Hirdetés
Használt traktor 1.756 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2.850.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 23. 08:03 82.1 Csongrád-Csanád, Szeged
MTZ 82 traktor elöl-hátul TAURUS 80-90%-os gumik, piros rendszámmal, 2 év műszakival, szabadonfutós kardánnal, korához képest jó állapotban...
7.950.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 23. 08:00 9094 Csongrád-Csanád, Szeged
Steyr 9094 A traktor 100LE-ös motorral, 40km/h váltóval, 2006 évjárat, elöl-hátul 80-90%-os gumikkal, 9993 üzemórával, magyarországi, gyári...
5.800.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:57 892.2 Csongrád-Csanád, Szeged
MTZ 892 traktor gyári cseh turbós 92 LE-ös motorral, egyenes hidas, klíma, 2003 évjárat, 2025.02.07-ig műszakival, 16.000 kg vontatás, elöl...
8.500.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:54 MX120 Csongrád-Csanád, Szeged
CASE IH MX 120 traktor 1998 évjárat, 6 hengeres Cummins 120 LE-ös motor, 40 km/h, mászó fokozattal, 9945 üzemórával, állítható felnik...
5.500.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. szeptember 23. 07:54 820 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Paszab
Kategóriaváltás miatt eladóvá vált újkora óta egygazdás MTZ 820.1-es traktor. A gép 24 hektáron dolgozott/dolgozik, rendszeresen...
6.990.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:48 820 Csongrád-Csanád, Szeged
MTZ 820.4 traktor 2014 évjárat, bontatlan motor váltóval, 3799 üzemórával, piros rendszámmal, 2029.03.06-ig műszakival, 18.000 kg...
85 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:39 Celtis 426 Bács-Kiskun, Solt
Mindene működik külföldi okmányokkal szállítás lehetséges John deere motor
6.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:39 MX200 Pest, Hévízgyörk
CASE IH MAGNUM MX200 TRAKTOR eladó. Nem rendszámos. 2001-es évjárat. 11700 üzemóra. A TRAKTOR ELŐRE MEGY HÁTRA NEM AKAR !!!
12.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:19 Landpower 165 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
2011-es LANDINI 165 LANDPOWER, 11422 üzemórával eladó.
6.100.000 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:05 952.4 Bács-Kiskun, Kiskőrös
95le turbóintercooleres, adagolós motorral! Gyári gumikkal, monoblokkos hidraulikával! 3846 üzemóra, 4,5 év műszakival! Csere érdekel, csere...
58.000 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 23. 05:24 8670 Hajdú-Bihar, Ártánd
Massey Ferguson 8670 traktor, 2011-es évjárat, 6 hengeres 330 LE SISU motor, 4x4 meghajtás, légfék, levegő kompresszor, front hidraulika,...
2.999.000 Ft
15 éve hirdető
2024. szeptember 23. 05:19 4650 Győr-Moson-Sopron, Egyed
1992-es évjárat, 160 LE, 12 000 üzemóra, dupla kerékkel, klímával, igény szerint zöld rendszámmal, jó állapotban eladó.
4.800 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 23. 03:14 Hajdú-Bihar, Ártánd
Fiat 670 traktor, 1988-as évjárat, 67 lóerő, 2600 üzemóra, 4 hengeres Fiat motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a...
7.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 23. 03:04 8160 Győr-Moson-Sopron, Egyed
6 hengeres motor, légfék, jó gumik, motor váltó tökéletes, forgalmival(igény szerint piros rendszám 5 év műszakival) eladó
50.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 23. 03:04 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Egyed
IH 674 bontott alkatrészek eladók. Ár: 50000 Ft-tól
12.500.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 23. 01:54 5-100 Zala, Zalaegerszeg
Eladó lett gazdaság felszámolásából egy nagyon megkímélt Landini 5-100D! A traktor teljesen gyári állapotban van, alkalomszerűen volt csak...
6.200 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 23. 01:09 Egyéb traktor Hajdú-Bihar, Ártánd
Bertolini 2033 csuklós traktor, 1989 évjárat, 400 üzemóra, 4x4 meghajtás, 33 lóerős Lombardini motorral, új gumikkal, ideális...
1.000.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:44 Hoffer Csongrád-Csanád, Kistelek
1920 évektől 1950 évekig traktorok. Mind üzemképes, indítható állapotban.
5.960.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:44 UTB Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Újonnan Magyarországon üzembehelyezett, megkímélt állapotú, 1 gazdás gép. Összkerék hajtás, szervo, 2850 üzemóra, piros rendszám, friss...
16.799.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 6930 Premium Bács-Kiskun, Solt
Németországból jött a gép, nagyon jó felszereltséggel bír; fronthidraulika, frontkardán, 2 körös légfék, elöl-hátul rugózott híd, stb. Ezen...
19.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 Puma 170 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól eladó kitűnő állapotban. Helyszínen megtekinthető és kipróbálható.
6 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 Maxxum 130 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó egy CASE IH Maxxum 130, további információ a gépről telefonon.
15.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 7830 Győr-Moson-Sopron, Egyed
200Le, 2008-as évj., légfékes, klímás, rugózott hidas, 8 hidraulika kivezetés, Power quad váltó, 19000 üzemóra eladó.
7.300.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
2100üórás traktor fronthidraulikával,front tlt-vel ,súllyal, légrugós üléssel eladó.Videót tudok küldeni, Emailre.18t.vontatás.2szem,...
8.200.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 892.2 Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Belarus MTZ 892.2 lassú jármű (traktor) leírás : Belarus MTZ 892 Műszaki érvényessége : 2027. gyártási éve . 2014 rendszáma :YMC258 üzemóra...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.756)
- Case IH (106)
- Claas (149)
- Deutz Fahr (38)
- Fendt (149)
- John Deere (288)
- Massey Ferguson (68)
- MTZ / Belarus (396)
- New Holland (117)
- Rába (44)
- Zetor (83)
- Több