Hirdetés
Műtrágyaszóró 593 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. szeptember 26. 10:19 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Kverneland Exacta TL GEO függesztett műtrágyaszóró kardántengellyel, tartályráccsal, védőponyvával, ISOBUS -os, súlymérős kivitelben!...
186.500 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2024. szeptember 26. 10:14 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
A GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket...
2024. szeptember 26. 09:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1000 és...
690.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. szeptember 26. 09:59 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposújlak
1500 literes tartály térfogat Kéttárcsás szórószerkezet Hidraulikus nyitás/zárás Ponyvával Kardántengellyel
2024. szeptember 26. 09:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1000 és...
1.650.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 09:50 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
Hidraulikus nyitás, csukás, rozsdamentes szórószerkezet. Kitűnő állapotban, importból.
2024. szeptember 26. 09:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1000 és...
750.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 09:34 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
2000 l-es műtrágyaszóró, jó állapotban eladó.
2024. szeptember 26. 09:34 Műtrágyaszóró Pest, Göd (Alsógöd)
ENOSPE 500 Horganyzott 2 év garancia Boltozódás gátló a garatban. Kétoldali nyitás és zárás mechanikus karral, mennyiségi skálával, és...
2024. szeptember 26. 09:04 Műtrágyaszóró Pest, Göd (Alsógöd)
ENOROSSI ENOSPE 500 Műtrágya szóró kardánnal 2 év garancia Horganyzott tartály és lapátok. Boltozódás gátló a garatban. Kétoldali nyitás és...
2024. szeptember 26. 08:34 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. szeptember 26. 08:29 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe L1plus 1150 műtrágyaszóró, 2019 évjárat, hidraulikus nyitás, 1.150 literes tartály (max. 1600 literig bővíthető), 18 m max....
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 26. 07:24 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
300 literes, 2000-es évjárat, egy tárcsás, függesztett, jó állapotban eladó
2024. szeptember 26. 06:54 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe M2W base 2350 súlymérős műtrágyaszóró, 2011 évjárat, 42 m max munkaszélesség, 20-24 m munkaszélesség jelenlegi lapátozattal, 2350...
2024. szeptember 26. 05:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEXWAL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Követlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Új DEXWAL tölcséres gyümölcs 1...
2024. szeptember 26. 04:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEXWAL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Követlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Új DEXWAL tölcséres 1 tárcsás só és...
2024. szeptember 26. 00:39 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
SULKY DPX 1503 műtrágyaszóró kardánnal, ráccsal, 2db röpítőtárcsával eladó. Gyártási év: 2000 Helység: Nádudvar
2024. szeptember 26. 00:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET JM 1 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Több méretben is elérhető: JM 300 JM 400 JM...
2024. szeptember 25. 23:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET SR 2 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Több méretben is elérhető: JAR-MET SR800...
2024. szeptember 25. 23:14 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Bábolna
Tartály térfogat: 1000 liter 2 tárcsás szóró szerkezet, 10-21 méter között állítható munkaszélességgel Festett acéltartály Rozsdamentes acél...
2024. szeptember 25. 22:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET JMS 2 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Műszaki adatok: • Kéttárcsás szórókeret,...
4 éve hirdető
2024. szeptember 25. 21:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. szeptember 25. 21:21 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Csengele
Kverneland Exacta-TL GEOspread 2.800 literes műtrágyaszóró, automatikus súlymérős rendszer, ISOBUS, 12 - 54 méteres munkaszélesség, határoló...
750.000 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 25. 20:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
AMAZONE ZA-M FORTIX SBS 2700 -AMADOS+ monitor -sebességjeladó -2700 l-es -két magasítóval variálható térfogat -hidraulikus zárás -táblaszél...
230.000 Ft
14 éve hirdető
2024. szeptember 25. 19:29 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RAUCH ZS/600 N típusú 6 mázsás műtrágyaszóró dupla szórótárcsával, mechanikusan működtethető súber nyitással, saválló szórólapátokkal,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (593)