Hirdetés
Műtrágyaszóró 698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
550.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 24. 08:11 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Csanádalberti
Magánszemélytől eladó a képen látható 1000 literes, kéttárcsás, hidraulikus nyitású Strumyk műtrágyaszóró. A gép teljesen új, sosem volt...
2024. július 24. 08:04 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
7 éve hirdető
2024. július 24. 06:49 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
15 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 600 - 800 - 1000 literes tartálytérfogat • első vagy második...
4 éve hirdető
2024. július 24. 06:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2.615.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 06:14 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Kiváló ár-érték arányú Turquagro TUFAN 3000 - 18-24 függesztett műtrágyaszóró készletről elérhető! - Kapacitás: 3000 l - Hidraulikusan súber...
7 éve hirdető
2024. július 24. 06:09 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Eladó a képeken látható Egy repítő tárcsás EUROSPAND ERCOLE függesztett műtrágyaszóró. JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • Munkaszéllesség...
422.500 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 24. 05:54 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
A gép alkalmas műtrágyák szórására szántóföldeken, legelőkön, réteken vagy tarlón. A gép könnyű és tartós kialakítása lehetővé teszi a...
1.825.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 05:54 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Kiváló ár-érték arányú Turquagro TUFAN 1500 - 18-24 függesztett műtrágyaszóró készletről elérhető! - Kapacitás: 1500 l - Hidraulikusan súber...
2024. július 24. 05:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
Walder UTB-2 típusú mélyműtrágyaszóró eladó. Teljesen por festett tartály és váz szerkezet, takaró ponyva, 1100 L-es tartály, közúti...
580.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 04:34 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - szélesség: 1150 mm - hosszúság: 1800 mm - magasság: 1260 mm - 1000 literes tartály - szórásszélesség: 18-24 m -...
2024. július 24. 04:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEXWAL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Követlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Új DEXWAL tölcséres gyümölcs 1...
720.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 24. 04:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új 1200 kg műtrágyaszóró Tartálykapacitás:1200 kg Kéttárcsás Két munkahengeres !!! 15-24 m szórásszélesség Hid.Nyitás-zárás, rosta, keverő,...
4 éve hirdető
2024. július 24. 04:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
4 éve hirdető
2024. július 24. 03:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. július 24. 03:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEXWAL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Követlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Új DEXWAL tölcséres 1 tárcsás só és...
110.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 24. 03:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Tölcséres 500 műanyag műtrágyaszóró 110,000+áfa eladó Tel:06-42-520-170 Gyümölcsösbe adapterrel is lehet 130,000+ áfa Kardán :18,000+áfa...
140.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 24. 02:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Műtrágyaszóró akciósan! különböző kivitelben, 300-500-600-1000-2000 l.Egy tárcsás, ill.Két tárcsás.Permetező, sorközművelő, fanyesedékzúzó,...
4 éve hirdető
2024. július 24. 01:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évek óta. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a BODRUM vásárlók pozitív...
2024. július 24. 01:44 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műszaki adatai: Hossza: 1980 mm Szélessége: 1250 mm Magassága: 1000 mm Térfogata: 1000 liter Súlya: 240 kg Teherbírása: 950 kg Szórási...
185.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 01:34 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Zagroda Fertilizer 500 kg műtrágyaszóró ELADÓ! Felszereltség: - 500 kg-os műanyag tartály - 1 tárcsás függesztett kivitel - 6-14 méteres...
7 éve hirdető
2024. július 24. 00:04 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Javasolt alkalmazási terület: Fűmag, és egyéb granulátumok, másodvetések, zöldtrágyázáshoz aprómagvetés esetén Műszaki paraméterek: A...
2024. július 23. 23:34 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
SULKY DPX 1503 műtrágyaszóró kardánnal, ráccsal, 2db röpítőtárcsával eladó. Gyártási év: 2000 Helység: Nádudvar
2024. július 23. 23:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET JM 1 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Több méretben is elérhető: JM 300 JM 400 JM...
7 éve hirdető
2024. július 23. 23:09 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
- Tartálytérfogat: 1100 liter (alap:600 l + magasítás 500 l) - KAT II. felfüggesztés - Egyedi vibro system rezgő alsó garattal ellátott! -...
2024. július 23. 22:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET SR 2 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Több méretben is elérhető: JAR-MET SR800...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (698)