Hirdetés
Használt traktor 1.665 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
3.200.000 Ft
1 hete hirdető
2024. december 27. 14:17 MTZ-82 Veszprém, Pénzesgyőr
Örökségből való MTZ 82 kihasználatlanság miatt eladó! Nagyon jó állapotú!
10.950.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 27. 14:01 6910 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Timár
Korának és üzemóra állásának megfelelő állapotú JOHN DEERE 6910 típusú traktor eladóvá vált gazdaságunkban. Teljes üzemkész állapotban, pótkocsi vontatásból tért pihenőre. A váltó műszaki állapotát ellenőrizni szükséges, de probléma nincs vele....
1.450.000 Ft
9 éve hirdető
2024. december 27. 13:14 Győr-Moson-Sopron, Rábapatona
Mtz 80 okmányok nélkül! Üzemképes állapotban Csere nem érdekel
4.100.000 Ft
12 éve hirdető
2024. december 27. 13:04 Dutra Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Dutra 90 es gyárilag Steyer motoros Állapot: Javításra szorul Évjárat: 1967 Tulajdonságok: Külföldi exportra gyártott 90-es Dutra, gyárilag Steyer motorral, 4db 90% os Taurus gumival, Keréksúlyokkal, Minden tartozékával eladó. Papírok:...
9.990.000 Ft
12 éve hirdető
2024. december 27. 10:54 Rába Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Rába Steiger 250 Állapot: Jó Évjárat: 1985 Tulajdonságok: Teljesen felújított azonnal munkára fogható. Kombi turbós, gömbölyű hidas, difi záras, homokszórva-alapozva- 2k festékkel újrafestve. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás...
16.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. december 27. 09:44 Axion 840 Tolna, Simontornya
CLAAS AXION 840 ÉVJÁRAT: 2008 ÜZEMÓRA: 9060 MOTOR: 6,7 LITER 6 HENGER - 230 LE VÁLTÓ: FULL POWERSHIFT 40 KM / H ELSŐ GUMIABRONCS: 600/70R30 HÁTSÓ GUMIAMBRONCS: 710/70R42 HIDRAULIKA KÖRÖK SZÁMA: 5 ELEKTROMOS LÉGFÉK RENDSZER: 1+2 KÖRÖS MELLSŐ HÍD:...
31.900 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. december 27. 08:05 Pest, Budaörs
Mennyiség: 1 db Típus: 6100 MC Gyártó: John Deere Gyártási év: 2013 Műszaki vizsga érvényessége: 2029.08.13 Üzemóra állás:7760 Megjegyzés: - felmérés után az eladó még használja a traktort, ezért az üzemóra változik - fényképeken látható pótkocsi nem...
10.500.000 Ft
1 éve hirdető
2024. december 27. 07:54 MXU135 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Case IH MXU 135 eladó! Gyártási év: 2007 Üzemóra: 11.747 Motor: 6728 ccm - 119 kW Powershift váltó (16x16) Rugózott kabin Kihelyezett hidraulika körök száma: 3 / mechanikus 2 körös légfék rendszer Finanszírozásban és szállításban segítünk!...
4.200.000 Ft
10 hónapja hirdető
2024. december 27. 07:43 Tolna, Szekszárd
RITKASÁG Újszerű állapot, nem felújított. 1238 üo, csere érdekel kerti traktorra
22.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. december 27. 07:39 Axion 850 Pest, Abony
ELADÓ CLAAS AXION 850 GYÁRTÁSI ÉV: 2011 ÜZEMÓRA: 5500 6 HENGER, 6.8 LITER, 232 LE MOTOR FRONT HIDRAULIKA KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 3 PÁR LÉGFÉK ALSÓ HÚZÓ AUTOMATA PÓTKOCSI VONÓFEJ BŐVEBB INFORMÁCIÓ: RAJKI ROLAND 06 20 310 59 28 MEGTEKINTHETŐ: AGRI CS...
2024. december 27. 05:54 Vision 105 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2008-as évjárat, egyszerű mechanikus mindene, 4400 cm³-es 4 hengeres motor még AdBlue nélkül, klíma, orrsúly, légfék, pótkocsivonó, hashúzó, újszerű gumik. A traktorhoz jár keskeny ápolókerék-garnitúra is!
2024. december 27. 04:44 Favorit 818 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
FENDT FAVORIT 818 traktor, 2003. évi gyártású, 7990 üzemórával, hazai üzembe helyezéssel, megkímélt, jó állapotban eladó! - Rugózott híd és fülke - Front hidraulika - VARIO TMS váltó - 50 km/h - 540/65R30 gumik elöl - 620/70R42 gumik hátul, kb....
