Hirdetés
Új traktor 861 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2025. március 3. 18:34 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legerősebb modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű turbó diesel - Típus:...
54.700 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 3. 18:24 Carraro Agricube Budapest, Budapest (IX. kerület)
Lista ár: 64.700.-EUR+Áfa Készlet akció: 54.700.-EUR+Áfa 1 db ilyen traktor van! Carraro Agricube Pro traktorok: az új, Stage V motorral szerelt széria, a szőlő- és gyümölcsültetvények specialistája Ma ez a márka a teljes Carraro cégcsoport...
3.800 EUR
9 éve hirdető
2025. március 3. 18:04 Fejér, Székesfehérvár
A részletes műszaki specifikáció miatt kérjük, forduljon hozzánk a megadott elérhetőségeken!
2025. március 3. 17:54 TYM
TYM 5025C A TYM 5025C traktorok különösen keresettek teljesítményük és kialakításuk miatt, amelyek igazán megbízható segítőtársakká teszik őket, akár az úton, akár a szántóföldön. Gondolunk itt különösen a takarékos és csendes ECO motorra, amelyet...
2025. március 3. 17:29 26 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
4 éve hirdető
2025. március 3. 17:24 Major CL80 Heves, Gyöngyös
A Major univerzális mezőgazdasági célú középkategóriás traktort elsősorban kitűnő ár-teljesítmény arányáért fogja értékelni. Kifejezetten munkagépekkel való összekapcsolásra és szállításra tervezték. A Major kiválóan alkalmas kisebb családi farmokra,...
7.490.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 3. 17:19 Komárom-Esztergom, Tarján
TÍPUS: MU 4501 LÓERŐ: 45 LE SÚLY: 2 000 kg MEGHAJTÁS: 4WD SEBESSÉG FOKOZAT: előre 8, hátra 4 HENGEREK SZÁMA: 4 SZERVÓ KORMÁNY: Van KARDÁN SEBESSÉGEK: 2 jobbra IRÁNYVÁLTÓ :Van HÁTSÓ FELFÜGGESZTÉS BILLEGTETÉS :Mechanikus TRAKTOR SZÉLESSÉG: 1900 mm GUMI...
10 éve hirdető
2025. március 3. 17:14 952.7 Bács-Kiskun, Kecskemét
MTZ 1025.7, 952.7, 923.7 traktorok, készletről eladók. Caterpillar C3.6 Stage V motorral, EU-s típusbizonyítvánnyal (pályázatban is elszámolható). Alapfelszereltség: klíma, automata vonófej, Grammer mech. ülés, mech. irányváltó
4 éve hirdető
2025. március 3. 17:14 Proxima 110CL Heves, Gyöngyös
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
4 éve hirdető
2025. március 3. 16:54 Heves, Gyöngyös
A KÍVÜL-BELÜL MEGÚJULT SOLIS 50 STAGE V MODELL KORSZERŰ, CRDI MOTORJA MELLÉ TÁGAS JÓL FELSZERELT PLATFORMOT ÉS SZEBB KAROSSZÉRIÁT KAPOTT! A Solis termékskála egyik legmegbízhatóbb és strapabíró tagja volt eddig a 3 hengeres motorral szerelt Solis 50...
13.500 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 3. 16:34 Irum Pest, Sóskút
Tag 24 RH típus, 3 hengeres, 24 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus ülésekkel, bukókerettel, 1 kihelyezett hidraulika körrel, TLT 540/1000. hidrosztatikus hajtással. Kis földterületekkel rendelkező családi gazdaságokhoz és egyéb...
12.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 3. 16:09 Irum Pest, Sóskút
Tag 24 R típus, 3 hengeres, 24 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus ülésekkel, bukókerettel, 1 kihelyezett hidraulika körrel, TLT 540/1000. Igény szerint homlokrakodóval szerelve, mechanikus, vagy hidrosztatikus hajtással. Az ár a mechanikus...
