Hirdetés
Henger, tömörítő 712 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. augusztus 8. 23:19 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1325 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
3.450.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 23:04 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Tépe
Importból, munkára fogható állapotban.
660.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 23:04 Tömörítő henger Zala, Nova
Gyepp szellőztetésre használható henger . A tüskés gyűrűk leszerelhetők . Műszaki adatok: A Kat-1 traktor 3 pontos rögzítésére szerelve, 5...
3.695.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:54 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól Környéről a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Több száz darab legyártott henger, a megszokott...
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív, erős vázszerkezettel gyártott gép. Rugós előfeszítésű hengersor. Pontos precíz...
6 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Busa SH-4,5 függesztett, egysoros, spirálhengeres talajlezáró eladó. A munkagép szélessége 4,5 m, vonóerő igénye 80 Le. A spirálhengeres...
3.995.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 6,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés -...
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6,3 méter széles, jó állapotban eladó!
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:29 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3...
1.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:29 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Front ill. hátsó függesztésű- minőségi 3,0 m munkaszélességű- osztott késes aprítóhenger gumibakos rezgéscsillapítással. Felépítése, műszaki...
4.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:19 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-6,0 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
6.054.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:19 Rögtörő henger Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Munkaszélesség: 6,2 m Szállítási szélesség: 2,8 m Simítóval felszerelve A gép nyitása – csukása a traktor előre – hátramenetbe történő...
4.895.000 Ft
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:19 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív...
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:04 Henger Pest, Csemő
VONÓERŐ (LE): 100-150 SÚLY (KG): 4060 Alapfelszereltség: 5,3 – 6,3 – 7,3 m munkaszélesség, robosztus kialakítás, Cambridge vagy Crosskill...
26.600 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - munkaszélesség: 9,3 m - szállítási szélesség: 3 m - szekciók száma: 6 db - vonólap terhelés: 1670 kg - tengelyterhelés:...
6.790.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:59 Egyéb henger Pest, Dány
Eladó egy teljesen új vontatott, 5,2 méteres egysoros cambridge henger hidraulikus, rugós simítóval. - Munkaszélessége: 520 cm - Szállítási...
4.300.000 Ft
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:44 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-4,8 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
2024. augusztus 8. 21:44 Henger Somogy, Kaposvár
QUIVOGNE ROLLMOT HENGEREK 4,3 M – 8,3 M MUNKASZéLESSéGGEL, KÉSZLETEN, AKÁR ÁFA-MENTESEN IS! Főbb jellemzők: "ÁFA mentes" lehetőség: Igen...
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:34 Henger Pest, Csemő
Szükséges telj.LE 170 Gyűrű átmérő (mm) Cambridge Ø465 Szállítási szélesség (cm) 290 Tömeg (kg) simító nélkül simítóval. KW: 125 Gyűrűk...
4.550.000 Ft
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:34 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-5,4 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
2024. augusztus 8. 21:29 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 2400 kg Munkaszélesség: 450 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
5.050.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:29 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-6,6 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
28.800 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:29 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - 305 prizmacsúcs négyzetméterenként - Helyzetjelző figyelmeztető táblával - Futómű 19,0/45-17 10 PR szerelt kerekekkel -...
1.950.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:11 Crosskill henger Győr-Moson-Sopron, Rábapordány
Henger jó állapotban, új gumikkal, azonnal munkára fogható. Szállításban segítség az ország területén megoldható.
290.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:11 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Rábapordány
3 m-es henger, sárkaparókkal, gyári kivitel, jó állapotban (lazító után is alkalmas)
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (712)
- Aprító henger (169)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (98)
- Rögtörő henger (147)
- Tömörítő henger (213)
![Ilyen hatása van a szilíciumnak a cukkini termésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3442/cikk_73442/cukkini_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)
Ilyen hatása van a szilíciumnak a cukkini termésére
A szilíciummal végzett kezelések megkönnyítik a stresszhatások elviselését.![Zöldségpucoló robot, lánctalpas traktor, új szárzúzó – a hét gépészeti újdonságai](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4949/cikk_74949/index_fill_540x300_0.jpg)