2024. december 27. 01:44 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladásra kínálunk egy használt, szép állapotú STEYR Kompakt traktort első tulajdonosától. Végig szervizelt (hivatalos márkaszerviz által). KAVOSZ lízingben is megvásárolható! Főbb jellemzői: - Motor típusa: FPT, TIER 4 F5C - 4 hengeres, 3,4 l-es...
5.500.000 Ft
3 éve hirdető
2024. december 26. 23:33 820 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Nagyon jó motorral és váltóval, csendes diferenciálművel! 2,5 év műszakival, 18,000kg vontatással, 5100 üzemórával! Azonnal költségmentesen munkába fogható, gyárias állapotban! Csere beszámítás lehetséges!! Szállításban tudok segíteni!!
2024. december 26. 22:24 Axion 820 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2013-as gyártás, 2013 szeptemberi forgalomba helyezés, 225LE, mindössze 4600 üzemóra, rugózott fülke, jó gumik, TOPCON automata kormányzás elektromos kormánnyal, powershift váltó, 3 pár hidraulika szelep, légfék, pótkocsivonó, hashúzó, 2027 áprilisig...
9.900.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. december 26. 21:59 Proxima 100 Bács-Kiskun, Lajosmizse
Zetor Proxima 100 jó állapotban
11.999.999 Ft
9 éve hirdető
2024. december 26. 21:02 T6010 Somogy, Andocs
Eladó New Holland T6010 Plus traktor rugozott hid, fülke, 4 pár hidraulika, légtugos ülés, nyitható tetőablak, pótülés. Ferró flexes homlokrakodó konzolal ami nemrég került rá.
3.500.000 Ft
1 hete hirdető
2024. december 26. 20:41 80.1 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
BELARUS MTZ-80 traktor (1982. évjárat) 2027.08.15-ig érvényes műszakival, eredetiségvizsgával, teljesen felújítva, kifogástalan motorral és váltóval, orbit szervókormánnyal, komplett vonószerkezettel és vonófejjel, jó gumikkal eladó.
11.500.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. december 26. 20:07 680 DT Zala, Murakeresztúr
Eladó a képen látható FARMTRAC 680 DTN típusú traktor, NF T229/1homlokrakodóval, bálatüskével, raklapvillával és pelikán kanállal. 2019-es évjáratú. Friss műszakival, 2029.04. 480 üzemórával. Műszaki adatok: a motor: négyütemű, közvetlen...
10.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. december 26. 19:54 Fejér, Gánt
Első tulajdonostól, kevés üzemórával a képen látható Rk 210es kaszával eladó ! Csak kaszált, sodort és bálázott! Jelenleg lejárt műszakival ,de megegyezés szerint friss vizsgával is vihető ! Szállításban tudunk segíteni !
4.200.000 Ft
10 éve hirdető
2024. december 26. 19:45 Dutra Békés, Orosháza
Eladásra kínálom Dutra 1000-es traktoromat, minden tartalékalkatrészével. A képen látható állapotban, üzemképesen. Bármilyen kérdésre részletesen válaszolok.
12 éve hirdető
2024. december 26. 19:32 T7040 Hajdú-Bihar, Magyarhomorog
Ép motor, hidak, hajtás, ikerkerék felnik csatokkal, 22 db 45 kg-os orrsúly. Ár megegyezés szerint.
2024. december 26. 16:04 Magnum 250 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
250 LE, 2008-as évjárat, 8300 cm³-es Cummins motor, nincs AdBlue!, 50 km/h Powershift váltó, rugózott híd, a fülke nem rugózott, légfék, 5098 üzemóra, 4 pár hátsó hidraulika elektromos vezérléssel, POWER BEYOND hidraulikus vezérlőblokk, pótkocsivonó,...
9.000 EUR
1 hete hirdető
2024. december 26. 12:56 8160
Eladó családi gazdaságból nagyobbra váltás végett egy 140 lóerős Steyr, 12 sebesség előre, 4 hátra, 4x4, minden működik és hajtható állapotú, de a 2. sebességet kidobja, és hátramenetben recseg a váltó. Ár alkuképes. Település: Martonos (Szerbia),...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.665)
- Case IH (116)
- Claas (148)
- Deutz Fahr (34)
- Fendt (132)
- John Deere (265)
- Massey Ferguson (61)
- MTZ / Belarus (332)
- New Holland (138)
- Rába (48)
- Zetor (81)
- Több