Hirdetés
mtz találatok 492 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
6.500.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. május 31. 14:34 MTZ-820 Borsod-Abaúj Zemplén, Komjáti
Kihasználatlanság miatt Eladó egy jó műszaki állapotban lévő 2010-ben forgalomba helyezett MTZ 820.2, erdészeti...
1.400.000 Ft
12 éve hirdető
2024. május 30. 20:07 MTZ-50 Győr-Moson-Sopron, Farád
Eladó napi használatból, jó állapotú MTZ 50. Részletes információért kérem keressenek telefonon.
2.850.000 Ft
4 éve hirdető
2024. május 29. 21:09 Vas, Szombathely
Sziasztok! Eladó egy normál állapotú, gyári színű, bontatlan motor, váltó, nem egy agyon taknyolt festékkel lévő gép. Hobbi célra használt...
1.000.000 Ft
13 éve hirdető
2024. május 29. 20:48 Tolna, Simontornya
2008 FEBRUÁRJÁBAN ELLOPTÁK UBM-654 FORGALMI RENDSZÁMÚ ,09008699 alvázszámú, 150854 motorszámú, D245.5 motortípusú MTZ 892.2 TÍPUSÚ TÚRBÓS ,...
1.000.000 Ft
13 éve hirdető
2024. május 29. 20:48 Tolna, Simontornya
2008 februárjában ellopták UBM-654 forgalmi rendszámú, 09008699 alvázszámú, 150854 motorszámú, D245.5 motortípusú , túrbós, egyeneshidas...
5.500.000 Ft
10 hónapja hirdető
2024. május 24. 21:27 Borsod-Abaúj Zemplén, Hernádnémeti
Típus váltás miatt eladó 1025.2 klímás, szinkron váltós MTZ. Hátul 90 elől 50 %os gumikkal. Erős füst mentes motor. Elektromos első kerék...
5.600.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. május 22. 13:29 MTZ-82 Pest, Mende
Eladó nagyon megkímélt,mindig tető alatt tartott Mtz 82 igényesen felépített rakodóval,yoistickal,rengeteg eszközzel műszakival! bála tüske...
750.000 Ft
3 éve hirdető
2024. május 17. 13:40 Győr-Moson-Sopron, Tét
Eladó sorba került az öreg harcos. Negatívumok: - Papírjai nincsenek. - Villamos rendszer átkábelezésre vár. - Kompresszor lefújó szelep van...
5.800.000 Ft
3 hónapja hirdető
2024. május 14. 19:19 MTZ-82 Somogy, Barcs
Eladó a képen látható MTZ 82 traktor, univerzális toló-húzólappal, függesztett árokásóval, csörlővel. A traktor 1994-es évjáratú, korához...
6.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 14. 07:51 MTZ-820 Bács-Kiskun, Kerekegyháza
Mtz 820 eladó 2014 es 800 üzemóra gyári bontatlan állapotban újszerű hibátlan állapotban pirosrendszam maganszemelytől azonnal munkára...
7.800.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 14. 07:51 MTZ-820 Bács-Kiskun, Kerekegyháza
Mtz 1025.3 egyeneshidas traktor eladó turbos intercooleres motor 110 le jó váltó szép gyári állapotban minden működik rajta azonnal munkára...
4.500.000 Ft
4 éve hirdető
2024. május 13. 12:12 MTZ-82 Baranya, Túrony
Eladó MTZ 82 jó állapotban, homlokrakodóval, trágyavillával, kanállal, 2027-ig érvényes műszakival, jó gumikkal. Minden működik rajta....
8.000.000 Ft
7 éve hirdető
2024. május 12. 16:34 892.2 Baranya, Kétújfalu
Mtz 892.2 turbós (1600 üzemórás) Mechanikus 40 km/h váltó, 1 körös légfék, Évjárat: 2017 Motor üzemóra: 1600 Motorteljesítmény: 92 LE...
9.300.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. május 8. 15:37 MTZ-82 Borsod-Abaúj Zemplén, Gesztely
Eladó Mtz-892-es klímával, homlokrakodóval, kevés üzemórával. -2014 évi forgalomba helyezésű -műszaki: 2029-ig -üzemóra 1350 - 1+2 körös...
1.500.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. május 4. 12:17 MTZ-50 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladásra kínálok kihasználatlanság miatt 2 db MTZ-t. 1 darab 50-es, az egyik 80-as. 1.500.000 ft-tól 1.700.000 ft-ig
3.100.000 Ft
1 éve hirdető
2024. április 27. 13:35 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászboldogháza
MTZ-82 Belarus traktor, üzemképes állapotban eladó. Három évig érvényes műszaki vizsgával rendelkezik.
6.700.000 Ft +ÁFA
6 hónapja hirdető
2024. április 26. 11:55 MTZ-820 Pest, Újszilvás
Kitűnő állapotban lévő, rendszeresen karbantartott és szervizelt traktor eladó, első tulajdonostól.
5.700.000 Ft
3 éve hirdető
2024. április 19. 13:06 Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Simpa Balatontól és mtz550 üzemképes
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (492)
- Deutz Fahr (1)
- IHC (1)
- Massey Ferguson (1)
- MTZ / Belarus (484)
![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)