Hirdetés
CLAAS találatok 171 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 15. 09:09 Axion 830 Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten.
2024. július 15. 08:09 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Front TLT, Front hidraulika, Gumi Méretek:...
2024. július 15. 07:40 Arion 660 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Front TLT, Fokozatmentes...
2024. július 15. 07:19 Arion 440 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Automata vonófej, Front hidraulika, Powershift váltó, Gumi Méretek: Michelin 480/65R28 (90%); Michelin...
2024. július 15. 07:09 Axion 930 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Fokozatmentes hajtás, GPS...
9 éve hirdető
2024. július 15. 06:44 Elios 210 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2022 Üzemóra: 15 óra Teljesítmény: 55 kW/ 75 LE Gumi méretek (első): Trelleborg 320/85R20 Gumi méretek (hátsó):Trelleborg 420/85R30...
22.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 15. 06:24 Arion 440 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2015 Üzemóra:4205 óra Teljesítmény:86 kW / 117 LE Gumi méretek (első):Michelin 13,6R28 Gumi méretek (hátsó): BKT 420/85R38...
2024. július 15. 06:09 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
Claas Axion 820 traktor 12 db mellső súllyal, 1 pár keréksúllyal, 1 db automata vonófejjel, K-80 vonófejjel, 3. pont orsóval, Dyna 24/24...
9 éve hirdető
2024. július 15. 04:44 Axion 830 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2018 Üzemóra: 3687 óra Teljesítmény: 169 kW/ 230 LE Gumi méretek (első): Cultor 600/65R28 Gumi méretek (hátsó):Cultor 710/70R38...
2024. július 14. 23:50 Axion 940 Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Axion 940 CEBIS (4551 üzemórás) CMATIC 50 km/h, rugózott híd, rugózott fülke, URH RTK GPS előkészítés, S3 monitor, légfék, frontkardán...
2024. július 14. 22:54 Axion 930 Fejér, Dunaújváros
CMATIC váltó, 50 km/h, rugózott híd és fülke, prémium fronthidraulika, AT ready, légfék, 900-as Trelleborg gumizás, akár lízingre is...
9 éve hirdető
2024. július 14. 22:34 Axion 810 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2014 Üzemóra: 6445 óra Teljesítmény: 153 kW / 208 LE Gumi méretek (első): BKT 540/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/65 R42...
2024. július 14. 22:04 Axion 930 Csongrád-Csanád, Szeged
„ÁFA MENTESEN” megvásárolható! CMATIC váltó, 50km/h, rugózott híd és fülke, prémium fronthidraulika, gyári automata kormányzás, légfék, FULL...
9 éve hirdető
2024. július 14. 21:49 Axion 830 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 1861 óra Teljesítmény: 175KW / 235LE Gumi méretek (első): Trelleborg 600/70 R28 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg...
36.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 18:34 Axion 930 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2013 Üzemóra:9293 óra Teljesítmény: 259 kW/ 353 LE Gumi méretek (első):Michelin 520/70R34 Gumi méretek (hátsó):Michelin 710/75R42...
34.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 14. 17:24 Axion 870 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
2018-es évjárat - 4380 üzemóra - 295 lóerő - automata klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - EHR - Légfék - Front...
27.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 16:19 Axion 810 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2015 Üzemóra: 6600 óra Teljesítmény: 210 LE / 156 kW Gumi méretek (első): BKT 600/65 R28 ÚJ! Gumi méretek (hátsó): BKT 650/65 R42...
38.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 14:19 Axion 920 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2012 Üzemóra:10190 óra Teljesítmény:235 kW / 320 LE Gumi méretek (első):BKT 600/70R34 Gumi méretek (hátsó): BKT 710/75R42...
9.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 14. 06:19 Celtis 446 Győr-Moson-Sopron, Egyed
2005-ös évj., 100 Le, 7600 üzemóra, felújított váltó, 25 tonna vontatás, klíma, homlokrakodó, új gumik, új gumik, magyar rendszám, 2 év...
5.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 06:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1987 Üzemóra: 7500 óra Teljesítmény: 180 kW / 245 LE Gumi méretek (első): Good Year 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg...
27.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 05:44 Arion 650 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2013 Üzemóra:5489 óra Teljesítmény:129 kW / 175 LE Gumi méretek (első):Michelin 480/70R24 Gumi méretek (hátsó):Michelin 580/70R38...
9.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 04:29 Celtis 446 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2005 Üzemóra:6301 óra Teljesítmény:68 kW / 92 LE Gumi méretek (első): Taurus 14,924 Gumi méretek (hátsó): BELSHINA 18,4R34...
32.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 14. 04:24 Arion 530 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2018 Üzemóra: 3400 óra Teljesítmény: 106 kW / 145 LE Gumi méretek (első): Michelin 14.9R28 Gumi méretek (hátsó): Michelin 18.4R38...
2024. július 13. 20:18 Axion 960 Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO Claas Axion 960 (242 üzemórás) CMATIC 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, Trimble RTK aut. kormányzás, légfék, Trelleborg, LED...
9.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 13. 08:39 Celtis 446 Bács-Kiskun, Kecskemét
Klíma 2 kihelyezett kör Automata vonófej 1 körös légfék Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (171)
- Claas (164)
![Mi legyen a szalmabála sorsa? Eladjuk vagy sem?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/5564/cikk_65564/szalmabala-750-pixa_fill_540x300_0.jpg)
Mi legyen a szalmabála sorsa? Eladjuk vagy sem?
Érvek és ellenérvek a növényi szármaradványok különböző hasznosítási módjai...
Hirdetés
![Az agrárdigitalizáció már nem lehetőség, hanem létkérdés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4374/cikk_74374/olajfak_ind_fill_540x300_0.jpg)
Az agrárdigitalizáció már nem lehetőség, hanem létkérdés
Valós idejű szenzoros adatokat kombinálhatunk historikus adatsorokkal és...![Ilyet még nem láttunk! 70 százalékkal drágult a vágómarha termelői ára](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4445/cikk_74445/szarvasmarha_fill_540x300_0.jpg)