Hirdetés
Traktorok 1.971 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. június 20. 22:29 675 DT King Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
15.800.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. június 20. 13:24 6125 Profi Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Steyr traktor. 2005 gyártás, 2007 óta a jelenlegi gazdájánál, 6900 üzemóra, gyári fényezés, gyári...
42.000 EUR
8 éve hirdető
2024. június 20. 12:06 Maxxum 110 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható Case Maxxum traktor, gyári ülés, légfék rendszer, gyári fényezés, rugózott híd és fülke, új magasnyomású pumpával....
28.300.000 Ft
8 éve hirdető
2024. június 19. 19:09 T5.115 Fejér, Mór
Top állapotú keveset használt gép, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, 2018 gyártás és 2019...
2024. június 19. 16:39 Traktor Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 450 + FL120 használt traktor Kategória: Eladó Traktorok
2024. június 18. 14:49 675 DT King Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 14:24 6050 Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 14:22 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 11:04 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 10:59 675 DT King Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 10:29 9120 DTN Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 10:14 Traktor Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 718 Vario S4 Profi Plus használt traktor Kategória: Eladó Traktorok
2024. június 18. 10:09 675 DT King Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
13.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 18. 05:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis akció – több mint 1 milló Ft árelőnnyel és 5 év garanciával! Nettó lista ár: 13.900.000.-Ft Az Odisys segítségével ön is megtalálhatja...
10.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 18. 04:54 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és...
8.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 18. 04:44 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és...
9.400.000 Ft
9 éve hirdető
2024. június 18. 04:34 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes...
8.600.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 18. 04:24 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes...
7.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 18. 04:14 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes...
2024. június 17. 14:40 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
18.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 17. 14:34 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
A Goldoni S traktor széria az összes olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami a gyümölcsösünkben és a szőlőültetvényünkben szükségünk lehet....
9.150.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 17. 14:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
4 henegeres vízhűtéses motor, 12/12 sebességfokozatú szinkron mászófokozatú váltó, 2,5 tonnás emelőmű, 3 év garancia, orrsúly, 2 pár...
10.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 17. 13:14 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 50 5 év garanciával! Az Odisys segítségével ön is megtalálhatja a számításait. A Solis traktorok magyarországi kizárólagos...
14.850.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 17. 12:54 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! Örömmel mutatjuk be Önnek a Goldoni E 100 RS traktort, amely a kiváló teljesítmény és megbízhatóság zászlóshajója a...
13.650.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. június 17. 12:44 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
Kedves Gazda! Bemutatom a Goldoni E 90 RS traktort, amely a legjobb választás a mezőgazdasági munkákhoz. Ez a traktor könnyen irányítható,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.971)
- Case IH (108)
- Claas (153)
- Egyéb traktor (82)
- Farmtrac (169)
- Fendt (138)
- John Deere (335)
- Massey Ferguson (81)
- McCormick (66)
- MTZ / Belarus (231)
- New Holland (70)
- Több
![Így tarthatod életben a növényeidet, ha elutazol. Mindenre van megoldás.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4476/cikk_74476/szobanoveny_fill_540x300_0.jpg)
Így tarthatod életben a növényeidet, ha elutazol. Mindenre van megoldás.
Ha tudjuk, hogy nyaralni megyünk, érdemes előre gondolkodni.![Innen megtudhatod, mennyi csapadék várható!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/7807/cikk_57807/fogyohold_fill_540x300_0.jpg)
Innen megtudhatod, mennyi csapadék várható!
Nem is hinnéd, mennyi mindenre van hatással a Hold! Ismerd meg a titkát!![A levendula sokoldalú felhasználása: lekvár, szörp, és bor is készülhet belőle](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4353/cikk_74353/levendula_fill_540x300_0.jpg)