Hirdetés
Henger, tömörítő 705 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. augusztus 12. 21:59 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 6,3 m Szállítási szélesség: 2,40 m Tömeg: 3 250 kg Alapfelszereltség: Acélöntvény öntisztító Güttler® henger Ø45/50 cm...
2024. augusztus 12. 21:49 Henger Somogy, Kaposvár
QUIVOGNE ROLLMOT HENGEREK 4,3 M – 8,3 M MUNKASZéLESSéGGEL, KÉSZLETEN, AKÁR ÁFA-MENTESEN IS! Főbb jellemzők: "ÁFA mentes" lehetőség: Igen...
2024. augusztus 12. 21:14 Crosskill henger Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
1.250.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 12. 21:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, kétféle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce...
29.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 21:09 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger, FlatSpring rugós talajsimítóval. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, •...
10 éve hirdető
2024. augusztus 12. 20:59 Aprító henger Veszprém, Tüskevár
- 2 900 mm munkaszélesség - 3 000 mm szállítási szélesség - fix váz - hengerek száma: 2 - 360 mm henger átmérő - csavart, cserélhető kések -...
19.200 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 20:54 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db. Opció:...
325.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 20:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro osztott késes aprítóhenger betétek közvetlenül a gyártótól Költségtakarékos megoldás- meglévő hengereinek helyére beépíthető....
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 20:09 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Régóta megfigyelték hogy a vetés után megfelelően visszatömörített talajból a magok,jellemzően a búza,kukorica,szója...
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 18:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! - sport pálya henger - vízzel lehet feltölteni vagy hasonló folyadékkal - súly vízzel feltöltött állapotban 192 kg -...
2024. augusztus 12. 17:54 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Matador 30 henger +ZV rugóskapa
3.295.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 17:29 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
ÚJ! VAgro Classic cambridge-henger család közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól! MASSZÍV FELÉPÍTÉS- MINŐSÉGI ALAPANYAGOK-...
2024. augusztus 12. 17:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant 30-56 front henger Alapfelszereltség: - Háromponttorony Kat. 2 mellső függesztéshez - Rugóskapa előtét – 15 cm kapaosztással,...
2024. augusztus 12. 17:19 Henger Somogy, Kaposvár
QUIVOGNE ROLLFIRST HENGEREK 6,2 M – 8,2 M MUNKASZéLESSéGGEL, KÉSZLETEN, AKÁR ÁFA-MENTESEN IS! Főbb jellemzők: "ÁFA mentes" lehetőség: Igen...
2024. augusztus 12. 16:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Baja
Helti LandRoll N5200 SD + CrossBoard simítós henger jellemzői • A hengerek Ø60 mm-es 12.9 mm-es acéltengellyel szereltek. • Rugós...
2.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:54 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Népszerű cambridge-henger családunk új taggal bővült. 3,0 m munkaszélességű vontatott változat a nagyobb testvéreinél megismert simítóval...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Vágótárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2...
2.695.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:34 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Új- 3,5 m-es vontatott- osztott késes aprítóhengerek a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól Környéről! MINŐSÉGI APRÍTÓHENGEREK KÖZVETLENÜL A...
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:29 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Ékgyűrűs hengerek gyártása egyedi méretben is, akár meglévő profilok helyére is. Legjellemzőbb méretek: 400-450-500-550-660 mm átmérőben....
4.895.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:19 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív...
3.595.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:09 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 5,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés -...
4.395.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 15:59 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 7,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés -...
2.395.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 15:49 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Új- 3,0 m-es vontatott- osztott késes aprítóhengerek a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól Környéről! MINŐSÉGI APRÍTÓHENGEREK KÖZVETLENÜL A...
2024. augusztus 12. 15:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler 180/610 Matador henger Alapfelszereltség: - Öntisztító Güttler henger ø 45/50 cm - Négyzetméterenként 305 csillagcsúcs - Igény...
3.195.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 15:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro OSZTOTT KÉSES száraprító hengerek minőségi alapanyag felhasználással közvetlenül a gyártótól. Facebook és Youtube oldalunkon munka...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (705)
- Aprító henger (170)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (96)
- Rögtörő henger (146)
- Tömörítő henger (208)
![Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9147/cikk_59147/gyomber_tea_fill_540x300_0.jpg)
Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!
Ennél egyszerűbben nem lehet saját gyömbéred! Mutatjuk, mit tegyél érte!![Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5055/cikk_75055/mosquito-g46aa79a4e_640_fill_540x300_0.jpg)