Hirdetés
SOLIS találatok 62 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 26. 11:09 Solis 22 Veszprém, Veszprém
Motor típus: Sonalika GTV BB Lóerő: 22 Le Hengerek száma: 3 Hűtés: vízhűtéses Lökettérfogat: 1 130 Névleges fordulatszám: 2 700 fpp Levegőszűrő: száraz légszűrő Hideg indítás: Igen Maximális nyomaték: 50 Nm Kipufogó: oldalt elvezetett Hajtás: Hajtás:...
2025. január 26. 10:59 Solis 16 Veszprém, Veszprém
Motor típus: Sonalika GTV BB Lóerő: 16 Le Hengerek száma: 3 Hűtés: vízhűtéses Lökettérfogat: 979 Névleges fordulatszám: 2700 fpp Levegőszűrő: száraz légszűrő Hideg indítás: Igen Maximális nyomaték: 48 Nm Kipufogó: oldalt elvezetett Hajtás: Hajtás: 4...
2025. január 26. 10:44 Solis 20 Veszprém, Veszprém
Motor típus: Mitsubishi MVL – 3E Lóerő: 20 LE Hengerek száma: 3 Hűtés: Vízhűtéses Lökettérfogat: 952 ccm Névleges fordulatszám: 2700 fpp Hideg indítás: Igen Kipufogó: Oldalt elvezetett Levegőszűrő: Száraz légszűrő, eltömődés érzékelővel Maximális...
2025. január 26. 10:04 Solis 26 Veszprém, Veszprém
Motor típus: Mitsubishi S3L2,4 Lóerő: 26 LE Hengerek száma: 3 Hűtés: Vízhűtéses Lökettérfogat: 1318 ccm Névleges fordulatszám: 2700 fpp Levegőszűrő: Száraz légszűrő Hideg indítás: Igen Maximális nyomaték: 76,3 Kipufogó: Oldalt elvezetett Hajtás: 4...
2025. január 26. 09:49 Solis 26 Veszprém, Veszprém
Motor típus: Mitsubishi S3L2,4 Lóerő: 26 LE Hengerek száma: 3 Hűtés: vízhűtéses Lökettérfogat: 1318 Furat/löket: 105/118 Névleges fordulatszám: 2700 fpp Levegőszűrő: Száraz légszűrő Hideg indítás: Igen Maximális nyomaték: 82 Kipufogó: Oldalt...
2025. január 25. 15:34 Solis 90 Veszprém, Veszprém
Műszaki adatok: - Motor típus: 4105CTD CRDi, STAGE V kibocsátással - Lóerő: 90 LE - Hengerek száma: 4 - Feltöltés: Turbófeltöltővel, intercoolerrel - Lökettérfogat: 4087 - Névleges fordulatszám: 2000 fpp - Levegőszűrő: Száraz légszűrő, eltömődés...
13.100.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 22. 00:24 Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Adatok Motor típus 4105CTD/CTI CRDi, STAGE V kibocsájtással Lóerő 90 Le Hengerek száma 4 Feltöltés Turbófeltöltővel, intercoolerrel Lökettérfogat 4087 Névleges fordulatszám 2200 fpp Levegőszűrő Száraz légszűrő, eltömődés érzékelővel Hideg indítás...
12.999.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 21. 22:34 Solis N 75 Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Állapot: Új Felhasználás: Mezőgazdasági Okmányok: Érvényes okmányokkal Teljesítmény (Lóerő): 75 Gyártási év: 2024 Gumi profilmélysége elöl (milliméter): 100,0 Gumi profilmélysége hátul (milliméter): 100.00 Legmagasabb sebesség (km/óra): 30...
5 éve hirdető
2025. január 21. 18:24 Békés, Békéscsaba
Kedves Gazdák! A KC-BÉKÉS KFT. telephelyén megtalálható a Solis traktorok teljes választéka. Keresse kollégáinkat, hogy a legjobb ajánlatot adhassuk Önöknek. Az új Solis 75 CRDi már Common Rail rendszerű motorral érkezik, amely ugyanúgy minden EU...
12.350.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 04:59 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 75 N Traktor - Teljesítmény, Amire Számíthat! Ismerje meg a Solis 75 N traktor minden előnyét, és fedezze fel a gazdálkodás új dimenzióját! Ez a traktor nemcsak erőteljes, de megbízható és könnyen kezelhető is, így Ön könnyedén megbirkózhat a...
