Hirdetés
Műtrágyaszóró 688 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
5.350.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 22:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új! Felszereltség: - Precíziós műtrágyaszóró - LED lámpával - Hidraulikus határszóró - Magasító - Tartályfedő
49.000 Ft
3 éve hirdető
2020. augusztus 6. 11:24 Műtrágyaszóró Vas, Ispánk
Eladó a képeken látható egytárcsás 3,5q műtrágyaszóró.
50.000 Ft
6 éve hirdető
2018. december 31. 14:59 Műtrágyaszóró Heves, Heves
Tölcséres műtrágyaszóró, megmagasított tartállyal, nagyon erős hajtóművel. (szállítás megoldható)
12 éve hirdető
2024. július 16. 15:35 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
Műtrágyaszórók a Schriffert Kereskedőház kínálatában. Opcionális magasítóval kiegészítve akár 1000kg-os kapacitással. Emellett 400 kg-os...
7 éve hirdető
2024. július 15. 10:04 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
18 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 850 - 1450 - 1800 literes tartálytérfogat • Második vagy harmadik...
1.400 EUR
13 éve hirdető
2024. július 17. 00:39 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Ártánd
Sulky DPX 1504 mutragyaszoro,2000 evjarat,1600 literes,hidraulikus nyitas-zaras,jo allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
2024. július 15. 10:04 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe L1plus 1150 műtrágyaszóró, 2019 évjárat, hidraulikus nyitás, 1.150 literes tartály (max. 1600 literig bővíthető), 18 m max....
4 éve hirdető
2024. július 13. 22:19 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Sitrex FS500 műtrágyaszóró: Az olasz Sitrex műtrágyaszórók kimagasló minőségű alapanyagokból készülnek. Korróziógátló...
756.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 13. 17:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Dexwal kertészeti műtrágyaszóró Tajfun 550 S Tartály kapacitás (l): 380 Tartály kapacitás (kg): 550 Munkaszélesség (M): 4...
4 éve hirdető
2024. július 17. 05:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
11 éve hirdető
2024. július 14. 20:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 1000 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m...
2024. július 13. 06:04 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: A gép hossza: 1980 mm A gép szélessége: 1250 mm A gép magassága: 1090 mm Térfogata: 1200 liter Súlya: 260 kg Teherbírása:...
100.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 9. 21:14 Műtrágyaszóró Heves, Hort
Eladásra kínáljuk a következő mezőgazdasági gépünket. Sitrex FS/500 Műtrágya és sószóró + kardántengely Az olasz Sitrex műtrágyaszórók...
39.177 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 16. 09:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag...
2024. július 15. 16:54 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Bábolna
Észak-Olaszországban készülő Agrex műtrágyaszórók magas minőséget képviselnek, emellett az ár-érték arány is kedvező Az ajánlatban lévő gép...
4 éve hirdető
2024. július 15. 02:09 Műtrágyaszóró Pest, Szada
FAZA - DE LUX B kéttárcsás műtrágyaszóró család Szórásszélesség(m): 12-24 A FAZA DE LUX műtrágyaszórókat a közepes és nagyobb gazdaságokba,...
350.000 Ft
1 éve hirdető
2024. június 1. 14:01 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műtrágyaszóró eladó,jó állapotban.1 tonna belefér.
360.000 Ft
12 éve hirdető
2023. augusztus 13. 08:22 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Révleányvár
Eladó műtrágya kijuttató tartály 300L+szivattyú. Omikron kapán volt. Jó állapot!
11 éve hirdető
2024. július 14. 21:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 800 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m...
2024. július 17. 09:39 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok (Szandaszőllős)
GPS-vezérelt, intelligens műtrágyaszórás a Kverneland Exacta TL GEOSPREAD segítségével. A Kverneland Exacta TL GEOSPREAD segítségével...
11 éve hirdető
2024. július 15. 01:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszórók horganyzott kivitelben. Méretek: 600 l 800 l 1000 l 1200 l 1400 l Ingyenes kiszállítás az...
11 éve hirdető
2024. július 14. 23:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 1600 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m...
580.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 04:24 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - szélesség: 1150 mm - hosszúság: 1800 mm - magasság: 1260 mm - 1000 literes tartály - szórásszélesség: 18-24 m -...
1.150.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2023. november 7. 19:49 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Mezőkövesd
RAPID AKCIÓ! Évek óta egy fedett helyen tárolt KUHN (RAUCH) AXERA-M 1102 típusú műtrágyaszóró eladó. Több mint 5 éve nem használt, mivel a...
4 éve hirdető
2024. július 16. 23:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 1.500 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (688)
Sajtóközlemény
![Irány a bolt polca: mesterséges intelligencia alapú alkalmazás támogatja a kistermelőket](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4443/cikk_74443/spar-1_fill_540x300_0.jpg)
Irány a bolt polca: mesterséges intelligencia alapú alkalmazás támogatja a kistermelőket
A Régiók Kincsei program a helyi termelők számára nyújt lehetőséget.
Sajtóközlemény
![Hogyan csökkenthetők az agráriumban a klímaváltozás okozta károk?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4439/cikk_74439/klimavaltozas-agrarium-1_fill_540x300_0.jpg)
Hogyan csökkenthetők az agráriumban a klímaváltozás okozta károk?
Teljesen átalakíthatja a magyar gazdák életét az éghajlatváltozás.![Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4436/cikk_74436/buza-lead_fill_540x300_0.jpg)