Hirdetés
Traktorok 2.641 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. március 25. 09:09 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6175M traktor automata vonófejjel, 3. pont kitámasztóval, TLT540 , 18db mellső pótsúllyal eladó. Gyártási év: 2016 Teljesítmény (LE): 175 Üzemóra: 7599 Helység: Győrszemere
9.999.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 25. 09:04 Celtis 446 Győr-Moson-Sopron, Egyed
2005-ös évj., 100 Le, 7600 üzemóra, felújított váltó, 25 tonna vontatás, klíma, homlokrakodó, új gumik, új gumik, magyar rendszám, 2 év műszaki, jó állapotban eladó
6 éve hirdető
2025. március 25. 09:04 5100GF Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 5100GF traktor 2016-os évjárat,1781 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 4 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/12 0,5-40 km/h Hi-Lo EH váltó, pótkocsi vonófej, hidraulikus fék, belső tükör, állítható kormánykerék, 68kg-os frontsúly, 19L-es...
6 éve hirdető
2025. március 25. 09:04 8345R Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd, védőkeret a tetőn hátul, kétoldali automata kitámasztólakat az alsó emelőkarokhoz,E23 PowerShift váltó...
2025. március 25. 09:04 5105 Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten. Érd: 06/20 803 3396
38.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 08:39 Puma 240 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Case IH traktor! Gondos gazdától, folyamatosan karbantartva, fedett helyen tárolt gép, a motorháztetőn 220 felirat látható mert ráesett korábban valami és ilyet kapott helyette a tulajdonos. Front...
2025. március 25. 08:39 John Deere Fejér, Sárbogárd
John Deere 7230R traktor automata vonófejjel, forgólámpával, Michelin gumizással, légfékkel, AT Ready, CommandQuad Plus sebességváltóval, manuális légkondícionálóval, rugózott mellsőhíddal eladó. Gyártási év: 2012 Teljesítmény (LE): 230 Üzemóra:...
26.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 08:34 T6.155 Fejér, Mór
Első gazdás traktor, 20-30% de gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, fokozatmentes sebességváltó, rugózott híd és fülke, front hidraulika, kitűnő műszaki és esztétikai állapotban! Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő....
2025. március 25. 08:29 Tolna, Szekszárd
Fendt 942 Vario traktor eladó! Gyártási év: 2022 Üzemóra: 550 Gyári garancia: 2025.12.31-ig Újszerű állapot! Gyári RTK Súlyozás Újszerű traktor, gyári garanciával, kedvező finanszírozással!!!
33.500.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. március 25. 08:14 6110M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 6100M traktorok eladók több darab: - 2022-es gyártás - 100-300üó - Powerquad 40km-es váltó - TLS rugózott híd -Garancia - Megtekinthető a helyszínen! - Finanszírozás 5%-os leasing keretében 10%+ÁFA önerővel
2025. március 25. 08:14 Fejér, Sárosd
Landini Powermondial 115 azonnal munkára fogható állapotban eladó! Üzemóra: 9500 Finanszírozás megoldható! Tárolási hely: Sárosd
2025. március 25. 08:09 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Univerzális könnyű traktor komunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészitő munkák elvégzéséhez. Stage V • Fülke •fényvédős szélvédő, , rezgéscsillapító felfüggesztés, légkondicionálló •fűtés a tetőbe építve, 2 fokozatú...
54.800 EUR
8 éve hirdető
2025. március 25. 08:09 5110 Fejér, Mór
Adásvételivel eladó, tehát nincs + Áfa költsége, abszolút újszerű állapotban, 620 üzemóra, 3 pár hidraulika szeleppel, homlokrakodóval (2024 óta van rajta csak párszor használt), elektrohidraulikus irányváltó, légfék rendszer, klímás, légrugós...
46.750 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 08:04 T6.175 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás traktor. 6 hengeres 140/175 lóerős motor, gyári fényezés, gyári ülés, új gumikkal, rugózott híd és fülke, légfék rendszerrel, 3 pár hidraulika szeleppel! Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő....
