Hirdetés
Tömörítő henger 160 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
Olvasson tovább
400.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 13. 22:04 Tömörítő henger Zala, Zalavég
Függesztett, 3 tagú, használt Cambridge henger, jó csapágyakkal családi gazdaságból eladó. 4 méteres munkaszélesség.
2024. szeptember 13. 17:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Baja
Helti LandRoll N5200 SD + CrossBoard simítós henger jellemzői • A hengerek Ø60 mm-es 12.9 mm-es acéltengellyel szereltek. • Rugós...
2024. szeptember 13. 14:04 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3.350.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 13. 12:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
AKCIÓS TÁRCSÁK ÉS MAGÁGY ELŐKÉSZÍTŐ GÉPEK NAGY KEDVEZMÉNYEL RAKTÁRRÓL HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL AKCIÓS ÁRAKÉRT ÉRDEKLŐDJENEK KOLLÉGÁNKNÁL...
39.500 EUR
6 éve hirdető
2024. szeptember 13. 11:29 Tömörítő henger
Ammann ASC70-D talajtömörítő henger Gyártási év: 2014 Munkaóra: 2040 (növekvő) Súly: 7140 kg Henger szélessége: 1,68 m Motor: Cummins...
2024. szeptember 13. 11:04 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
11 éve hirdető
2024. szeptember 13. 10:54 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vontatott 6,2 m-es Cambridge henger, hidraulikus csukással, hidraulikus állítású mellső simítóval, 560-as hengersorral. Gépközvetítés.hu...
7 éve hirdető
2024. szeptember 13. 10:39 Tömörítő henger Vas, Szombathely
Kézi csukású 4,80 m munkaszélességű Güttler henger - Az eredeti Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen öntisztítás, ezáltal...
2024. szeptember 13. 08:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Clot-Crasher Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek. Simító nélkül vagy hidraulikus Crossboard simítóval szerelve. 4, 5...
125.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 13. 08:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: gyűrűshenger egyben vagy tagonként Állapot: munkára fogható Évjárat: 1990 Tulajdonságok: dupla tagos gyűrűshenger, fa...
7 éve hirdető
2024. szeptember 13. 08:09 Tömörítő henger Vas, Szombathely
A Güttler PW 640 MASTER Hidraulikus csukású 6,40m munkaszélességű Güttler henger - Ideális magágy: alul finom szemcsés, felül rögösebb...
2024. szeptember 13. 08:04 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
2024. szeptember 13. 07:14 Tömörítő henger Békés, Sarkad
Rotor Sima Tömöritöhenger 4-5-6-8m hidraulikus csukas 500mm átmerö vizzel vagy homokkal is tölthetö erös massziv vaz ST495 csapagyozasal 3m...
2024. szeptember 13. 06:29 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A már jól ismert helti hengerek most akcióban simítóval, vagy simitó nélkül is! A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív,...
11 éve hirdető
2024. szeptember 13. 02:54 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Moro Aratri Mantis Cambridge henger 5,3 m és 6,3 m munkaszélességgel, 2,5 m szállítási szélességgel, 52 cm-es gyűrűkkel, igény esetén mellső...
3.450.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 23:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Tépe
Importból, munkára fogható állapotban.
660.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. szeptember 12. 23:34 Tömörítő henger Zala, Nova
Gyepp szellőztetésre használható henger . A tüskés gyűrűk leszerelhetők . Műszaki adatok: A Kat-1 traktor 3 pontos rögzítésére szerelve, 5...
3.695.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 23:29 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól Környéről a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Több száz darab legyártott henger, a megszokott...
9 éve hirdető
2024. szeptember 12. 23:19 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6,3 méter széles, jó állapotban eladó!
4.895.000 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 22:44 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:24 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Meglévő, régi, összepakolható gyűrűs henger tagokra, hidraulikus húzóvázak gyártását is vállaljuk, ezeket a vázakat 100x100x6, 80x80x6,...
6.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Van egy 2018-ban gyártott Cambridge hengerünk a telephelyünkön, amit rendkívül kedvező áron vásárolhatsz meg! Most 1.250.000,-Ft-ot...
5.700.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:14 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,6 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
1.150.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:44 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
Ferocoop függesztett cambridge henger hidraulikusan csukható 3 méter szélességben 420 as gyűrűkkel WWW.bacsagrogep.hu 06202244781
1.790.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Sima hengerünket főleg kertészeti kultúrákban (a sekély vetésű apró magvak esetén) a vetések előtti ágyás felületek tömörítésére...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (160)