Hirdetés
Műtrágyaszóró 766 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2025. április 14. 12:54 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális) Cosmo...
3.900.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. április 14. 12:54 Műtrágyaszóró Pest, Szigetszentmiklós
Műszaki leírás: • Szórási távolság: 18-36 méter • Tartály ürtartalma: 3600 liter • Súly: 726 kg Felszereltség: 3 pont felfüggesztés cat. II és III, LED munkalámpák, létra, szórási táblázat a megfelelő kg/ha dózis beállításáért, tungsten-karbid...
112.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. április 14. 12:44 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
Műtrágyaszóró 500 L 1 tárcsás Strumyk A műtrágyaszóró alap kivitelben 500 literes tartállyal rendelkezik. Egy kiömlő nyílás található a tartályból. A szórótányér rozsdamentes acélból készült. A szórás mennyisége tolózárral állítható. Szállítási és...
750.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. április 14. 12:09 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
2000 l-es műtrágyaszóró, jó állapotban eladó.
1.650.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. április 14. 12:04 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
Hidraulikus nyitás, csukás, rozsdamentes szórószerkezet. Kitűnő állapotban, importból.
1.100.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 14. 11:29 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
BOGBALLE EXW TREND , 2200 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ , MONITORRAL , JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
100.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. április 14. 10:16 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírgelse
Üzemképes műtrágyaszóró eladó!
5.500.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 14. 09:54 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
Eladó DCM M42 ISO 2500 literes prémium minőségű, szakaszvezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró Műszaki adatok: - Max terhelhetőség: 4200 kg - Rpm: 540 - Méretek: 178 x 220 x 155 - Önsúly: 690 kg - Szórási szélesség: 18-36 méterig -...
7 éve hirdető
2025. április 14. 09:29 Műtrágyaszóró Pest, Szigetszentmiklós
UNIA műtrágyaszórók a DM-KER-től! MS / MS-SAD: Duplatárcsás műtrágyaszóró réses szórórendszerrel MX: Duplatárcsás műtrágyaszóró réses szórórendszerrel MXL: Duplatárcsás műtrágyaszóró csiga szórórendszerrel MXL PREMIUM: Precíziós duplatárcsás...
550.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 14. 09:09 Műtrágyaszóró Tolna, Dunaföldvár
1000 literes (magasítható), 2 tárcsás műtrágyaszóró eladó. Ár: 550 000 Ft Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy 30/500 1414
2025. április 14. 08:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Műtrágyaszóró 2 tárcsás 800L kardánnal, ponyvával, 18-24m szórási szélesség /török/ Márka: Made in Turkey Gyártói cikkszám: C 800 18-24M
260.000 Ft
15 éve hirdető
2025. április 14. 07:59 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RAUCH Komet 600 H típusú, 6 mázsás műtrágyaszóró, dupla szórótárcsával, hidraulikusan működtethető súber nyitással, saválló szórólapátokkal, kardánnal, kitűnő állapotban eladó.
2025. április 14. 07:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Műtrágyaszóró 1 tárcsás 300 literes, műanyag, gyümölcsös adapterrel Márka: Strumyk Gyártói cikkszám: S-300 SADOWNICZY HYDR
65.000 Ft
5 éve hirdető
2025. április 14. 05:41 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Csépa
Eladó a képen látható műtrágyaszóró, azonnal munkára fogható, megkímélt, 5 mázsára magasítva!
630.000 Ft
16 éve hirdető
2025. április 13. 21:59 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Rauch MDS 721-es 14 q.ás 2 tárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárással, a képeken látható, azonnal munkára fogható, kitűnő állapotban eladó! Szállítás megoldható! http://agro-koncz.hu/
110.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 13. 21:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Soltvadkert
Műtrágya szórók rozsda mentes röpítő tárcsákkal hidraulikus nyitás zárás állítható szórás kép 500L 110,000.-+Áfa 800L 470,000.-+Áfa 1000L 490,000.-+Áfa 1200L 520,000.-+Áfa 1500L 580,000.-+Áfa www.bacsagrogep.hu +36202244781
2025. április 13. 20:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
Walder UTB-2 típusú mélyműtrágyaszóró eladó. Teljesen porfestett tartály és vázszerkezet, takaró ponyva, 1100 L-es tartály, közúti világítás, erős acélvázszerkezet, talajhajtású műtrágya keverő, mechanikus mennyiségállítás, menetarányos automatikus...
980.000 Ft
15 éve hirdető
2025. április 13. 18:39 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RAUCH AXERA-H 1101 típusú, dupla szórótárcsás, 1800 literes műtrágyaszóró, hidromotorokkal meghajtott, saválló szórólapátokkal, hidraulikus súber nyitással, határszórással, gyári magasítással, elektrohidraulikus vezérlő egységgel, monitorral,...
100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 13. 17:04 Műtrágyaszóró Pest, Nagykáta
Eladó a képeken látható műanyag, csőrös adagolós műtrágyaszóró kardántengellyel, kisgazdaságból.
60.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. április 13. 16:49 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Báránd
3 pont függesztésű műtrágyaszóró
1.350.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 13. 13:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Eladó Sulky DPX 28 súly sebességarányos műtrágyaszóró gép! Saját monitorral! Tribord (szóráshatáróló) 24m-es szóráskép 2800 liter tartálytérfogat Ponyva szerkezet Elektromos motorokkal nyit-zár Világítás Védőkorlát 2013-as évjárat Nem ISO-s gép!
10 éve hirdető
2025. április 13. 11:39 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Munkaszélesség: 18-36 m Tartálytérfogat: 2500 l Porfestett váz és tartály dupla rétegben Isobus szakasz és mennyiség vezérlés minden eloldással 8 szakasz. Iso 11783 kábelezés a traktorcsatlakozásig. Sebesség független vezérlés. Elektronikus...
130.000 Ft
5 napja hirdető
2025. április 12. 21:37 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Réde
Eladó Egy tárcsás hét mázsás tartállyal.12 méter munkaszélesség.
20.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 12. 20:48 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Eladó egy műtrágyaszóró.gardánnal.Egy ideje nem használt. T-25-ös traktor használta.gardánnal
110.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 12. 20:48 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Eladó egy Faza SPR600 műtrágyaszóró. Tető alatt tárolt, magosìtóval. 1 bigbag zsák belefér. Gardánnal
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (766)
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)