13.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 04:19 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 75 N Traktor - Teljesítmény, Amire Számíthat! Ismerje meg a Solis 75 N traktor minden előnyét, és fedezze fel a gazdálkodás új dimenzióját! Ez a traktor nemcsak erőteljes, de megbízható és könnyen kezelhető is, így Ön könnyedén megbirkózhat a...
9.150.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 03:59 Bács-Kiskun, Kecskemét
4 henegeres vízhűtéses motor, 12/12 sebességfokozatú szinkron mászófokozatú váltó, 2,5 tonnás emelőmű, 3 év garancia, orrsúly, 2 pár kiadószelep. Kérhető front hidraulika, front kardán, homlokrakodó, speciális kabin,
13.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 03:39 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 90 N Ültetvény Traktor - Kiváló Manőverezhetőség a Szűk Terekben! Fedezze fel a Solis 90 N ültetvény traktor előnyeit, és élvezze a gazdálkodás szabadságát! Ez a traktor nemcsak erőteljes és megbízható, de kiválóan alkalmazkodik a különböző...
14.450.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 03:19 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 90 N Ültetvény Traktor - Kiváló Manőverezhetőség a Szűk Terekben! Fedezze fel a Solis 90 N ültetvény traktor előnyeit, és élvezze a gazdálkodás szabadságát! Ez a traktor nemcsak erőteljes és megbízható, de kiválóan alkalmazkodik a különböző...
10.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 01:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 50 5 év garanciával! Az Odisys segítségével ön is megtalálhatja a számításait. A Solis traktorok magyarországi kizárólagos importőreként nagy raktárkészlettel illetve választékkal rendelkezünk, amely gépek sokféleképpen testreszabhatók az ön...
14.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 19. 00:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis akció – több mint 1 millió Ft árelőnnyel és 5 év garanciával! Nettó listaár: 13.900.000 Ft Az Odisys segítségével Ön is megtalálhatja a számításait. A Solis traktorok magyarországi kizárólagos importőreként nagy raktárkészlettel és választékkal...
10.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 18. 22:19 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. Kényelmes Kabin: Modern, tágas kabin az...
8.300.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 18. 22:09 Solis 60 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S60V - A Szabad Munka Élménye! Erőteljes Motor: 60 lóerő a hatékony és eredményes mezőgazdasági munkához. Üzemanyag-hatékonyság: Modern üzemanyag-gazdálkodási rendszer a költséghatékonyságért. Kiváló Manőverezhetőség: Kompakt méret és könnyű...
9.100.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 18. 21:59 Solis 60 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S60V - A Szabad Munka Élménye Garanciával! Erőteljes Motor: 60 lóerő a hatékony és eredményes mezőgazdasági munkához. Kabin Nélküli Kialakítás: Szabad kilátás és mozgásszabadság a szűk területeken is. Üzemanyag-hatékonyság: Modern...
13.000.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 18. 12:19 Solis N 75 Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó első tulajdonostól, 6 éves Solis 75N traktor és 2000 literes Forrás Axiál permetező. A traktor piros rendszámos, érvényes műszakival rendelkezik. Csak gyümölcsösben dolgozott. Felszereltség: - Ferro Flex homlokrakodó 3. funkcióval (kanál +...
8.600.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 17. 04:49 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes munkavégzést a mezőgazdasági területeken. Üzemanyag-hatékonyság: Korszerű és gazdaságos üzemanyag-fogyasztás jellemzi ezt...
7.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 17. 04:29 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes munkavégzést a mezőgazdasági területeken. Üzemanyag-hatékonyság: Korszerű és gazdaságos üzemanyag-fogyasztás jellemzi ezt...
9.400.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 17. 04:19 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes munkavégzést a mezőgazdasági területeken. Üzemanyag-hatékonyság: Korszerű és gazdaságos üzemanyag-fogyasztás jellemzi ezt...
8.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 17. 03:59 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. Kényelmes Kabin: Modern, tágas kabin az...
10.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 17. 03:39 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. Kényelmes Kabin: Modern, tágas kabin az...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (62)
- Egyéb traktor (4)
- Solis (58)