Hirdetés
Massey Ferguson találatok 96 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 15. 06:34 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Massey Ferguson 7624 traktor antennával, vonófejjel, fronthidraulikával, front TLT-vel, PowerShift 24 sebességváltóval, légfékkel, automata...
2024. július 14. 23:19 7S.155 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
6,6 literes 6 hengeres 155 Le motor Dyna-6 váltó autodrive funkcióval terhelés alatt kapcsolható irányváltóval 110 liter/perces hidraulika 4...
199.900 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 14. 22:34 8727S Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ Műszaki tájékoztató: - 8.4 l-es AGCO POWER SISU motor, 270...
199.900 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 14. 22:24 8S.265 Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ ELADÓ MASSEY FERGUSON 8S.265 DYNA-7 EXCLUSIVE Traktor,...
99.000 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 14. 22:04 5S.135 Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ Műszaki tájékoztató: - 4.4 l-es AGCO POWER SISU motor, 135...
16.900.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 14. 21:19 7618 Baranya, Szentlőrinc
Eladó családi gazdaságból MASSEY FERGUSON 7618 DYNA-6 EuroLine traktor! Rövid műszaki tájékoztató: - 6,6 l-es Adco Power SISU motor, Tier4i,...
149.900 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 14. 21:04 7S.180 Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0.-FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL! Műszaki tájékoztató: - 6.6 l-es AGCO POWER SISU motor, 180 LE, Dyna-6 váltó - CCLS 150...
15 éve hirdető
2024. július 14. 21:04 5711 Hajdú-Bihar, Debrecen
MOTOR 4,4 Liter / 4 henger / Common Rail AGCO Power Max. teljesítmény: 110 LE (82 kW) Max. nyomaték: 455 Nm 4WD összkerék meghajtás...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 14. 20:04 1014 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó Massey Ferguson 1014 6 hengeres motorral, légfékkel, 90%-os gumikkal, mechanikus váltóval. 1986-os...
2.990.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 14. 19:49 399 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó Massey Ferguson 399 6 hengeres motorral, légfékkel, gyenge gumikkal, műszaki és esztétikai állapotban, működő képesen papírok nélkül....
15 éve hirdető
2024. július 14. 19:39 7S.180 Hajdú-Bihar, Debrecen
MŰSZAKI ADATOK MOTOR Motortípus AGCO POWER „minden egyben” Stage V technológia Maximális teljesítmény 180 (132) LE (kW) A maximális...
17.800.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 14. 14:49 7618 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Massey Ferguson 7618 automata kormányzással eladó!
2024. július 14. 13:29 8S.265 Csongrád-Csanád, Csengele
Massey Ferguson 8S.265 EXD7 (666 üzemórás) Dyna-7 50 km/h, EXCLUSIVE, rug. híd, rug. fülke, aut. kormányzás RTK aktivációval, légfék,...
2024. július 14. 10:09 6S.135 Fejér, Sárosd
4900cm3-es AGCO Power erőforrás. Kategóriájában ez a legnagyobb motor 24/24 fokozatú Dyna6 sebességváltó Autodrive funkcióval. 40km/h...
2024. július 14. 09:24 7S.180 Fejér, Sárosd
180LE-ős 6600cm3-es AGCO power erőforrás 24/24 fokozatú Dyna6 sebességváltó Autodrive 50km/h végsebesség Rugózott elsőhíd és fülke 150l/p...
2024. július 14. 09:14 8S.205 Fejér, Sárosd
7,4 literes Sisu motor Dyna 7 hajtómű 50 km/h végsebességgel QuadLink rugózott elsőhíd Rugózott fülke Fronthidraulika CCLS 205/min...
12.587 Ft
8 éve hirdető
2024. július 14. 05:04 5711 Fejér, Székesfehérvár
Egyedi felszereltségért és az ajánlat pontosításáért forduljon hozzánk elérhetőségeinken bizalommal! Massey Ferguson 5711M traktor + Noniusz...
4 éve hirdető
2024. július 13. 19:54 5711 Csongrád-Csanád, Makó
- 4,4 literes SISU motor - Dyna 4 váltó ( 4x4), terhelés alatt kapcsolható irányváltó - 3 kiadószelep - 10x55kg frontsúly - 2 körös légfék -...
18.500.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 13. 17:29 5711 Hajdú-Bihar, Debrecen
4,4 literes 4 hengeres AGCO POWER STAGE5 karbantartásmentes és ALL-in-One technológiát képviselő motor, OC nyitott hidraulika rendszer...
77.400 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 13. 16:39 5711 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új traktor készletről !
2024. július 13. 09:36 8S.205 Csongrád-Csanád, Csengele
Massey Ferguson 8S.205 EFD7 (802 üzemórás) Dyna-7 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, RTK aut. kormányzás, légfék, LED, Trelleborg...
2024. július 12. 01:14 5711 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 5711 - 2017-es - 1.740 üzemóra - 109 lóerő - fronthidraulika - front TLT - Stoll homlokrakodó - klíma - légfék - EHR - 3 pár...
2024. július 12. 00:24 6180 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6180 - 1996-os évjárat - 121 lóerő - 4640 üzemóra - klíma - légrugós ülés - légfék - Front hidraulika - Front TLT - Automata...
8.500.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 10. 16:34 5475 Pest, Dabas
Eladó tulajdonostól egy azonnal munkára fogható Massey Ferguson 5475 traktor. Teljesítmény: 135 LE. 6 hengeres, 6,6 literes Perkins motor....
2024. július 9. 21:29 7618 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 7618 Dyna VT traktor - 2012-es évjárat - 4.000 üzemóra - 180 lóerő - Dyna VT fokozatmentes váltó - 4 pár hidraulika...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (96)
- Massey Ferguson (95)
![Mi legyen a szalmabála sorsa? Eladjuk vagy sem?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/5564/cikk_65564/szalmabala-750-pixa_fill_540x300_0.jpg)
Mi legyen a szalmabála sorsa? Eladjuk vagy sem?
Érvek és ellenérvek a növényi szármaradványok különböző hasznosítási módjai...
Hirdetés
![Az agrárdigitalizáció már nem lehetőség, hanem létkérdés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4374/cikk_74374/olajfak_ind_fill_540x300_0.jpg)
Az agrárdigitalizáció már nem lehetőség, hanem létkérdés
Valós idejű szenzoros adatokat kombinálhatunk historikus adatsorokkal és...![Ilyet még nem láttunk! 70 százalékkal drágult a vágómarha termelői ára](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4445/cikk_74445/szarvasmarha_fill_540x300_0.jpg)