Hirdetés
Műtrágyaszóró 678 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2024. augusztus 9. 09:29 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Tartályűrtartalma (l) :100 Szórás szélesség (m) 2-10 Magasság(cm)100 Tömeg(kg)40 A FAZA GARDEN vontatott kertészeti műtrágyaszóró talajerő...
100.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 9. 08:49 Műtrágyaszóró Heves, Hort
Eladásra kínáljuk a következő mezőgazdasági gépünket. Sitrex FS/500 Műtrágya és sószóró + kardántengely Az olasz Sitrex műtrágyaszórók...
185.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 9. 07:34 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2004-es évjárat, 600 literes, csőrös adagolóval, műanyag tartállyal, jó állapotban eladó
245.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 07:28 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Rábapatona
Kardánnal Állítható munkaszélesség Jó állapotban!
2024. augusztus 9. 07:14 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.300.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 9. 06:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Eladó Sulky DPX 28 súly sebességarányos műtrágyaszóró gép! Saját monitorral! Tribord (szóráshatáróló) 24m-es szóráskép 2800 liter...
4 éve hirdető
2024. augusztus 9. 06:34 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Gumiabroncs: 18x9,5”x8 Tartály űrtartalom:380 liter Szórásszélesség:2 - 12 m Tömeg: 130 kg Elsősorban a kistraktorokkal művelt parkok,...
2024. augusztus 9. 04:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEXWAL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Követlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Új DEXWAL tölcséres gyümölcs 1...
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 9. 03:44 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
300 literes, 2000-es évjárat, egy tárcsás, függesztett, jó állapotban eladó
2024. augusztus 9. 03:26 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEXWAL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Követlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Új DEXWAL tölcséres 1 tárcsás só és...
4 éve hirdető
2024. augusztus 9. 02:34 Műtrágyaszóró Pest, Szada
FAZA - DE LUX B kéttárcsás műtrágyaszóró család Szórásszélesség(m): 12-24 A FAZA DE LUX műtrágyaszórókat a közepes és nagyobb gazdaságokba,...
11 éve hirdető
2024. augusztus 9. 01:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszórók horganyzott kivitelben. Méretek: 600 l 800 l 1000 l 1200 l 1400 l Ingyenes kiszállítás az...
2024. augusztus 9. 00:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
(precíziós pályázatba beilleszthető) Munkaszélesség: 18-36 m Tartálytérfogat: 2000 l Porfestett váz és tartály dupla rétegben Isobus szakasz...
11 éve hirdető
2024. augusztus 9. 00:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszórók festett kivitelben. Méretek: 600 l 800 l 1000 l 1200 l 1400 l Ingyenes kiszállítás az...
11 éve hirdető
2024. augusztus 9. 00:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 1600 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m...
2024. augusztus 8. 23:49 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
SULKY DPX 1503 műtrágyaszóró kardánnal, ráccsal, 2db röpítőtárcsával eladó. Gyártási év: 2000 Helység: Nádudvar
2024. augusztus 8. 23:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Egytárcsás tölcséres műtrágyaszóró Tartálytérfogat: 345 l Tartálytérfogat: 450 kg Önsúly: 63 kg Rakodási magasság: 1,13 m Tartályátmérő:...
2024. augusztus 8. 23:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET JM 1 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Több méretben is elérhető: JM 300 JM 400 JM...
465.000 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 8. 23:04 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi...
2024. augusztus 8. 23:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET SR 2 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Több méretben is elérhető: JAR-MET SR800...
424.000 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:54 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi...
5.350.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új! Felszereltség: - Precíziós műtrágyaszóró - LED lámpával - Hidraulikus határszóró - Magasító - Tartályfedő
520.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
A műtrágya szóró alap kivitelben 800 literes tartállyal rendelkezik. Kettő kiömlő nyílás a tartályból. A két szórótányér rozsdamentes...
7 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Egy repítőtárcsás műtrágyaszóró 9 méterig terjedő szélesség JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • 200 - 360 liter kapacitás • I. kategória...
400.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:39 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Domaszék
Eladó bemutató, új gép garanciával.Bowdenes nyitás, egytárcsás.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (678)
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)