Hirdetés
Traktorok 1.974 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
5 éve hirdető
2024. július 14. 20:34 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
5 éve hirdető
2024. július 14. 20:34 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
KI NE SZERETNE EGY FERRARIT? Állattartó telepek megújításának támogatása pályázatban elszámolható! A Ferrari Stellar K90 Kubota motoros...
14 éve hirdető
2024. július 14. 20:34 T7040 Bács-Kiskun, Tiszakécske
- Rugózott első híd és kabin - Power Shift váltó - Légfék rendszer - Magyarországi első értékesítés - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ...
128.000 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 14. 20:34 Puma 200 Zala, Nagykanizsa
Ár: 128.000,00 € + ÁFA-TÓL! INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH -...
26.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 20:29 Irum Pest, Sóskút
TAG 60C típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3x4 sebességes...
5 éve hirdető
2024. július 14. 20:19 Steyr Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
2024. július 14. 20:19 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Univerzális, kompakt és sokoldalú kis kategóriás Zetor Compax traktorok eladók! A Compax CL modellek takarékos, 18-24 Le teljesítményű,...
14 éve hirdető
2024. július 14. 20:19 6215R Bács-Kiskun, Tiszakécske
-Front hidraulika. -Isobus -Rugózott első híd és kabin. -Automata kormányzás (AutoTrack ready) -Gyári levegőrendszer. -A gép 37% önerőtől...
23.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 14. 20:19 Zala, Nagykanizsa
Gyártó: CNH Gyártmány: STEYR Típus: 4110 KOMPAKT HI-LO Gyártó ország: OLASZORSZÁG Állapot: ÚJ Státusz: Készleten Garancia: EU gyári garancia...
25.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 20:19 Irum Pest, Sóskút
TAG 50 CH típus, 4 hengeres, 48 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú...
5 éve hirdető
2024. július 14. 20:14 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
15 éve hirdető
2024. július 14. 20:14 1221.3 Hajdú-Bihar, Debrecen
Felszereltség: Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 4500 kg. emelőképesség Típusbizonyítványos traktor. Motor: D-260 .2 S 2.Turbós...
7 éve hirdető
2024. július 14. 20:14 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
39.000 EUR +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 14. 20:14 Foton Csongrád-Csanád, Domaszék
110 Le traktor.Gyári klímás fülke,összkerékhajtás,18+18 szinkronváltó,kompresszor,3 körös hidraulika csatlakozás, irányváltó,orr és...
699.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 14. 20:09 50 Super Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 50 es Super Zetor Állapot: Üzemképes Évjárat: 1965 Tulajdonságok: Üzemképes, de foglalkozást igényel. Mezőgazdasági...
52.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 20:09 Irum Pest, Sóskút
ÚJ KÜLÖNLEGES KIADÁS! Csatlakozz hozzánk és fedezd fel az IRUM traktorok gyártójának legújabb limitált kiadását! Narancssárga traktorunk...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 14. 20:04 1014 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó Massey Ferguson 1014 6 hengeres motorral, légfékkel, 90%-os gumikkal, mechanikus váltóval. 1986-os...
9.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 14. 19:59 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 1994-es gyártás - 15404 üó - 8,3L-es motor - légfék - powershift váltó 18/5 - alsóhúzó - pótkocsihúzó - frontsúly - üzemképes jó műszaki...
5 éve hirdető
2024. július 14. 19:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
5 éve hirdető
2024. július 14. 19:59 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Ez a traktor kimondottan dombos, hegyes területeken, poros körülmények közöttizöld munkákhoz lett kitalálva. Alapfelszereltség a Self...
47.900 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 14. 19:59 TYM Bács-Kiskun, Kecskemét
TYM T 1004 és T 1104 ,TYM 1304 SP dél -koreai fülkés prémium minőségű traktorok akciós áron eladók VP2-4.1.3.5-21 kertészeti üzemek...
27.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 19:59 Irum Pest, Sóskút
TAG 60 CH típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú...
12 éve hirdető
2024. július 14. 19:54 820 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 820.4 traktor, 2016, 2899 üzemórával, piros rendszám, 2027-ig műszakival, klímával, 18t vontatással, elől új, hátul gyári 50%-os...
5 éve hirdető
2024. július 14. 19:54 Puma 200 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
4 éve hirdető
2024. július 14. 19:54 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3+2 éves gyári garanciával! Az elmúlt öt...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.974)
- Case IH (109)
- Claas (153)
- Egyéb traktor (82)
- Farmtrac (169)
- Fendt (138)
- John Deere (334)
- Massey Ferguson (81)
- McCormick (66)
- MTZ / Belarus (231)
- New Holland (70)
- Több
Hirdetés