Hirdetés
Műtrágyaszóró 570 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. szeptember 30. 16:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A Contstar kft Hosszú évek alatt Magyarország egyetlen kizárólagos hivatalos képvíslete a Dönder termékeknek. Rendkivül nagy tapasztalattal,...
2024. szeptember 30. 16:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 30. 16:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 30. 15:29 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH MDS függesztett műtrágyaszóró TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím...
9 éve hirdető
2024. szeptember 30. 15:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó 1200l-es, kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitással
2024. szeptember 30. 15:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 30. 15:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó függesztett, 350 és 500 l-es műtrágyaszórók, opcióként hidraulikus nyitással
2024. szeptember 30. 14:54 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH AXIS M függesztett műtrágyaszóró TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím...
2024. szeptember 30. 14:54 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH AXENT vontatott műtrágyaszóró a nagyüzemeknek a "precíziós gazdálkodás" -hoz. TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről...
2024. szeptember 30. 14:29 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axis 30.1 műtrágyaszóró kardánnal, Rauch Quantron-E monitorral, ráccsal, 2000 literes tartálytoldattal, 2db röpítőtárcsával eladó....
2024. szeptember 30. 14:19 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH TWS 85.1 vontatott átrakókocsi műtrágyaszóróval a nagyüzemeknek a "Precíziós gazdálkodás" -hoz TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra...
1.100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 30. 14:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
M-5615/AC kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárással, kardántengellyel, magyar gyártmány!
2024. szeptember 30. 14:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
9 éve hirdető
2024. szeptember 30. 13:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Gyártó: Sulky Típus: X36 Évjárat: 2008 Tartozék/Felszereltség: 36 méter 3000 liter (magasítóval) Ponyva Kardántengely Monitor Tribord 3D...
2024. szeptember 30. 13:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
AGRION 1000l-es és 1500l-es műtrágyaszóró, függesztett dupla tárcsás kivitelben (INOX), 18-24 méteres szórással, hidraulikus elzárással....
2024. szeptember 30. 13:19 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Kuhn Axera M műtrágyaszóró 1 db gyári monitorral, átalakító hajtással,kardántengellyel,boltózódás gátlóval, mezsgyeszórótartályráccsal...
2024. szeptember 30. 12:54 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Bogballe EXT 6 függesztett műtrágyaszóró kardánnal, magasítóval, világításkészlettel, boltozódásgátlóval, 1200 literes tartálytoldattal...
4.690.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. szeptember 30. 12:14 Műtrágyaszóró Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | AZONNAL ÁTVEHETŐ MŰSZAKI PARAMÉTEREK, JELLEMZŐK ⮚ Munkaszélesség: 18-36 m ⮚...
2024. szeptember 30. 12:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Az AXIS függesztett műtrágyaszórót nagy munkateljesítmény és keresztirányú egyenletesség jellemzi. A pontos eloszlás a teljes...
2024. szeptember 30. 12:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
4.900.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. szeptember 30. 11:59 Műtrágyaszóró Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | AZONNAL ÁTVEHETŐ MŰSZAKI PARAMÉTEREK, JELLEMZŐK: - Munkaszélesség: 18-36 m -...
2024. szeptember 30. 11:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Az AXIS függesztett súlymérős műtrágyaszórót nagy munka teljesítmény és keresztirányú egyenletesség jellemzi. A pontos eloszlás a teljes...
2024. szeptember 30. 11:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Az AXIS függesztett műtrágyaszórót nagy munkateljesítmény és keresztirányú egyenletesség jellemez. A pontos eloszlás a teljes...
1.740.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 30. 11:39 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Tartálymagasító (450 liter): 220 000 Ft + ÁFA. Ponyva kerettel: 225 000 Ft + ÁFA. A középkategóriás szegmens mestere Az Exacta CL egy...
2024. szeptember 30. 11:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Új 1500 literes műtrágyaszóró raktárról azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Szállítás megoldható. Műszaki jellemzők: -1500...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz