Hirdetés
Traktorok 1.974 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 12. 01:14 5711 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 5711 - 2017-es - 1.740 üzemóra - 109 lóerő - fronthidraulika - front TLT - Stoll homlokrakodó - klíma - légfék - EHR - 3 pár...
2024. július 12. 00:34 Arion 440 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 440 Cis - 2019-es évjárat - 625 üzemóra - 117 lóerő - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - panoráma tető - gyári...
2024. július 12. 00:24 6180 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6180 - 1996-os évjárat - 121 lóerő - 4640 üzemóra - klíma - légrugós ülés - légfék - Front hidraulika - Front TLT - Automata...
2024. július 11. 22:49 Zala, Alsópáhok
Eladó egy alig használt STEYR LX 4130 EXPERT CVT traktor szép állapotban, homlokrakodóval 95%-os gumikkal! Üzemóra: 480 óra Első forgalomba...
2024. július 11. 22:29 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó 2009-es évjáratú, klímás LANDINI Powermondial 115 traktor 9500 üzemórával. Felszereltsége: - 70%-os gumikkal: Gumi típus elöl: 420/70...
2024. július 11. 21:49 3522 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 11. 21:41 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 11. 21:24 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2020-as évjárat, 3048 üzemóra, 140LE, CVT fokozatmentes hajtás, ECO 40km/h 1700-as fordulatnál, mászó sebesség 30 méter/h-tól, rugózott híd,...
2024. július 11. 20:44 4110 Multi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Kiemelkedően gondos és precíz gazdálkodótól eladó 2019-ban vásárolt STEYR MULTI 4110 traktora. A traktor mindig szín alatt állt, minden...
2024. július 11. 18:29 Favorit 818 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
FENDT FAVORIT 818 traktor 2003 évi gyártású, 7990 üzemórával, hazai üzembe helyezéssel megkímélt jó állapotban eladó! Rugózott híd és fülke,...
2024. július 11. 17:59 Axion 820 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2013-as gyártás, 2013 szeptemberi forgalomba helyezés, 225LE, mindössze 4600 üzemóra, rugózott fülke, jó gumik, TOPCON automata kormányzás...
9.990.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 11. 17:59 Rába Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Rába Steiger 250 Állapot: Jó Évjárat: 1985 Tulajdonságok: Teljesen felújított azonnal munkára fogható. Kombi turbós, gömbölyű...
2024. július 11. 17:29 TG230 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2003 évjárat, 9600 üzemóra, jó műszaki állapot, jó gumik, Cummins motoros, front hidraulika, ikerkerék hátulra jó állapotban, 480/70R30...
39.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 11. 16:59 Magnum 310 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ CASE IH MAGNUM 310 CVX ÉVJÁRAT: 2018 ÜZEMÓRA: 6400 FELSZERELTSÉG: FOKOZATMENTES CVX VÁLTÓ KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 5 PÁR ELEKTROMOS...
2024. július 11. 16:44 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 220LE névleges és 245LE PowerPlus teljesítmény, kb 10500kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE Quick...
2024. július 11. 16:24 Arion 550 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS CLAAS ARION 550 Cebis Cmatic - 2015-ös évjárat - 165 lóerő - 5422 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd...
2024. július 11. 16:19 TTX190 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Magántermelőtől, első tulajdonosától beszámolt 190LE-s traktor, 2009 novemberi első forgalomba helyezésű, azóta csak 5900 üzemórát ment. Jó...
2024. július 11. 16:14 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Valtra N134A MR19 - 2021-es évjárat - 135 lóerő - 220 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR -...
34.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 11. 16:14 Challenger Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ ELSŐ TULAJDONOSTÓL CHALLENGER MT 875 GUMIHEVEDERES TRAKTOR TELJESÍTMÉNY: 590 LE ÜZEMÓRA: 10 500 GYÁRTÁSI ÉV: 2017 Felszereltség:...
2024. július 11. 15:57 Magnum 310 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Első tulajdonosától beszámított traktor, front hidraulika, mellső 1 pár hidraulika csatlakozó a fronton, rugózott híd, 4683 üzemóra, gyári...
2024. július 11. 15:54 Arion 620 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 620 CIS -2016-os évjárat -6630 üzemóra -fronthidraulika -klíma -légrugós ülés + pótülés -automata vonófej -K80 -rugózott kabin...
38.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 11. 15:54 Challenger Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó Challenger MT 875 felújított motorral. Teljesítmény: 590 LE Üzemóra: 8500 Gyártási év: 2017 Felszereltség: - Automata kormányzás - 5...
4 éve hirdető
2024. július 11. 15:24 Foton Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
LOVOL M754,75 LE,Klíma,4WD,12+12 sebességes traktor Kategóriájában a legjobban felszerelt,legjobb minőségű és ár-érték arányú. Kertészetekbe...
2024. július 11. 15:04 Landpower 165 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó magántermelőtől, első tulajdonosától beszámított LANDINI LANDPOWER TECHNO 165 traktor megkímélt állapotban 6296 üzemórával. 36/36...
2024. július 11. 14:14 Kirovec Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Kirovets K 701 V12 - 1989 évjárat - 3.120 üzemóra - 300 lóerő - teljesen felújított motor, váltó, elektronika - új akkumlátor - újra...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.974)
- Case IH (109)
- Claas (153)
- Egyéb traktor (82)
- Farmtrac (169)
- Fendt (138)
- John Deere (334)
- Massey Ferguson (81)
- McCormick (66)
- MTZ / Belarus (231)
- New Holland (70)
- Több
![Olcsó magaságyásra vágysz? Itt van a megoldás!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6545/cikk_66545/hugelagyas_keszitU_fill_540x300_0.jpg)
Olcsó magaságyásra vágysz? Itt van a megoldás!
A hügelkultúrás ágyás kiváló megoldás lehet, még a kiskertekben is.![Ezeket a vitaminokat muszáj pótolni a kánikulában](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4422/cikk_74422/zoldsegek_gyumolcsok_fill_540x300_0.jpg)
Ezeket a vitaminokat muszáj pótolni a kánikulában
Nemcsak az őszi-téli időszakban, hanem nyáron is fontos a vitaminok és az...![Így maradhat kerted a forróságban is kellemes menedék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4485/cikk_74485/kert-lead_fill_540x300_0.jpg)