Hirdetés
Műtrágyaszóró 799 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.
Olvasson tovább
1.100.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 14:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
M-5615/AC kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárással, kardántengellyel, magyar gyártmány!
2025. március 24. 13:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 600 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1120 mm -...
2025. március 24. 13:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 1000 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1150 mm -...
6.100.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 24. 13:44 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Komárom
Készletkisöprő akciónk keretében eladó ZA-V 2200 Super Profis Tronic műtrágyaszóró. Felszereltsége: • ISOBUS elektronika automatikus szakaszolással • mérlegrendszer automatikus kalibrálással • V-Set 2 szórótányér (18–28 m) • Limiter V+ jobb oldali...
2025. március 24. 13:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 500 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1060 mm -...
1.590.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 24. 13:34 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Üllés
Kiváló állapotú Rauch Axis 30.1 műtrágyaszóró eladó. Tartálytérfogat: 3000 liter, szórásszélesség: 24 m. Keveset használt, újszerű állapotú. Évjárata: 2009.
135.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 13:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó 300, 350 l-es és 500 l-es lengyel műtrágyaszóró sorszóróval.
105.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 13:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó függesztett, 350 és 500 l-es műtrágyaszórók, opcióként hidraulikus nyitással.
1.850.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 24. 13:14 Műtrágyaszóró Kecskemét
Szép állapotú Sulky, 2 tárcsás műtrágyaszóró. Gyártás éve: 2013 Cégünk a terméket az Agrider Zrt.-vel együttműködve, annak értékesítő partnereként kínálja eladásra! Megtekinthető Kecskeméten, hétköznap 8-16:00 között. Utazás előtt kérem...
2025. március 24. 13:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 400 literes műtrágyaszóró Műszaki adatok: - 4 db görgő - hidraulikus nyitás-zárás - munkaszélesség: 18-24 m - szélesség: 1030 mm -...
2025. március 24. 13:04 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axis 30.1 műtrágyaszóró világításkészlettel, 1db Rauch Quantron-E monitorral, kardánnal, tartálytoldattal, ráccsal, 2db röpítőtárcsával eladó. Gyártási év: 2011 Helység: Nádudvar
12 éve hirdető
2025. március 24. 12:54 Műtrágyaszóró Nógrád, Szirák
Eladó AMAZONE ZA-M MAX típusú műtrágyaszóró.12-18 as lapátok,táblaszélszóró lapát,világítás,hidraulikus nyitás zárás.
1.800.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 24. 12:34 Műtrágyaszóró Fejér, Szabadbattyán
Felszereltség, jellemzők: - saválló tányérok - rács - kardántengely - ponyva - tábla szélszórási lehetőség - 4 db mozgató kerék - 0-18 m szórási lehetőség - kerék méret: 10.0/80-12 Hívjon, keressen, érdeklődjön a +3630/144-1070-es telefonszámon vagy...
120.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 24. 12:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Tölcséres 500 műanyag műtrágyaszóró 120,000 + áfa eladó. Tel: 06-42-520-170 Gyümölcsösbe adapterrel is lehet 180,000 + áfa. Kardán: 18,000 + áfa. Szállítás postán is lehetséges.
495.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 24. 11:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- A gyártó Ausztriába és Németországba is nagyon sokat szállít. - Két rozsdamentes acél szórótárcsa, 4-4 pengével. - Keverőtárcsa. - Hidraulikus nyitás külön-külön is. - Munkaszélesség: 10-20 m. - Porfestett, strapabíró, időtálló szerkezet. - Acél...
3.090.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 24. 11:53 Műtrágyaszóró Somogy, Várda
Eladó ISOBUS-os, mérleges műtrágyaszóró, monitorral - 2000 literes tartály gyári rozsdamentes magasítóval, ponyvával - Mérleges, sebességtől függetlenül tartja a kijuttatandó mennyiséget - Új szórólapát garnitúra - ISOBUS - Tellus Go+ monitor...
2025. március 24. 11:49 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó készletes Amazone ZA-TS műtrágyaszórók változatos felszereltséggel! Készletről kínálunk Amazone ZA-TS műtrágyaszórókat, amelyek 3200–4200 liter közötti tartálykapacitással érhetők el. A gépek kardántengelyes vagy hidraulikus meghajtással is...
2025. március 24. 11:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 800 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása- hidraulikusan nyitható és zárható a szóró nyílás- szórásért felelős 2 lemez 2 db INOX késsel átmérő: 560mm- lemez...
2025. március 24. 11:29 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
AMAZONE ZA-TS 3200 SUPER PROFIS TRONIC MŰTRÁGYASZÓRÓ eladó. Gyártási év: 2020. Kardánmeghajtás, ISOBUS vezérlés, TS 30-as tárcsák, takaróponyva. Szervizelt, leinformálható gép. Nagyobbra váltás miatt eladó. Érd.: +36 30 643 6134
5.100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 24. 11:24 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Kverneland Exacta CL 1300 Geospread műtrágyaszóró eladó! 1300 literes alaptartály (opcióban 2800 literig magasítható!) 540 f/p kardánhajtás CenterFlow szórási rendszer, kíméltes a műtrágyához, nem porosít 10-24 m munkaszélesség Elektromos súber...
2025. március 24. 10:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 600 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása- hidraulikusan nyitható és zárható a szóró nyílás- szórásért felelős 2 lemez 2 db INOX késsel átmérő: 560mm- lemez...
2025. március 24. 10:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 24. 10:17 Műtrágyaszóró Tolna, Tolna
Rauch Axis 30.1 kardán meghajtású műtrágyaszóró - 2014-es évjárat - 3.000 l-es - függesztett - szórótárcsák 18-28 m - jobb oldali határszóró - ponyva - mennyiségarányos kijuttatás - elektromos kezelőegység - kardántengely ÁR: 7.150 Euró (nettó) +...
2025. március 24. 09:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
8 éve hirdető
2025. március 24. 09:44 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Két repítőtárcsás műtrágyaszóró nyílt vagy sorok-közti területre Solco mélylazítóval! Jellemzői: • szórás munkaszélesség: 2 és 5 méter között, sor-között és 12 m-ig nyílt terepen • 600 - 800 - 1000 literes tartálytérfogat • első vagy második...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (799)

Soha nem látott ütemben fogyatkoznak a lepkék – ne becsüljük alá a probléma súlyosságát!
A lepkefajok száma világszerte riasztó ütemben csökken, de van remény: az emberi...
Ezekről a márciusi kerti teendőkről nem érdemes megfeledkezned!
A termésed látja kárát, ha ezeket a feladatokat elhagyod!