Hirdetés
Tömörítő henger 213 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
Olvasson tovább
4.895.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 12. 19:39 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Készletről idei számlával- átvétellel elérhető! Felépítése, műszaki...
680.000 Ft
14 éve hirdető
2025. április 12. 18:59 Tömörítő henger Fejér, Csákvár
HAMMERSCHMIED osztrák gyártmányú, függesztett Cambridge henger 3,5 m munkaszélességgel, mechanikus nyitás-csukással, kitűnő állapotú öntvénygyűrűkkel, talajkövetős hengertagokkal, gyári, kitűnő állapotban eladó.
2025. április 12. 18:59 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Győr
Készletről eladó 6,2 m ORION henger, 500 mm gyűrűátmérő, hidraulikus nyitás/zárás, hidraulikus simítólap állítás erősített simítólapokkal stabilizátorral, gyári hátsó világítás, 400-as gumi sárvédővel, súly 3.350 kg + simítólapok súlya!
9 éve hirdető
2025. április 12. 16:54 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
ROL-EX csőhenger A leginkább univerzális tengely 500 mm átmérőjű. Könnyű és nem köves talajokon, száraz körülmények között a legjobban teljesít. Garantálja az egység stabil vezetését a beállított munkamélységben. A talaj lazán hagyása jó feltételeket...
1.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 12. 16:44 Tömörítő henger Baranya, Egyházasharaszti
Eladó sorba került leták 6 méteres hidraulikus gyűrűshengerünk. Korának megfelelő állapotban, azonnal munkára fogható!
9 éve hirdető
2025. április 12. 16:34 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Güttler henger 640, megkímélt állapotban eladó!
2025. április 12. 16:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással....
5.210.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 12. 15:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger. 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év is lehet. - Zökkenőmentes...
3.120.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 12. 15:34 Tömörítő henger Pest, Törtel
520 cm-es, újszerű, kopásmentes profilokkal, jó gumikkal. Simítólapok is jók.
5.765.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 12. 15:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF gyűrűshengerek | 5,2-6,2m munkaszélességben | Három kivitel: 1. Hagyományos; 2. Gumikeréken vontatható - traktor hidraulikára szerelt emelőkarral egymásba rakható három tag; 3. Hidraulikusan csukható - munkahengerrel összecsukható, külön...
1.400.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 12. 14:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Gyűrűs henger hidralikusan csukható azonnal használható állapotban eladó. Az ár irányár.
9 éve hirdető
2025. április 12. 14:29 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
ROL-EX WPH Hidraulikusan összecsukható vetőhenger Alapfelszerelés: vonórúd torziós gerendával, támaszláb, hidraulikus hengerek, traktor helyzetből ki- és összecsukható, három rész Cambridge tengely Ø 500. A kultivátorhenger (Cambridge) a talaj...
5.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 12. 13:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 4 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év...
1.550.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 12. 13:09 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Hammerschmit 5,2 méteres munka szélességű 45 cm gyűrűátmérőjű vontatott cambridge henger hydralikus csukású munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
8 éve hirdető
2025. április 12. 12:04 Tömörítő henger Vas, Szombathely
Kézi csukású 4,80 m munkaszélességű Güttler henger - Az eredeti Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen öntisztítás, ezáltal tovább tud talajmunkát végezni, mint más hengerekkel még nedvesebb talajviszonyok között is kisebb karbantartási...
9 éve hirdető
2025. április 12. 11:59 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Gyűrűs henger, 5,2 méter munkaszélességű, jó állapotban eladó!
1.850.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 12. 11:44 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, hidraulikus nyitású, 6,3 méter széles, üzemképes állapotban eladó!
299.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 12. 09:19 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
vontatott, 1990-es évj., eladó
4.600.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 12. 09:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
LEKO 6 méter munkaszélességű, hidraulikus gyűrűshenger, tárcsacsapágyal szerelve. (93 tagos) Ára: 4.600.000,-Ft + Áfa. Ingyenes házhozszállítással! Naprakész árinformációt a honlapunkon talál: http://www.letak.hu Hidraulikus gyűrűshengereink 3,8...
5.250.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 09:19 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,0 vontatott Cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a tavaszi...
5.400.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 08:24 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,0 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a...
4.850.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 08:14 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-4,8 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a...
5.700.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 07:44 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,6 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a tavaszi...
4.950.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 07:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-5,4 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a tavaszi...
5.700.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 07:29 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,6 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (213)

Egy természetesebb, kevésbé gondozott gyepstílus hódít
Nemcsak esztétikus, hanem környezetbarát is.