Hirdetés
arion találatok 77 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 2. 02:39 Arion 630 C Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 630 Cmatic Cebis - 2018-as évjárat - 205 lóerő - 857 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000/1000E - Automata vonófej + K80 -...
2025. január 2. 00:19 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 660 Cmatic Cebis traktor - 2023-as évjárat - 205 lóerő - 231 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - TLT 540/540E/1000/1000E - ISOBUS - Automata vonófej + K80 -...
2024. december 31. 23:44 Arion 640 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 640 Cebis - 2013-as évjárat - 4.820 üzemóra - 169 lóerő névleges teljesítmény - 24 + 24 fokozatú HexaShift váltó - rugózott első híd - kabinrugózás - légpárnás ülés - pótülés - MultiControlleres kartámasz integrált Cebis terminállal -...
2024. december 31. 21:34 Arion 510 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 510 CIS - 2021-es évjárat - 144 lóerő - 480 üzemóra - klíma - légrugós ülés - kabin rugózás - rugozótt első híd - légfék - Front hidraulika - Front TLT - Class Fl 120 homlokrakodó - 480/65 R28 + 600/65 R38 Nettó áron megvásárolható...
2024. december 31. 18:54 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 470 CIS+ - 2023-as évjárat - 705 üzemóra - 155 lóerő - 4 hengeres 4,5 l-es FPT motor - Claas FL 120 homlokrakodóval - Panoramic fülke, rugózott - légpárnás ülés + pótülés - klíma - rádió - hűtőrekesz - Multifunkciós karfa, electro pilot -...
2024. december 31. 17:14 Arion 630 C Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 630 - 2009-es évjárat - 4.200 üzemóra - 145 lóerő - légfék - klíma - légpárnás ülés - kabinrugózás - 4 pár hidraulika csatlakozó - TLT 540/540E/1000/1000E - 480/70R28 + 580/70R38 Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós...
2024. december 31. 16:44 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 650 Cmatic Cebis - 2016-os évjárat - 184 lóerő - 5.066 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - CMatic váltó 50km/h-s - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controlos kartámasz Cebis terminállal - TLT...
2024. december 31. 13:24 Arion 450 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas ARION 450 CIS STAGE V - 2023-as évjárat - 135 lóerő - 410 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000 - gyári Claas FL 120 homlokrakodóval - 3....
2024. december 31. 13:04 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 660 Cmatic Cebis - 2023-as évjárat - 205 lóerő - 745 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540R/1000/1000E - gyári Claas FL...
2024. december 31. 10:04 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 650 HEXASHIFT CIS - 2022-es évjárat - 175 lóerő - 1.270 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - gyári Claas 140 homlokrakodóval - 3. hidraulika kör - Automata...
2024. december 31. 09:54 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS CLAAS ARION 650 - 2012-es évjárat - 174 lóerő - 3.580 üzemóra - - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - Hexashift váltó - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000/1000E -...
2024. december 31. 09:14 Arion 510 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 510 CIS Hexashift - 2021-es évjárat - 125 lóerő - 1.355 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR - Hexashift váltó - Multi controlos kartámasz - TLT 540/750/1000 - homlokrakodó konzol - Automata vonófej - 3 pár...
2024. december 31. 08:04 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 650 Cmatic - 2014-es évjárat - 184 lóerő - 6.466 üzemóra - Váltó cserés volt!!! - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT...
2024. december 31. 07:34 Arion 550 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 550 CIS - 2019-es évjárat - 165 lóerő - 3.260 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - TLT 540/540E/1000/1000E - gyári Claas FL140...
2024. december 31. 05:09 Arion 530 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 530 CIS rakodós traktor - 2014-es évjárat - 3.483 üzemóra - 140 lóerő - 24 + 24 fokozatú HexaShift váltó - fix első híd - kabinrugózás - MultiControlleres kartámasz - légpárnás ülés + pótülés - 480/65R28 + 600/65R38 - légfék - klíma -...
2024. december 31. 03:39 Arion 620 C Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 620 CIS - 2017-es évjárat - 6.348 üzemóra - 158 lóerő - 24 + 24 fokozatú HexaShift 6 poweres váltó - légfék - klíma - kabinrugózás - MultiControlleres kartámasz - légpárnás ülés + pótülés - fronthidraulika - Quicke Q56-os rakodóval - 4...
2024. december 31. 03:34 Arion 420 CIS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS ARION 420 Cis - 2012-es évjárat - 122 lóerő - 5.865 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - TLT 540/750/1000 - Quicke homlokrakodóval - Automata vonófej - Fedélzeti computer - 4 pár hidraulika csatlakozó...
2024. december 31. 01:09 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 650 Hexashift CIS traktor - 2023-as évjárat - 485 üzemóra - 192 lóerő - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - EHR - Légfék - Front hidraulika - Automata vonófej + K80 - 3 pár hidraulika csatlakozó - 540/65 R30 &...
2024. december 30. 15:59 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 660 Cmatic Cebis Touch - 2018-as évjárat - 200 lóerő - 5.468 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - Automata vonófej + K80 -...
2024. december 30. 07:09 Arion 430 CIS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 430 CIS - 2014-es évjárat - 131 lóerő - 1.470 üzemóra - klíma - légrugós ülés - Légfék - EHR - TLT 540/1000 - Automata vonófej - 14x34 kg frontsúly - 4 pár hidraulika csatlakozó - 320/85 R 32 + 300/95 R 46 hátul ikergumizás Nettó áron...
2024. december 29. 23:09 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 660 Cmatic Cebis Touch - 2020-as évjárat - 205 lóerő - 3.561 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - ISOBUS - GPS - Automata vonófej + K80 -...
2024. december 29. 12:59 Arion 660 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 660 Cmatic Cebis - 2023-as évjárat - 205 lóerő - 660 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controlos kartámasz - CEBIS terminál - Cmatic váltó - TLT...
18.500.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 6. 14:10 Arion 420 Bács-Kiskun, Gara
Eladó Claas Arion 420+ FL100 rakodóval. Első gumiméret: 420/70R24 Hátsó gumiméret: 460/85R34, állítható felnikkel, ezáltal befér a traktor a művelősorba. Légfékkel, automatavonófejjel, illetve harmadik pont orsóval! Ha felkeltette érdeklődését,...
17.990.000 Ft
6 éve hirdető
2024. december 18. 11:51 Arion 640 Bács-Kiskun, Szentkirály
Eladó Claas Arion 640, 2012. évjárat, 8025 üzemóra, nagyon jó műszaki állapotban, azonnal munkára fogható.
60.000 EUR
1 éve hirdető
2024. december 2. 15:43 Arion 440
Eladó egy szép, műszaki és esztétikai állapotban lévő Claas Arion 440 CIS traktor, új vásárlása miatt. 2014-es évjárat, 6000 munkaóra, első tulajtól, rugózott híddal, új első gumikkal, hasi húzóval, pótkocsi vonófejjel. Nem dolgozott soha nehéz...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (77)
- Claas (76)