Hirdetés
Caterpillar találatok 2 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7 éve hirdető
2025. február 13. 14:29 1221.7 Jász-Nagykun-Szolnok, Kunhegyes
Belarus 1221,7 mtz Caterpillar motoros traktor azonnal raktárról vihető vizsgával garanciával !
5.500.000 Ft
5 éve hirdető
2025. február 7. 18:09 CAT Bács-Kiskun, Lajosmizse
Caterpillar 65 Challenger gumihevederes traktor
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2)
- CAT (1)
- MTZ / Belarus (1)
![Ausztria mezőgazdasága: a 30 éves EU-tagság tapasztalatai Ausztria mezőgazdasága: a 30 éves EU-tagság tapasztalatai](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9054/cikk_79054/gazdasag_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Ausztria mezőgazdasága: a 30 éves EU-tagság tapasztalatai
Eddig 40 országgal kötöttek kereskedelmi megállapodást.![Minden eddiginél több nevezés érkezett a Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre Minden eddiginél több nevezés érkezett a Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9412/cikk_79412/_palinka_ind_fill_540x300_0.jpg)
Minden eddiginél több nevezés érkezett a Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre
31 fős nemzetközi bíráló csapat értékelte a mintákat.![Növényvédelmi előrejelzéssel hatékonyabb lesz a védekezés Növényvédelmi előrejelzéssel hatékonyabb lesz a védekezés](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9287/cikk_79287/gyapottok-bagolylepke_ind_fill_540x300_0.jpg)