Hirdetés
Traktorok 1.947 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
19.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. július 24. 22:44 Puma 170 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól eladó kitűnő állapotban. Helyszínen megtekinthető és kipróbálható.
199.900 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:44 8727S Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ Műszaki tájékoztató: - 8.4 l-es AGCO POWER SISU motor, 270...
8.600.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 24. 22:44 YTO Bács-Kiskun, Kecskemét
YTO NMF 554C traktor állapot: új - Közös nyomócsöves, 2.392cm3-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor - 12F+12R sebességfokozat,...
5 éve hirdető
2024. július 24. 22:44 Maxxum 130 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó egy CASE IH Maxxum 130, további információ a gépről telefonon.
19.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 24. 22:44 Puma 170 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 170 GYÁRTÁSI ÉV: 2014 ÜZEMÓRA: 8200 RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 3 PÁR 2+1 KÖRÖS LÉGFÉK MULTICONTROLLER...
2024. július 24. 22:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor: D-245.5S3A közvetlen befecskendezéses, vízhűtéses Motorteljesítmény: 90 LE Hengerűrtartalom: 4750 cm3 Hengerek száma: 4...
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Kirovec Békés, Hunya
NYERS ERŐ -Erős törzscsuklós szerkezet -Magas forgatónyomaték névleges teljesítmény esetén -800 liter kapacitású üzemanyagtartály -No Spin...
34.000.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Magnum 315 Pest, Kistarcsa
Eladó egy Case IH Magnum 315 traktor kiváló állapotban - technológiaváltás miatt. Évjárat: 2011 Üzemóra: 9000 Tengelycsonkos ikerkerék...
199.900 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 8S.265 Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ ELADÓ MASSEY FERGUSON 8S.265 DYNA-7 EXCLUSIVE Traktor,...
1.090.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Általános adatok · Évjárat: 1971 (30 évnél öregebb) · Állapot: Normál · Kivitel: Traktor Teljesítmény adatok · Hengerűrtartalom: 4 198 cm³ ·...
2.480.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Bács-Kiskun, Kecskemét
ELADÓ MTZ BELARUS 550E ,80-MOTOR,KIFOGÁSTALAN MŰSZAKI ÁLLAPOTBAN,JÓ GUMIKKAL,VÁLTÓVAL ELADÓ
35.500.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Zala, Alsópáhok
Alig használt gép, alkalmi vétel! Üzemóra: 480 ! Első forgalomba helyezés: 2023.09.18. 3 év/3.000 üó garancia! Alsópáhokon tekinthető meg....
15.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Puma 230 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 230 CVX FRONT HIDRAULIKA ELADÓ CASE IH PUMA 230 CVX RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE FOKOZATMENTES 50 KM/H VÁLTÓ KIHELYEZETT KÖRÖK...
15 éve hirdető
2024. július 24. 22:19 820 Hajdú-Bihar, Debrecen
80 LE-s soros 4 hengeres diesel motor (D243S), 4750 cm3 Maximális nyomaték 286 Nm, 2200 ford./min folyadékhűtéses mechanikus sebességváltó,...
99.000 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:14 5S.135 Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ Műszaki tájékoztató: - 4.4 l-es AGCO POWER SISU motor, 135...
5 éve hirdető
2024. július 24. 22:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
15 éve hirdető
2024. július 24. 22:14 1221.2 Hajdú-Bihar, Debrecen
MOTOR Típus: soros dízel közvetlen befecskendezéssel Teljesítmény: 130(96) LE(kW) Márkajelzés D-260.2/D-260.2C Ökológiai szabvány Stage...
2024. július 24. 22:10 8R 370 Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere 8R 370 (360 üzemórás) e23 Powershift 50 km/h váltó, rugózott híd, Active Seat II, SF6000 AutoTrac, légfék, Trelleborg...
2024. július 24. 22:09 6150R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6150R (6559 üzemórás) DirectDrive Eco 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, légfék, iTEC, Michelin gumizás Évjárat:...
2024. július 24. 22:04 Arion 630 C Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Arion 630 CEBIS (2595 üzemórás) Hexashift 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, légfék, RTK aut. kormányzás, Michelin...
14.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 24. 22:04 Spire 90 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Érdeklődő, Új gyártású Spire F ültetvény traktorok. Újdongások: Síkpadlós fülke Ergonómikus váltókar Elektronikus 3 pont függesztés...
9 éve hirdető
2024. július 24. 21:54 Axion 830 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 1861 óra Teljesítmény: 175KW / 235LE Gumi méretek (első): Trelleborg 600/70 R28 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg...
5 éve hirdető
2024. július 24. 21:54 Pest, Kistarcsa
McCORMICK X7.620 PREMIUM PS összkerékhajtású erőgép (140 kW / 190 LE) 2210182M Motor FPT BETA POWER NEF 67 motor: 6728 cm3-es, 6 hengeres,...
26.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 21:54 Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható John Deere 8430as. Gyártási év: 2009 Felszereltség: klíma, légfék rendszer, 90%os hátsó gumik, ils híd.
9.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 24. 21:54 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Preciziós használatra alkalmas sorközművelőgépek bérlehetőek, 100-150LE közötti teljesítmény tartományban, keskenykerekezéssel, autómata...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.947)
- Case IH (99)
- Claas (158)
- Egyéb traktor (90)
- Farmtrac (169)
- Fendt (141)
- John Deere (336)
- Massey Ferguson (82)
- MTZ / Belarus (226)
- New Holland (75)
- Zetor (66)
- Több
![Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4673/cikk_74673/gepek_fill_540x300_0.jpg)
Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula
Holnap ismét pár fokkal hűvösebb lesz, de ez sem tart sokáig.![Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4641/cikk_74641/viz-_fill_540x300_0.jpg)
Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok
A PFA-k rendkívül súlyos megbetegedéseket okozhatnak, és már az európai ivóvíz...![Gondoltad volna? Ezért válassz kecskesajtot, ha fontos az egészséged.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4546/cikk_74546/kecskesajt_fill_540x300_0.jpg)