Hirdetés
Traktorok 2.743 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. április 16. 00:14 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 180LE névleges és 210LE PowerPlus teljesítmény, 8400kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata kormányzás...
6 éve hirdető
2025. április 16. 00:09 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
14 éve hirdető
2025. április 16. 00:09 Kioti Heves, Bükkszenterzsébet
KIOTI traktorok Kiváló minőségű 5 év garanciás gépek magas alapfelszereltséggel 22-130LE Ha kiváló minőségű, és emellett olcsó gépet szeretne vásárolni akkor itt az alkalom!
1.490.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 16. 00:09 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Belarus MTZ 50-es rakodóval, 80as motorral üzemképes állapotban eladó. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt menüpontban!
6 éve hirdető
2025. április 16. 00:04 Maxxum 145 Pest, Kistarcsa
CASE-IH MAXXUM 145 CVX LIMITED EDITION összkerékhajtású erőgép (107 kW / 145 LE) 2252780G Motor 4485 cm3-es, 4 hengeres, 16 szelepes Common Rail turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, TIER-4B (AdBlue), Névleges teljesítmény: (ECE R120) 107 kW...
6 éve hirdető
2025. április 15. 23:59 Pest, Kistarcsa
McCORMICK X5.100 PRÉMIUM összkerékhajtású erőgép (70 kW / 95 LE) 2226378M Motor FPT NEF F36 motor: 3600 cm3-es, 4 hengeres, 16 szelepes Common Rail (STAGE V) turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, DOC + SCRoF, Névleges teljesítmény: (97/68 CE...
6 éve hirdető
2025. április 15. 23:59 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
34.900 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 15. 23:49 Foton Csongrád-Csanád, Domaszék
Akció! Vásároljon nagyker áron a készlet erejéig! 110 LE traktor. Gyári klímás fülke, összkerékhajtás, 18+18 szinkronváltó, kompresszor, 3 körös hidraulika csatlakozás, irányváltó, orr- és keréksúlyok, stb. 3 év teljes körű garanciával. Műszaki...
6 éve hirdető
2025. április 15. 23:34 Steyr Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
6 éve hirdető
2025. április 15. 23:24 Puma 200 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
1.550.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 15. 23:24 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Belarus MTZ 550 nagyfülkés, üzemképes állapotban eladó. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt menüpontban!
6 éve hirdető
2025. április 15. 23:14 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
2025. április 15. 23:14 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 220 LE névleges és 245 LE PowerPlus teljesítmény, kb. 10 500 kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata...
39.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 23:14 6S.155 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás Massey Ferguson traktor. 4 hengeres 4.9literes Sisu motor 155 lóerős, Dyna-6 váltóval, rugózott híd és fülke, gyári garanciális 2025.09-ig, 4 pár hidraulika szeleppel, légfék rendszerrel eladó! Az ár...
2025. április 15. 23:09 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Automata vonófej, Alsó húzó, Front hidraulika, Rugózott első híd, Rugózott kabin, GPS auto kormányzás, GPS párhuzamvezetés, Fokozatmentes hajtás, Gumi Méretek: Michelin 650/68R38(100%); Michelin 750/75 R46(100%)
14 éve hirdető
2025. április 15. 22:59 Heves, Bükkszenterzsébet
Farmtrac Traktorok eladók! Ha kiváló minőségű és olcsó traktort szeretne vásárolni akkor önnek a FARMTRAC a kiváló választás! Kiváló ár érték arány 2 év garancia Magas alapfelszereltség! Már sok magyarországi referenciával, és elégedett ügyféllel!
6 éve hirdető
2025. április 15. 22:59 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új ZETOR Major CL 80 készletről.
6 éve hirdető
2025. április 15. 22:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
6 éve hirdető
2025. április 15. 22:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
18.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 22:44 Puma 165 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható első gazdától beszámolt traktor, 20 millió alatt nem igazán van ilyen eladó traktor a piacon, 5912 üzemóra, gyári ülés, jó állapotú Pirelli gumikkal, rugózott fülke, 18 sebességes Powershift váltóval 40km/h maximális sebesség,...
2025. április 15. 22:29 722 Vario Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Fendt 722 Vario első tulajdonostól eladó! Gyártási év: 2020 Üzembe helyezés: 2021 Üzemóra: 1800 Újszerű, költségmentes állapot! Automata kormányzás 10,4" kijelző Michelin gumik Orrsúly + keréksúly Kihelyezett hidraulika körök száma: 4 Ára: 61.885.000...
6 éve hirdető
2025. április 15. 22:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
33.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 22:29 M6-141 Fejér, Mór
Gyakorlatilag új traktor, rugózott híd, 24/24 Powershift váltóval, légfékkel. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. További információk telefonon.
6 éve hirdető
2025. április 15. 22:24 Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek, alkatrészek és traktorok értékesítése országos szállítással, rövid határidőn belül, szerviz, hitel, lízing pályázati lehetőséggel áll az Önök rendelkezésére. McCORMICK X7.617 P6 DRIVE...
3.800.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 15. 22:10 Békés, Battonya
MTZ 80 normál állapotú traktor. Gyártó által ráépített és beüzemelt homlokrakodóval egyben eladó. Minden dokumentáció megvan a rakodóhoz. Részletes információ telefonon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.743)
- Case IH (143)
- Claas (121)
- Egyéb traktor (106)
- Farmtrac (195)
- Fendt (77)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (112)
- MTZ / Belarus (549)
- New Holland (129)
- Zetor (124)
- Több

Ezért ne főzd vízben a brokkolit – finomabb is lehet!
Ne főzd vízben a brokkolit! A pirítás nemcsak finomabb, de egészségesebb is –...
Tulipán, jácint, nárcisz. Ezt a 3 dolgot kell tudnod a hagymáikkal kapcsolatban!
Ha ezt tudod, minden évben gyönyörű virágaid lesznek!