Hirdetés
Rövidtárcsa 386 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rövidtárcsák (vagy másnéven kompakt tárcsák) az egyik legtöbb féleképpen alkalmazható talajművelő géptípust jelentik a mezőgazdaságban. Ez nem véletlen, hiszen a magágykészítéstől kezdve, a gyommentesítésen át, egészen a tarlóhántásig tényleg igen széleskörben használhatják őket a termelők.
A rövidtárcsák sokoldalúságának kihasználásához azonban vásárlás előtt érdemes alaposan körüljárnunk saját adottságainkat és igényeinket, melyek a termesztett növénykultúrák fajtáiból, a talajadottságokból, a szántóföld táblaméreteiből, és persze a vontatáshoz rendelkezésünkre álló erőgép tulajdonságaiból fakadnak.
A rövidtárcsák egyik fő feladata, hogy a megfelelő módon beállított mélységben, lazítsák, illetve porhanyítsák a talaj felső rétegét, továbbá hogy elvégezzék a szár- és tarlómaradványok aprítását, keverését. Az ilyen tárcsák alkalmazásával egy munkamenetben megvalósítható a talaj kielégítő keverése, lazítása, porhanyítása, sőt kismérvű forgatása is.
A tárcsák méretezése egészen széles tartományban mozoghat, ennek fő ismérve a munkaszélesség. A tárcsa típusú talajművelő gépek egy vázszerkezetből, tengelyekből és tárcsalevelekből állnak, igaz ez a rövidtárcsa típusokra is. A munkaszélesség mellett a tárcsalevelek száma, sűrűsége, átmérője, alakja (gömbsüveg vagy csonkakúp; csipkézett, vagy sima élű tárcsalevél) és a bezárt szög mind-mind meghatározó tulajdonságai egy tárcsának, hiszen ezek határozzák meg a munkavégzés jellegét. A tengelyek elrendezése határozza meg a tárcsa típusát, azaz hogy egysoros, X, vagy V elrendezésű tárcsáról beszélhetünk-e.
Univerzális talajművelő gépként a rövidtárcsák szinte minden, ezt a gépcsoportot kínáló gyártó kínálatában megtalálhatóak, ahogyan az Agroinform Piactéren is folyamatosan nagy számban találunk különféle tárcsákat kínáló apróhirdetéseket, új és használt kivitelben egyaránt. Nem csak kereskedőktől, hanem sokszor egyenesen a gazdáktól.

Olvasson tovább
2025. április 4. 18:09 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
37.500 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 4. 16:49 Rövidtárcsa Fejér, Székesfehérvár
Opall-Agri Pegas 5 méteres, félig függesztett rövidtárcsa. Hidraulikus csukás és mélységállítás. 520 mm-es tárcsalapok, egy tárcsatartón 2 db tárcsalap elv. Teljesen zárt csapágyazás a tárcsalapoknál. Gépközépen elhelyezett futómű. Ékgyűrűs henger a...
59.990 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 4. 15:54 Rövidtárcsa Fejér, Székesfehérvár
8 méteres rövidtárcsa, 520 mm-es tárcsalapok agresszív csipkézettséggel, 2db tárcsa egy tárcsatartón a nagyobb átömlési keresztmetszetért, gondozás mentes csapágyazás, gumibakos felfüggesztés, ékgyűrűs hengerrel, Neptun eszközhordozóval, elől...
2025. április 4. 15:36 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Amazone Catros + 3002-T - emelőkaron vontatott(de függesztettként is használható) - 2012-es évjárat - 3 m munkaszélesség - hidraulikus mélységállítás - tömörítő hengerrel ÁR: 3.890.000 Ft. + ÁFA Kedvező kamatozású finanszírozás évjárattól függően,...
2025. április 4. 07:34 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 4. 07:14 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2.628.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 4. 00:39 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Munkaszélesség:3m Tárcsasorok közötti távolság 100 cm 560 mm átmérőjű tárcsalapok 2 sorban,szélezőlemez Gumibakos lengéscsillapító Gondozásmentes csapágyazás A STRENX-típusú tárcsatartó,amely megkönnyíti a talajtömegek szállítását a tárcsasorok...
2025. április 3. 23:04 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 21:44 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 20:59 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év (3+2 év) - Országos szervízhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR FIX...
2025. április 3. 19:09 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 19:04 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 18:54 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 18:39 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia • Országos szervizhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás • Garantált alkatrész...
2025. április 3. 18:34 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 17:49 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 17:44 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 17:39 Rövidtárcsa Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervízhálózat - Garantált alkatrész utánpótlás - Hitel, lízing...
2025. április 3. 17:19 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 16:34 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 15:49 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
21.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 3. 15:24 Rövidtárcsa Fejér, Székesfehérvár
Diskator 560/300 félig függesztett rövidtárcsa 3 méteres munkaszélességben. 560 mm-es tárcsalapok, henger előtt elhelyezett futómű, ékgyűrűs henger. Legfontosabb műszaki jellemzők: - 3 méteres munkaszélesség - félig függesztett kivitel - 560 mm-es,...
2025. április 3. 13:54 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 13:49 Rövidtárcsa Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 3. 13:39 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Rövidtárcsa (386)

10 étel, ami természetes módon enyhíti az ízületi gyulladást
Ezeket edd mindennap az ízületeid egészségéért!
Hangyák lepték el a házad és a kerted? Akkor ezt tudnod kell!
Fontos hogy ezt tudd a hangyákkal kapcsolatban!