fastrac találatok 16 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
Eladó JCB Fastrac 3185 Cummins traktor, 1998-as évjárat, 11 000 üzemórával, 134 kW (180 LE) teljesítménnyel. A gép teljesen felújított motorral rendelkezik, megbízható. Ideális választás mezőgazdasági munkákhoz, nagy teljesítmény és hosszú élettartam...
134.000 EUR +ÁFA
Nagyon szép állapotú, 3150 üzemórás gép, 1. tulajdonostól. Rugózott hidak, klíma, bőr ülés, front emelőmű, légfék, 6,6 literes Sisu motor, vario váltó, alig 30000 km-t futott, 5 pár hidraulika TLT: 540/540e/1000/1000e félidős gumikkal, akár uniós...
8.000.000 Ft +ÁFA
Eladó, tulajdonosától. Szabadkígyós Érd: 703969826
86.900 EUR
JCB 4220 Fastrac traktor - 2017-es évjárat - 217 lóerő - 3.980 üzemóra - légrugós ülés - klíma - EHR - légfék - rugózott híd - rugózott kabin - Front hidraulika - Front TLT - Multikontrollos kartámasz - TLT 540/540E/1000/1000E - ISOBUS - GPS...
24.990.000 Ft +ÁFA
2026. január 9. 22:44 Fastrac 3200 Xtra Kecskemét
JCB Fastrac 3200 XTRA 9306 üzemóra 107708 km 4 db 540/65r34-es Trelleborg TM 800 gumi 70-80% 3 pár kihelyezett hidraulika hátul Rugózott első híd Front eszközkapcsoló (forgalmiba bejegyezve) 2 pár kihelyezett hidraulika kör + szabad visszafolyó...
Eladó! JCB 135-65 alkatrészek eladók! Front kardánnal, üzemképes motorral, jó állapotú első híddal. 1998-as évjáratú. Sok hiányossággal. Egyben vagy alkatrészenként eladó. 2,6 millió Ft egyben. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény...
36.900 EUR
2025. május 6. 12:17 Fastrac 3200
JCB Fastrac 3200 AWD / Évjárat: 2008 / Üzemóra: 13 008 / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Súly: 9 000 kg - Méretek (H x Sz x M): 6,75 x 2,61 x 3,05 m Motor információ: - Motor márka: Cummins - Motor típus:...
53.900 EUR
2025. február 7. 10:36 Fastrac 8250
JCB Fastrac 8250 traktor / 2012 / 8.130 üzemóra / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól Motor: 6 hengeres Cummins Turbo, 263 LE Futott kilométer: 142.286 km Hajtás: 4x4 Maximális sebesség: 70 km/h Légkondicionáló Kamera EHR...
9.650.000 Ft
JCB Fastrac 2135 4WS, 2001-es évjárat, 2 éve felújított motorral, új kuplunggal, önindítóval, generátorral, hidraulikaszivattyúval. Műszaki vizsga érvényes 2029. 12. hóig. A dolly svéd papírokkal rendelkezik, lejárt műszaki vizsgával. Az ár...
18.000.000 Ft +ÁFA
Tipusváltás miatt, eladóvá vált szeretett kis gépem. 2013 óta egygazdás. Nem dohanyzós, megkimélt. Nagyszervízelve.
8.100.000 Ft +ÁFA
Eladó JCB Fastrac 1135 traktor kitűnő állapotban. Front hidraulika és hajtás, új kuplung, új turbó, új fék- és kuplungmunkahenger, új hátsó differenciálmű, jéghideg klíma, 65 km/h váltó. Megbízható JCB Fastrac traktor gazdaságos üzemeltetéssel, erős...
20.000.000 Ft
JCB Fastrac 4x4 3200, P-Tronic váltóval, 220 LE. Front hidraulika és kardán. A váltó garanciális, teljesen felújítva (4 millió Ft-os számla van hozzá). Az összes olaj és szűrő le lett cserélve. Azonnal munkára kész, megkímélt, gyári állapotban.
22.000.000 Ft
2025. november 27. 20:49 Baranya, Pécsvárad
Eladó JCB Fastrac 3200 Xtra traktor 2013-as évjáratból, 220 LE teljesítménnyel, kiváló állapotban. Megbízható, rendszeresen karbantartott mezőgazdasági gép, JCB márkaminőség, azonnal munkára fogható. Ideális választás gazdaságok számára, akik...
9.000.000 Ft
Eladó JCB Fastrac 185-65 traktor. A C-Diesel által teljeskörűen felújított motor számlával igazolható, azóta mindössze 20 üzemórát használt. Vadonatúj szinter kuplunggal és kuplungmunkahengerrel szerelve. Az első és hátsó híd is teljeskörűen...
10.000.000 Ft
Eladó használt JCB Fastrac 3155, KCR-rel
15.000.000 Ft
JCB Fastrac 3155 típusú traktor három tengelyes KRONE pótkocsival eladó. A pótkocsi jelenleg rakoncás, de megvannak az oldalfalai is. Traktor műszaki: 2025. 12. hó. Pótkocsi: 2025. 07. hó. Egyéb műszaki adatok a képeken.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (16)
- JCB (16)

Japán, ahol a tél nem viccel: hófalak és rekordok nyomában
Japán északi vidékein a tél egészen más dimenzió.
Ez elképesztő! Ezért éri meg télen rozmaringot tartani az ablakodban!
A rozmaring nem csak fűszer, igazi csodanövény az ablakban!