Hirdetés
MTZ traktor találatok 197 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 6. 21:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 19:39 1221.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Belarus 1221.7 A traktor széles körű mezőgazdasági műveletekre szolgál függesztett, félig függesztett és vontatott gépekkel és eszközökkel, távoli be- és kirakodási műveletekre, távoli vontatási műveletekre, valamint álló mezőgazdasági gépek...
2025. január 6. 18:44 1221.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 18:29 2022.3 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 18:14 2022.3 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 16:59 MTZ-1 Bács-Kiskun, Baja
Eladó MTZ 1025,3 Évjárat: 2007 Üzemóra: 7,766 h Teljesítmény: 103
2025. január 6. 15:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 13:24 892.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 11:04 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 10:54 892.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 6. 10:34 892 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
26.200 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 6. 07:55 Tolna, Dunaföldvár
Eladó új MTZ traktorok BELARUS márkaképviselettől! MTZ 820: 26.200 Euro + ÁFA MTZ 820.4: 28.800 Euro + ÁFA MTZ 892.2: 31.000 Euro + ÁFA Megtekinthetőek: Személyesen: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 - 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy...
3.950.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 5. 17:29 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82 traktor Soma 500 homlokrakodóval, 1995, 5400 üzemórával, piros rendszám 2027.07-ig műszakival, elől 50%-os, hátul 95%-os gumikkal, szervó kormánnyal, vízmelegítővel, kis önindítóval, jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 5. 16:44 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80-as traktor, 1994, piros rendszámmal, műszakival, jó gumikkal nagyon jó állapotban eladó.
9.350.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 5. 16:04 Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Gyártási éve: 2015 Üzemóra állása: 3230 Légkondival! Műszaki vizsga érvényessége: 2028.03.08. Típus: 923, kereskedelmi név: Belarus 923.5 Hengerűrtartalom: 4750 cm³ Teljesítmény: 70 kW (95 LE) Legnagyobb sebesség: kb. 35 km/h Vontatási adatok:...
9 éve hirdető
2025. január 5. 15:29 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Új, gyári összeszerelésű Belarus traktorok, MTZ820, MTZ820.4, MTZ892.2, MTZ1221.2, MTZ1221.3 Kérje munkatársunk ajánlatát!
2025. január 5. 15:14 1221.2 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.800.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 5. 15:09 952 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 952 traktor, 2002, 4860 üzemórával, rendszám nélkül, elől, hátul 80%-os gumikkal, jú műszaki de törlődést igénylő esztétikai állapotban eladó.
2.950.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 5. 14:09 570 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 570 traktor, 1990, 1400 üzemóra, piros rendszám, igény esetén friss műszakival, 10t vontatással, elől-hátul 90%-os gumikkal, nagyon jó műszaki állapotban, kifogástalan esztétikával és fülke belsővel eladó.
12 éve hirdető
2025. január 5. 13:39 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82 traktor, 1989, 5800 üzemórával, piros rendszám műszakival, elől 60%-os, hátul 90%-os gumikkal, vízmelegítővel, kis önindítóval, jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 5. 13:09 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80-as traktor, 1988, piros rendszámmal, 2025.11-ig műszakival, 10t vontatással, dupla légtartállyal, vízmelegítővel, kis önindítóval, jó gumikkal nagyon jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 5. 13:04 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80 kisfülkés traktor, 1983, rendszám nélkül, gyenge fülkével, jó műszaki állapotban eladó.
2.000.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 5. 12:59 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82 traktor, 1989, 7100 üzemórával, rendszám nélkül, elől 20, hátul 50%-os gumikkal, műszakilag jó, esztétikailag gyenge állapotban eladó.
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:49 1221.3 Somogy, Nagybajom
MTZ-1221.3 traktor 17.000.000 Ft + Áfa Műszaki vizsgáztatva, forgalomba helyezve. Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 5000 kg emelőképesség Motor: D-260.2 S 2. turbós, 132 LE Max. forgatónyomaték: 559 Nm Üzemanyagtartály: 160 liter Névleges...
8 éve hirdető
2025. január 5. 11:39 892.2 Somogy, Nagybajom
MTZ-892.2 traktor 12.200.000 Ft + Áfa Fémburkolatos, turbós, 95 LE motorral, mechanikus váltós traktor. Egyenes első híddal. Motor: D-245, turbófeltöltős, 95 LE Motorfordulat: 1800 ford/min Forgatónyomaték: 451 Nm Hengerűrtartalom: 4750 cm³ Fajlagos...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (197)
- MTZ / Belarus (197)