Hirdetés
Traktorok 1.969 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
19.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 16. 17:04 Puma 170 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 170 GYÁRTÁSI ÉV: 2014 ÜZEMÓRA: 8200 RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 3 PÁR 2+1 KÖRÖS LÉGFÉK MULTICONTROLLER...
2024. július 16. 16:54 70 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
32.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:54 Puma 185 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól eladó kitűnő állapotban. Helyszínen megtekinthető és kipróbálható.
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:54 Rába Csongrád-Csanád, Zákányszék
Rába Steiger 250 traktor, 1988, piros rendszám, klímával, kerek hidas, jó gumikkal, 2013-ban kapott felújított motort, nagyon jó állapotban...
52.000 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 16. 16:54 1221.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Belarus 1221.7 A traktor széles körű mezőgazdasági műveletekre szolgál függesztett, félig függesztett és vontatott gépekkel és eszközökkel,...
4.280.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 16. 16:54 MTZ-82 Bács-Kiskun, Kecskemét
ELADÓ MTZ BELARUS 82 MEGKÍMÉLT KIFOGÁSTALAN MOTOR ÉS VOLTÓ,OLDALVÁLTÓS ,NAGY MŰSZERFALAS,PIROS RENDSZÁMOS,NAGYON JÓ MŰSZAKI ÁLLAPOTBAN ELADÓ
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:44 Claas Csongrád-Csanád, Zákányszék
Renault Ares 836 traktor, 2003, 5170 üzemórával, fekete rendszám, 2023.07-ig műszakival, 32t vontatással, elől 50, hátul 80%-os gumikkal,...
134.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 16. 16:44 Fastrac 4220 Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Nagyon szép állapotú, 3150 üzemórás gép, 1. tulajdonostól. Rugózott hidak, klíma, bőr ülés, front emelőmű, légfék, 6,6 literes Sisu motor,...
7 éve hirdető
2024. július 16. 16:44 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
T1004 és T1104 TYM ERŐGÉPEK 2022-es árakon, készlet erejéig! T1004 - 46.932,- EUR + 27% Áfa T1104 - 47.649,- EUR + 27% Áfa További árakról,...
47.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:39 6145R Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
ALAPGÉP: • 6,8 l PowerTech PVS Commonrail 6 hengeres motor 145LE(max 160LE, 192LE IPM), Adblue • DirectDrive 24/24 váltó 50km/h , ECOshift,...
2.950.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:34 570 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 570 traktor, 1990, 1400 üzemóra, piros rendszám, igény esetén friss műszakival, 10t vontatással, elől-hátul 90%-os gumikkal, nagyon jó...
21.500.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 16. 16:34 T151 Kecskemét
Valtra T 152 2011-es 8500 óra TwinTrac - megfordítható ülés, kormányzás 4*5 fokozat + mászó légfék légkondi 5 pár kihelyezett hidraulika...
2024. július 16. 16:31 6120R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6120R (4544 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24 40 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, 643R homlokrakodó, 1+2 körös légfék...
2024. július 16. 16:29 6430 Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
John Deere 6430 Premium eladó! Gyártási év: 2009 Üzemóra: 6071 Motor: 4,5 liter - 4 henger - 130 Le Váltó: PowerQuad 24X24 - 50 km/h...
2024. július 16. 16:29 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
New Holland T7040 traktor PowerShift váltóval, alsó húzóval, automata vonófejjel eladó. Gyártási év: 2007 Teljesítmény (LE): 210 Üzemóra:...
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:29 Fendt Csongrád-Csanád, Zákányszék
Fendt 926 Vario TMS bontott traktor, fekete rendszámmal, lejárt műszakival eladó.
2024. július 16. 16:29 6430 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6430P, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:21950000 huf Évjárat: 2010 Üzemóra: 7571 Motor típusa: 4,5 literes 4 hengeres...
2024. július 16. 16:24 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6155Mtraktor CommandQuad Eco 20/20 40km/h -s vátóval szerelve, GREENSTAR READY, 114 liter/perc hidraulika szivattyú teljesítmény,...
39.800.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:24 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021.-es gyártás -155LE -700 üó -AutoQuad EcoShift 40km váltó - Kuszófokozat - Autotrac...
58.428 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 16. 16:24 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Az alábbi felszereltségű traktorok elérhetők a meghirdetett akciós áron: Az akciós árak a készlet erejéig, visszavonásig érvényesek. 1. T...
11.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:24 8200 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 8200 traktor, 1998, 270 le, 20299 óra, fekete rendszám, 2022.02-ig műszakival, 16/4 full PowerShift 40km/h-s váltóval, 10t...
2024. július 16. 16:21 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 6R 230 AUTOPOWR - 2023-as évjárat - 253 lóerő - 1.251 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd -...
12 éve hirdető
2024. július 16. 16:19 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80-as traktor, 1994, piros rendszámmal, műszakival, jó gumikkal nagyon jó állapotban eladó.
2024. július 16. 16:17 8360R Komárom-Esztergom, Ács
John Deere 8360R eladó! Gyártási év: 2013 Üzemóra: 7215 IVT váltó 50 km/h Külső és belső hátsó keréksúlyok Orrsúly Fronthidraulika...
15.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 16. 16:14 Puma 230 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 230 CVX FRONT HIDRAULIKA ELADÓ CASE IH PUMA 230 CVX RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE FOKOZATMENTES 50 KM/H VÁLTÓ KIHELYEZETT KÖRÖK...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.969)
- Case IH (110)
- Claas (151)
- Egyéb traktor (82)
- Farmtrac (169)
- Fendt (135)
- John Deere (334)
- Massey Ferguson (81)
- McCormick (66)
- MTZ / Belarus (231)
- New Holland (69)
- Több
![Lehet, hogy nem volt minden](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4466/cikk_74466/aldi-hus-gvh_fill_540x300_0.jpg)