Hirdetés
Műtrágyaszóró 677 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2024. augusztus 10. 23:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 800 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén garantált...
4 éve hirdető
2024. augusztus 10. 23:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 1.000 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén...
1.300 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 22:39 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Ártánd
Amazone ZA-U 1501 mutragyaszoro, 2000-es evjarat, 1800 literes, jo allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2024. augusztus 10. 22:14 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. augusztus 10. 22:09 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe M2W base 2350 súlymérős műtrágyaszóró, 2011 évjárat, 42 m max munkaszélesség, 20-24 m munkaszélesség jelenlegi lapátozattal, 2350...
252.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 20:14 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposújlak
Tartály űrtartalom: 500 liter Teljesítmény igény: 20 - 50 LE Sorszóróval Kardántengellyel Súly: 69 kg
2024. augusztus 10. 20:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
DEXWAL SÓSZÓRÓ KOMMUNÁLIS 1200l Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon nyitvatartási...
2024. augusztus 10. 18:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.285 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:44 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
Műtrágyaszórók a Schriffert Kereskedőház kínálatában. Opcionális magasítóval kiegészítve akár 1000kg-os kapacitással. Emellett 400 kg-os...
412.500 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:34 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
A gép alkalmas műtrágyák szórására szántóföldeken, legelőkön, réteken vagy tarlón. A gép könnyű és tartós kialakítása lehetővé teszi a...
1.240 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:54 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Marco Polo Raptor MP 600: két tárcsás, 1000 literes, ponyvával, magasítóval
12 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:49 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
Műtrágyaszórók a Schriffert Kereskedőház kínálatában. Opcionális magasítóval kiegészítve akár 1000kg-os kapacitással. Emellett 400 kg-os...
401.000 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:24 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi...
170.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:04 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Grass-Rol NO 56 300 literes sószóró a Szal-Agro Kft. kínálatában! ÁR: 170.000,- Ft + 27% áfa ▶ Vastagfalú polietilén műanyag tartály, ▶...
2024. augusztus 10. 14:49 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Fliegl Univerzális 100 literes magszóró gép készletről eladó! Kiválóan alkalmazható zöldítéshez és sószóráshoz!
477.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:39 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
RAPTOR MP-600 MŰTRÁGYASZÓRÓ Magasítóval együtt 1000 literes. Tartalmazza a ponyvát világításszettet, magasítót. Űrtartalom(l/kg)...
690.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:30 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposújlak
1500 literes tartály térfogat Kéttárcsás szórószerkezet Hidraulikus nyitás/zárás Ponyvával Kardántengellyel
102.500 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:24 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
Műtrágyaszóró 350 L 1 tárcsás Strumyk A műtrágya szóró alap kivitelben 350/500 literes tartállyal rendelkezik. Egy kiömlő nyílás a...
85.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:20 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
egytárcsás, függesztett, jó állapotban eladó
185.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:04 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
csőrös adagolóval, műanyag tartállyal, jó állapotban eladó
620.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 10. 13:49 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Zákányszék
Bogballe DZ ikerszórótárcsás műtrágyaszóró, 1998, 1200 literes, hidraulikus nyitás-zárás, tető alatt tárolt, keveset dolgozott, nagyon jó...
650.000 Ft
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 12:34 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Rauch 721-es 15q-ás 2tárcsás műtrágyaszóró azonnal munkára fogható kitünő állapotban eladó! Szállítás megoldható!
22.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 10. 12:34 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Vontatott egytengelyes műtrágyaszóró gép - Dörzskerékhajtású kaparóléces kihordás - Erőgépről meghajtott (TLT) röpítő...
2024. augusztus 10. 11:59 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szentes
Az RG műtrágyaszóró alkalmas száraz, granulátumban levő műtrágya szórására. A szerkezete alkalmassá teszi az egyenletes műtrágyaszórására az...
2024. augusztus 10. 11:54 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 1000 liter kettő tárcsás, hidraulikus Műszaki adatai: A műtrágyaszóró RG alkalmas száraz, granulátumban levő műtrágya...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (677)
![Ezek az ukrán mezőgazdasági áruk buktak meg a minőségvizsgálaton](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5030/cikk_75030/hajdina1_fill_540x300_0.jpg)
Ezek az ukrán mezőgazdasági áruk buktak meg a minőségvizsgálaton
Három szállítmánynál komoly gondokat találtak a lengyel hatóságok.![13+4 okot is tudunk rá, miért kell neked pergola a kertedbe!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/7923/cikk_57923/terasz_pergolaval_fill_540x300_0.jpg)