Hirdetés
Műtrágyaszóró 668 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 14:24 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH AXENT vontatott műtrágyaszóró a nagyüzemeknek a "precíziós gazdálkodás" -hoz. TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről...
300.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 13. 14:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Uj 110 li elektromos 12 v , röpitőtárcsás aprómag szóró ,munkaszéllesség : 2,5-24 m, 300,000+27áfa, műtrágyaszóró...
50.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 13. 13:49 Műtrágyaszóró Baranya, Homorúd
Eladó a képeken is látható kis tölcséres műtrágya-szóró, tökéletes, bármikor munkára fogható állapotban.
640.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 13. 13:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Massziv vázú 800-1000 -1200kg műtrágyaszóró 2 tárcsás ,2 hyd munkahengeres,külön-külön lehet állitani a tárcsákat ,lámpávval Műtrágyaszóró,...
2024. augusztus 13. 13:44 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH TWS 85.1 vontatott átrakókocsi műtrágyaszóróval a nagyüzemeknek a "Precíziós gazdálkodás" -hoz TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra...
2024. augusztus 13. 13:34 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axis 30.1 műtrágyaszóró kardánnal, Rauch Quantron-E monitorral, ráccsal, 2000 literes tartálytoldattal, 2db röpítőtárcsával eladó....
2024. augusztus 13. 13:34 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH AXIS H függesztett műtrágyaszóró TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím...
130.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 13. 12:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó 300, 350l-es és 500L-es lengyel műtrágyaszóró sorszóróval.
2024. augusztus 13. 12:34 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Kuhn Axera M műtrágyaszóró 1 db gyári monitorral, átalakító hajtással,kardántengellyel,boltózódás gátlóval, mezsgyeszórótartályráccsal...
2024. augusztus 13. 12:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
AGRION 1000l-es és 1500l-es műtrágyaszóró, függesztett dupla tárcsás kivitelben (INOX), 18-24 méteres szórással, hidraulikus elzárással....
10 éve hirdető
2024. augusztus 13. 12:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Mélyműtrágyázó szőlőbe-gyümölcsösbe. A gyökérzónába lejuttatja a tápanyagot, így lényegesen kisebb műtrágya felhasználással hatékonyabb...
2024. augusztus 13. 12:19 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Bogballe EXT 6 függesztett műtrágyaszóró kardánnal, magasítóval, világításkészlettel, boltozódásgátlóval, 1200 literes tartálytoldattal...
2024. augusztus 13. 12:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. augusztus 13. 11:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Új 1500 literes műtrágyaszóró raktárról azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Szállítás megoldható. Műszaki jellemzők: -1500...
2024. augusztus 13. 11:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1000 és...
2024. augusztus 13. 10:54 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Jansen SW-200 vontatott szórógépünk (vagy szóró, sószóró, műtrágyaszóró) 200 literes űrtartalmú. Vonószerkezetének köszönhetően könnyedén...
2024. augusztus 13. 10:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1000 és...
2024. augusztus 13. 09:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1000 és...
2024. augusztus 13. 09:39 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Kverneland Exacta TL GEO függesztett műtrágyaszóró kardántengellyel, tartályráccsal, védőponyvával, ISOBUS -os, súlymérős kivitelben!...
395.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 13. 07:09 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2 tárcsás, traktorból nyitható suberral, 1000 literes tartállyal jó állapotban eladó.
7 éve hirdető
2024. augusztus 13. 06:59 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
15 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 600 - 800 - 1000 literes tartálytérfogat • első vagy második...
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 06:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2.615.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 13. 06:34 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Kiváló ár-érték arányú Turquagro TUFAN 3000 - 18-24 függesztett műtrágyaszóró készletről elérhető! - Kapacitás: 3000 l - Hidraulikusan súber...
7 éve hirdető
2024. augusztus 13. 06:19 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Eladó a képeken látható Egy repítő tárcsás EUROSPAND ERCOLE függesztett műtrágyaszóró. JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • Munkaszéllesség...
422.500 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 13. 06:09 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
A gép alkalmas műtrágyák szórására szántóföldeken, legelőkön, réteken vagy tarlón. A gép könnyű és tartós kialakítása lehetővé teszi a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (668)
![Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8403/cikk_58403/szilvapalinka_fill_540x300_0.jpg)
Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!
A szilva rengeteg finom lehetőséget tartogat! Ismerd meg őket!![5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5115/cikk_75115/Csala-David-1_fill_540x300_0.jpg)
5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék
A hosszú hétvégén elér minket egy hullámzó hidegfront.![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)