő henger (156)
- Tömörítő henger (217)
![Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4667/cikk_74667/jam_fill_540x300_0.png)
Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.
Az ube tele van vitaminokkal és összetett szénhidrátokkal.![A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4643/cikk_74643/szUlU3_fill_540x300_0.jpg)
A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet
A szőlészeti génbank célja a genetikai sokszínűség fenntartása és a jövő...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)