Hirdetés
Henger, tömörítő 796 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
Olvasson tovább
6 hónapja hirdető
2025. április 15. 10:47 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Helti Landroll N CD henger A Crosskill Cambridge Ø465 mm átmérőjű hengerelemek gyűrűs profilúak, a gyűrűk peremének oldalán csonka deltoid alakú fogazással. Működés közben ez a különlegesen kiképzett fogazat viszonylag kis felületen fekszik fel, ami...
4.000.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. április 15. 10:40 Rögtörő henger Tolna, Kajdacs
Eladó keveset használt, új állapotú cambridge profilú henger, simítódeszkával szerelve. Henger átmérője: 50 cm Munkaszélesség: 630 cm
2025. április 15. 10:39 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor Prizma Csúcsos henger 4.50-5.00-6.20 m - 50 cm átmérő - félig függesztett tolatós nyitással - 4.50/2200 kg - 3.500.000 Ft - 5.00/2500 kg - 3.620.000 Ft - 6.20/2900 kg - 3.960.000 Ft uniós adószáma nettó ár vagy + ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 10:14 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
Kiváló ár-érték arányú OMIKRON gyártmányú aprító henger 5,2 és 6,2 m munkaszélességben! Házhoz szállítással az ország egész területén! Főbb adatok: - Munkaszélesség: 5,2 és 6,2 m - Szállítási szélesség: 3 m - Vízzel tölthető - Súly 5,2 vízzel töltve:...
2025. április 15. 09:59 Henger Csongrád-Csanád, Szeged
Újdonság Dal-Bo Compact Classic henger prizmacsúcsos gyűrűkkel Többféle mértben Hidraulikus felcsukás Akár hidraulikus simítóval is Cross-Combi prizma csúcsos gyűrű kb 650 kg/m saját 55 cm gyűrű átmérője van. Magágy előkészítésre és kaszáló...
5.650.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 09:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 5 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év...
2025. április 15. 09:24 Tömörítő henger Tolna, Tolna
Horsch Optipack 8 AS elmunkálóhenger - 2018-as évjárat - 7,5 m munkaszélesség - hidraulikusan csukható - gumikerekes kivitelű henger - vontatott, K80-as vonószembekötés ÁR: 9.700 Euró (nettó) + szállítás **Miben vagyunk mi erősek?** - Németországból...
2025. április 15. 09:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Minimax 830 henger simítóval Új Dal-Bo Minimax 830 henger hidraulikus simítóval, dán gyártmány, 50 cm-es Cambridge gyűrűkkel, új Snowflake gyűrű kialakítással, 6x erősebb a hagyományos küllő kialakításnál, 6 év garancia a gyűrűkre. Hidraulikus...
5.215.250 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 15. 08:59 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Szártörő aprítóhenger 9 méter, vontatott nyitott dob, L90.470W (Dob ø470 mm) 2600 kg, akár 10+ hektár/óra. - A nyitott dobnak köszönhetően hamarabb kezdhető a munka nedves körülmények között. A legyező-szerűen elrendezett késeknek köszönhetően: -...
11 éve hirdető
2025. április 15. 08:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Rábapordány
3 méteres munkaszélesség
1.390.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 07:44 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes házhozszállítással! Rendelehtő méretek: 1,58 m - 3 m-ig. A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
399.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. április 15. 07:39 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
duplasoros, vontatott eladó
2025. április 15. 05:54 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Levelflex 450 előre szerelhető henger, dán gyártmány, 4,5 m munkaszélesség, 80-as ékgyűrűs öntvény henger, 2,9 m szállítási szélesség, hidraulikus felcsukás, 2.175 kg saját tömeg. Akciós ár: 2 840 000 Ft + ÁFA helyett 1 860 000 Ft + ÁFA Az...
4.050.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 04:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes házhozszállítással! Hengereinket 3,8 métertől 6 méter munkaszélességig gyártjuk. A feltüntetett árak tájékoztató...
6.350.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 04:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 6 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg - hidraulikus crossboard simítóval - hidraulikusan csukható robusztus váz - 13/55-16 14PR abroncsok ADR kerékaggyal - ST740-es csapágyakkal...
5.970.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 02:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 5.970.000 Ft + Áfa. Ingyenes házhoz szállítással. Tömege: 3600 kg! Hengereink 4 métertől 6,2 méterig rendelhetőek! A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
4 éve hirdető
2025. április 15. 00:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger, FlatSpring rugós talajsimítóval. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db, • Opció: keresztreteszelés...
4 éve hirdető
2025. április 15. 00:34 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db. Opció: Flatspring simító...
2025. április 15. 00:14 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter száraprítók 3/3,5 m-es munkaszélességgel: - KAT II függesztési pontok front vagy hátsó függesztéshez...
1.000 Ft
4 éve hirdető
2025. április 15. 00:01 Tömörítő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Gesztely
Eladó LEKO 4,6 méteres, újszerű, megkímélt állapotú, fedett helyen tárolt, összerakható gyűrűshenger.
2.100.000 Ft +ÁFA
2025. április 14. 23:54 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter Solo egysoros fix szártőrő adapterek 3 vagy 3,5 m-es munkaszélességgel: - KAT II függesztési pontok...
1.250.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 14. 23:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, kétféle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce és zöldtrágya zúzására. Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra...
14 éve hirdető
2025. április 14. 23:29 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Régóta megfigyelték hogy a vetés után megfelelően visszatömörített talajból a magok,jellemzően a búza,kukorica,szója sokkal egyenletesebben , egyidőben és egyenletes nagyságban kelnek ki. A Berkó gyártmányú CV típusú cambridge...
4.200.000 Ft +ÁFA
2025. április 14. 22:59 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter 600 Twin - 4/5/6 méteres munkaszélességgel: - KAT II függesztési pontok front vagy hátsó függesztéshez,...
2025. április 14. 22:29 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
TOP-CUTTER száraprító henger a HE-VA Tip-Roller típusú hengerekhez az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatából! - Spring-Board simító helyére felszerelhető aprító henger - Hidraulikus mozgatás és nyomásnövelés - 390 mm-es hengerátmérő, zárt palást a beragadás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (796)
- Aprító henger (208)
- Crosskill henger (27)
- Egyéb henger (126)
- Rögtörő henger (180)
- Tömörítő henger (211)

A tulipán is elveszítheti a fejét! Eláruljuk, mikor és miért tépd le!
Ezért fontos, hogy letépd a tulipán fejét!
Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...