Hirdetés
Traktorok 2.300 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
10 éve hirdető
2025. február 9. 20:14 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2003 Üzemóra: 13500 óra Teljesítmény: 99 kW / 132 LE Gumi méretek (első): 460/85 R38 Mitas Gumi méretek (hátsó): 16.9 R28 Taurus Azonosító: R99-100-1257-02
14.000.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 20:04 7530 Premium Csongrád-Csanád, Szeged
John Deere 7530 Premium traktor, 6 hengeres, 195 LE-s motorral, garantált 9530 üzemórával, gyári festéssel, 2008-as évjárat, elöl új TAURUS gumikkal, TLS rugózott első híddal, rugózott fülkével, első front súllyal, klímával, 1-2 körös...
3.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 9. 19:59 Pest, Nagykőrös
PS (kW) 105 PS (lóerő) (77 kW Hátsó kerékméret 14 9 R 38 első kerekek 13 6 R 28 kétkörös hidraulikák száma 3 TLT 540/100 Homlok rakodó nincs az árban!
36.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:59 Axion 930 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 9293 óra Teljesítmény: 259 kW/ 353 LE Gumi méretek (első): Michelin 520/70R34 Gumi méretek (hátsó): Michelin 710/75R42 Azonosító: R99-100-1307-02
12.400 Ft
9 éve hirdető
2025. február 9. 19:59 8735S Fejér, Székesfehérvár
8.4literes AGCO POWER 6 hengeres motor, 350LE Dyna-VT teljesen fokozatmentes hajtóművek 205l/perc, nagyteljesítményű CCLS hidraulika szivattyú LED munkalámpa csomag 12400 Ft + ÁFA / hó-tól
125.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 9. 19:54 Kioti Fejér, Székesfehérvár
Főbb műszaki jellemzők Teljesítmény: 26.1 kW (35 LE) TLT: Független Váltó: Hidrosztatikus Fék: Nedves tárcsafék • HST (Hidrosztatikus) tempomat • HST Easy Speed • Hátsó hidrosztatikaszelepek (2 pár) • Hasmagasság Egykaros joystick Modell Motor...
8.700.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:54 Fastrac 135 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1995 Üzemóra: 10000 óra Teljesítmény: 112kW / 152LE Gumi méretek (első): ALLIANCE 480/70R30 Gumi méretek (hátsó): ALLIANCE 480/70R30 Azonosító: R99-100-1293-02
109.900.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. február 9. 19:54 8R 310 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 8R 310 traktor eladó: 2023-as gyártás és 250 üzemóra • E 23 powershift 23/11 váltó 50 km/h • CommandPro Multifunkcionális vezérlőkar • Immobilizer • Integrált világítás LED csomag, Prémium munkalámpa LED csomag • Traktor-Munkagép...
16.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:54 6230 Csongrád-Csanád, Szeged
John Deere 6230 traktor 4 hengeres, 100 LE-s motorral, 2014-es évjárat, rugózott első híd, 16x16-os PowerQuad váltóval, 40 km/h, magyarországi, kevés üzemórával, gyári festéssel, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, 2029.10.15-ig műszakival, 32.000...
4.950.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:49 82.1 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 82.1 traktor orbit szervókormánnyal, 2001-es évjárat, elöl 70%-os, hátul ÚJ gumikkal, 3900 üzemórával, piros rendszámmal, 2030.01.13-ig érvényes műszakival, 16.280 kg vontatással, kifogástalan motorral és váltóval eladó. Szállítás...
6.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:39 892.2 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 892.2 traktor, széles egyeneshidas, 2012-es évjárat, gyári festéssel, elöl-hátul 80-90%-os gumikkal, klímával, piros rendszámmal, 2027.02.17-ig műszakival, 25.000 kg vontatással, kifogástalan motorral és váltóval eladó. Szállítás...
9.200 Ft
9 éve hirdető
2025. február 9. 19:39 8S.225 Fejér, Székesfehérvár
7.4 literes AGCO POWER 6 hengeres motor, 225LE Új Dyna-7 hajtómű Joystick menetvezérlő kar Komplett precíziós automata kormányrendszer 9200 Ft + ÁFA/óra-tól
40.250 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2025. február 9. 19:39 Hattat Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
motor: Iveco FPT (F28TCA) 75 Le (375 Nm) AdBlue-mentes motor! kuplung: dupla tárcsás kuplung sebességváltó: 12/12 fokozatú, mechanikus irányváltóval max. sebesség: 37 km/h - (2.350 rpm) TLT: 540/540e hidraulikaszivattyú: 45 L/perc - 190 bar max....
6 éve hirdető
2025. február 9. 19:39 Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek,alkatrészek és traktorok értékesítése országos szállítással rövid határidőn belül, szerviz , hitel,lízing pályázati lehetősséggel áll az Önök rendelkezésére . Az eladásra kínált ZETOR MAJOR 80...
