Hirdetés
Rövidtárcsa 314 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rövidtárcsák (vagy másnéven kompakt tárcsák) az egyik legtöbb féleképpen alkalmazható talajművelő géptípust jelentik a mezőgazdaságban. Ez nem véletlen, hiszen a magágykészítéstől kezdve, a gyommentesítésen át, egészen a tarlóhántásig tényleg igen széleskörben használhatják őket a termelők.
A rövidtárcsák sokoldalúságának kihasználásához azonban vásárlás előtt érdemes alaposan körüljárnunk saját adottságainkat és igényeinket, melyek a termesztett növénykultúrák fajtáiból, a talajadottságokból, a szántóföld táblaméreteiből, és persze a vontatáshoz rendelkezésünkre álló erőgép tulajdonságaiból fakadnak.
A rövidtárcsák egyik fő feladata, hogy a megfelelő módon beállított mélységben, lazítsák, illetve porhanyítsák a talaj felső rétegét, továbbá hogy elvégezzék a szár- és tarlómaradványok aprítását, keverését. Az ilyen tárcsák alkalmazásával egy munkamenetben megvalósítható a talaj kielégítő keverése, lazítása, porhanyítása, sőt kismérvű forgatása is.
A tárcsák méretezése egészen széles tartományban mozoghat, ennek fő ismérve a munkaszélesség. A tárcsa típusú talajművelő gépek egy vázszerkezetből, tengelyekből és tárcsalevelekből állnak, igaz ez a rövidtárcsa típusokra is. A munkaszélesség mellett a tárcsalevelek száma, sűrűsége, átmérője, alakja (gömbsüveg vagy csonkakúp; csipkézett, vagy sima élű tárcsalevél) és a bezárt szög mind-mind meghatározó tulajdonságai egy tárcsának, hiszen ezek határozzák meg a munkavégzés jellegét. A tengelyek elrendezése határozza meg a tárcsa típusát, azaz hogy egysoros, X, vagy V elrendezésű tárcsáról beszélhetünk-e.
Univerzális talajművelő gépként a rövidtárcsák szinte minden, ezt a gépcsoportot kínáló gyártó kínálatában megtalálhatóak, ahogyan az Agroinform Piactéren is folyamatosan nagy számban találunk különféle tárcsákat kínáló apróhirdetéseket, új és használt kivitelben egyaránt. Nem csak kereskedőktől, hanem sokszor egyenesen a gazdáktól.

Olvasson tovább
2024. augusztus 8. 00:09 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 7. 23:49 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTH típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkát masszív és robosztus...
2024. augusztus 7. 23:39 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 7. 22:29 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTH LP típusú rövidtárcsa, Magyarország kizárólagos forgalmazójától a DORKER Kft-től nettó 11.300 EUR-tól. LandStal BTH LP...
2024. augusztus 7. 21:54 Rövidtárcsa Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 7. 21:34 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTH típusú vontatott rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkát masszív és robosztus...
2024. augusztus 7. 20:44 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BT típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkát masszív és robosztus...
2024. augusztus 7. 20:29 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTS típusú függesztett rövidtárcsa, Magyarország kizárólagos forgalmazójától a DORKER Kft-től nettó 12.700 EUR-tól. LandStal BTS...
2024. augusztus 7. 18:44 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Pöttinger Terradisc 3001 - 2013-as évjárat - függesztett - 3 méteres munkaszélesség - hidraulikus mélységállítás - 2 sor tárcsa - pálcasor -...
2024. augusztus 7. 17:49 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 7. 15:57 Rövidtárcsa Győr-Moson-Sopron, Bágyogszovát
Eladó Mandam Gal 5 m-es rövidtárcsa, 2016-os, 560-as lapokkal, ékgyűrűs hengerrel.
8.000 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 7. 12:53 Rövidtárcsa
Eladó Vaderstad Carrier rövidtárcsa, 3 m munkaszélesség. Családi gazdaságból. Bemutató gép volt, alig használt, eredeti tárcsalapokkal,...
6.880 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 7. 12:14 Rövidtárcsa Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Talajművelő gép akciók a Szal-Agro Kft.-től a 2024-es tavaszi szántóföldi munkákhoz! JELLEMZŐK: • Típus: Agro-Masz BTC 30, • gumis védelem...
2024. augusztus 7. 01:06 Rövidtárcsa Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 6. 23:49 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 6. 22:29 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.628.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 6. 21:29 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Munkaszélesség:3m Tárcsasorok közötti távolság 100 cm 560 mm átmérőjű tárcsalapok 2 sorban,szélezőlemez Gumibakos lengéscsillapító...
2024. augusztus 6. 18:45 Rövidtárcsa Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 11:54 Rövidtárcsa Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 10:19 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 09:24 Rövidtárcsa Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 08:50 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 08:40 Rövidtárcsa Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 08:39 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 08:34 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Rövidtárcsa (314)
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)