2025. március 3. 15:54 7S.155 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
6,6 literes, 6 hengeres, 155 LE motor Dyna-6 váltó, autodrive funkcióval, terhelés alatt kapcsolható irányváltóval 110 liter/perc hidraulika 4 pár mechanikus kiadó szelep 540/1000-es TLT és 540/1000 ECO TLT mechanikus fülke rugózás rugózott mellső...
11.978 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 3. 15:49 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
24 LE hidrosztatikus hajtású univerzális kis traktor. Egyszerű kezelés és karbantartás. 2 év garancia. A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23 LE-től 130 LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
2025. március 3. 15:19 5711 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MF5711M - 4CYL - AP Dyna-4, MR - RMI, függőleges kipufogó a jobb oldali A-oszlop előtt, Stage 5 Engine, vízleválasztós üzemanyagszűrő (alapfelszereltségként), Dyna-4 - 40 km/h - AutoDrive, PowerControl irányváltó & fékpedál üres kapcsolás,...
15.200.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 3. 14:24 YTO Bács-Kiskun, Kecskemét
YTO NLY 1154 traktor új, készleten - Közös nyomócsöves, négyhengeres, turbódízel Euro V motor - 12F+12R sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó - LUK kuplung - hidraulikus fék - elektro-hidraulikus TLT - 2 vagy 3 pár hidraulika csatlakozó -...
2025. március 3. 14:19 5711 Hajdú-Bihar, Debrecen
MOTOR 4,4 Liter / 4 henger / Common Rail AGCO Power Stage 5 Engine Max. teljesítmény: 110 LE (82 kW) Max. nyomaték: 455 Nm SEBESSÉGVÁLTÓ MF 5711 Dyna-4 Terhelés alatt kapcsolható összes fokozat Dyna 4 -> 16/16: 4 főcsoport, egyenként 4 fokozattal...
14 éve hirdető
2025. március 3. 13:54 Egyéb traktor Heves, Bükkszenterzsébet
MEGÉRKEZTEK A LEGÚJABB Hi-Tech & Premium HX SOROZATÚ KIOTI GÉPEK Hatalmas 2 személyes minden igényt kielégítő fülke A HX a KIOTI zászlóshajója, amely csúcstechnológián alapuló kezelést és munkakényelmet kínál. Az IKT-alapú „Daedong Connect”...
6 éve hirdető
2025. március 3. 13:54 Vestrum 100 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
2025. március 3. 13:49 Solis 60 Pest, Gödöllő
Solis 60 Standard traktor - 5 év garanciával, készletről azonnal A 60 lóerős Stage V modell esetén a motort katalizátorral, részecskeszűrővel és turbófeltöltővel látták el, ami úgy képes teljesíteni a kibocsátási normákat, hogy a traktor...
6 éve hirdető
2025. március 3. 13:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
6 éve hirdető
2025. március 3. 13:14 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
26.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 3. 13:04 Irum Pest, Sóskút
TAG 60C típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3x4 sebességes mechanikus sebességváltóval, vagy 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény...
2025. március 3. 13:04 8S.225 Hajdú-Bihar, Debrecen
• Motortípus: AGCO POWER oldalsó kipufogó SCR-rel - Tier 5 • Hengerek-/szelepek száma/hengerűrtartalom: 6 db/4 db/7400 cm3 • Furat/löket: 108 mm/134 mm • Levegőellátás: Turbófeltöltő elektromos wastegate-szeleppel és töltőlevegő-visszahűtővel •...
25.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 3. 12:59 Irum Pest, Sóskút
TAG 50 CH típus, 4 hengeres, 48 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény szerint homlokrakodóval szerelve. Érdeklődni az...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (861)
- Case IH (30)
- Egyéb traktor (56)
- Farmtrac (192)
- Massey Ferguson (24)
- McCormick (55)
- MTZ / Belarus (186)
- Pasquali (28)
- Solis (48)
- Steyr (26)
- Zetor (42)
- Több

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!