19.250.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. február 9. 19:39 6920 Premium Kecskemét
John Deere 6920 2007-es 6240 óra 520/85r38 420/85r28 rendszeresen karbantartott, szép állapot műtrágyát szórt és permetezett 26 000€ értékben javították nemrég a váltót GPS kábelezéssel rendelkezik TLS 20/20 fokozat
7.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 9. 19:39 320.4 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ 320.4 traktor fronthidraulikával, frontkardánnal. Gyárilag 1 körös fékrendszerrel, vontatással. 3 hengeres Lombardini motorral. Gyári újszerű állapotban, kevés üzemórával. Garázsban tartott, kihasználatlanság miatt eladó. Érd.: 0630 943 6876
4.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:34 Farmer 307C Csongrád-Csanád, Szeged
Jinma 1254 traktor, 6 hengeres, 125 LE motorral, kevés üzemórával, 2009-es évjárat, mechanikus váltóval, mászó fokozattal, piros rendszámmal, műszakival, elöl-hátul gyári jó gumikkal, orrsúllyal, keréksúllyal, hátul 4 hidraulika kivezetéssel, gyári...
5.950.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:34 820 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 820.4 traktor, egyenes hidas, 2010-es évjárat, piros rendszámmal, 18.000 kg vontatással, 2025.03.25-ig műszakival (kérésre friss 5 év műszaki megoldható), elöl-hátul gyári gumikkal, jó motorral és váltóval eladó. Szállítás megoldható!
4.400 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 9. 19:24 135 Fejér, Székesfehérvár
Jellemzők: 4,4 literes AGCO POWER 4 hengeres motor, 135LE 110l/perc, nagyteljesítményű CCLS hidraulika szivattyú 4 pár kiadószelep - 2 Joystick vezérléssel Karbantartásmentes rugózott híd és fülke 4400 HUF + ÁFA / óra-tól
2025. február 9. 19:19 T7.210 Fejér, Dunaújváros
PowerCommand 19/6 full powershift váltó, 40 km/h, rugózott híd + fülke, fronthidraulika + frontkardán, gyári légfékkiépítés, Michelin gumizás Részletes specifikáció: Gyártási év: 2016 Üzemóra: 5755 Motor típusa: FPT (Iveco) Hengerűrtartalom: 6728 ccm...
2025. február 9. 19:19 8360R Komárom-Esztergom, Ács
John Deere 8360R eladó! Gyártási év: 2013 Üzemóra: 7215 IVT váltó 50 km/h Külső és belső hátsó keréksúlyok Orrsúly Fronthidraulika Kihelyezett hidraulika körök száma: 6 Légfék rendszer Pótkocsi vonófej K80 hasi húzó SF 3000 antenna Tárolási hely: Ács
5.600.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 9. 19:19 892.2 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 892.2 traktor gyári cseh turbós, 92 LE-s motorral, egyenes hidas, klímával, 2003-as évjáratú, 2029.09.27-ig műszakival, 16.000 kg vontatási kapacitással, elöl új gumikkal, 9 sebességes, gyors (50 km/h) váltóval, gyári festéssel,...
2025. február 9. 19:19 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6155M traktor CommandQuad Eco 20/20 40km/h -s vátóval szerelve, GREENSTAR READY, 114 liter/perc hidraulika szivattyú teljesítmény, légkondícionáló, légfék, TLS mellső rugózott híd, automata vonófej, kitűnő állapotban eladó. Gyártási év:...
2025. február 9. 19:14 6155R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6155R (4531 üzemórás) DirectDrive 50 km/h váltó, rugózott híd, rug. fülke, RTK aut. kormányzás, légfék, iTEC, 4 pár hidr.kör Évjárat: 2018 Motor üzemóra: 4531 Motorteljesítmény: 155 LE (maximum: 195 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm Hengerek...
2025. február 9. 19:11 6110M Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6110M (2337 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24, 40 km/h, rug. első híd, légfék, homlokrakodó előkészítés, Joystick, RTK aut. kormányzás Évjárat: 2017 Motor üzemóra: 2337 Motorteljesítmény: 110 LE (maximum: 116 LE) Hengerűrtartalom: 4525 ccm...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.300)
- Case IH (136)
- Claas (175)
- Egyéb traktor (104)
- Farmtrac (196)
- Fendt (137)
- John Deere (413)
- Massey Ferguson (85)
- MTZ / Belarus (305)
- New Holland (130)
- Zetor (75)
- Több
![Mi a helyzet? Trump kivetette a vámokat az EU-ra vagy sem? Mi a helyzet? Trump kivetette a vámokat az EU-ra vagy sem?](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9245/cikk_79245/Leczkesi-Erik-napraforgo-2_fill_540x300_0.jpg)
Mi a helyzet? Trump kivetette a vámokat az EU-ra vagy sem?
Mi csupán fenyegetés és mi a bejelentett intézkedés?
Hirdetés
![Sumi Agro napraforgó-technológia A-tól Z-ig Sumi Agro napraforgó-technológia A-tól Z-ig](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9105/cikk_79105/sumi-agro-napraforgo_fill_540x300_0.jpg)
Sumi Agro napraforgó-technológia A-tól Z-ig
Újra magas termésátlagot érhet el a napraforgó-termesztő!![A napraforgó-gyomirtás aktuális kérdései A napraforgó-gyomirtás aktuális kérdései](https://static.agroinform.net/data/cikk/7/9090/cikk_79090/varga-1-kep-lead_fill_540x300_0.jpg)