2025. március 25. 08:04 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 8270R traktor PowerShift 16/5 sebességváltóval, légfékkel, BKT gumizással, ILS rugózott mellsőhíddal, gyári GS3 monitorral, manuális légkondícionálóval, AT Ready, automata vonófejjel, alsóhúzóval eladó. Gyártási év: 2010 Teljesítmény (LE):...
2025. március 25. 08:04 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Zetor Proxima 100 traktor, 2017-es évjárat, 4 hengeres, 4,1 literes motor, 96 LE, 2.800 üzemóra, 16 + 16 sebességes váltó, szinkronizált irányváltó, 2 powershift fokozat, klíma, pótülés, 3 kihelyezett szeleppár, kívülről vezérelhető függesztőkarok,...
4.800 EUR
14 éve hirdető
2025. március 25. 07:59 Hajdú-Bihar, Ártánd
Fiat 670 traktor, 1988-as évjárat, 67 lóerő, 2600 üzemóra, 4 hengeres Fiat motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
12.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 25. 07:59 Foton Hajdú-Bihar, Ártánd
Foton Estate 5500 traktor, 2021-es évjárat, 938 üzemóra, 4x4 meghajtás, 4 hengeres 55 LE motor, mechanikus váltó, 4 db hidraulikakimenet, ellensúlyok, 95%-os gumikkal, újszerű állapotban, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!...
2025. március 25. 07:54 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 8345R traktor 20 db mellső súllyal, 3 pár keréksúllyal, 1 db hasi húzóval, 1 db automata vonófejjel, 3.pont orsóval, 1 pár Trelleborg ikerkerékkel, E23-as váltóval szerelve, légfékkel, ILS rugózott mellsőhíddal, automata...
25.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 07:54 Puma 150 Fejér, Mór
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, 18/6 Powershift váltóval 40km/h maximális sebesség, orrsúly készlet, 4 pár hidraulika szeleppel eladó. A fotók -8 fokban készültek nem...
28.300.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 07:44 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Deutz Fahr traktor. 6 hengeres motor gyárilag 130 lóerős, 2022-ben egy komoly cég optimalizálta a teljesítményt így lett 144le/575Nm, 440 és 540 széles gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék...
2025. március 25. 07:39 930 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés, GPS auto kormányzás, Gumi Méretek: Trelleborg 600/70R34 (70%); Trelleborg 710/75R42 (80%), Profiplus VG RTK,...
2025. március 25. 07:39 New Holland Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
New Holland 9282 traktor hasi húzóval, 3.pont orsóval, 4db ikerkerékkel, légkondícionálóval felszerelve eladó. Gyártási év: 1998 Teljesítmény (LE): 265 Üzemóra: 12872 Helység: Szászberek
21.800.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 25. 07:34 6614 Fejér, Mór
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári eredeti gumikkal, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott fülke, 24/24 Dyna-6 váltóval, 3 pár hidraulika szelep, orrsúly készlet, 4 hengeres 140 lóerős Sisu motorral. Az ár leszállítva a vevő...
23.800.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. március 25. 07:24 8430 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2007-es gyártási év - 14 008 üzemóra - Powershift 16/5 váltó, 40 km/h - 650/85 R38 és 600/70 R30, 80%-os gumizás - Légfék - Front súly - Belső keréksúly - Pótkocsihúzó - Alsó húzó - Klíma - Rádió - Sárga villogó - Szerszámos láda - Fix híd -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.641)
- Case IH (139)
- Claas (105)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (195)
- John Deere (442)
- Massey Ferguson (101)
- McCormick (71)
- MTZ / Belarus (542)
- New Holland (132)
- Zetor (130)
- Több

Megérkeztek a tavasz hírnökei: visszatérésük az igazi jó idő beköszöntét jelzi
A búbos banka kifejezetten a meleg időt kedveli, így az ő visszatérése valóban...
Tényleg működik az árrésstop? Íme, az eddigi eredmények
Nagy Márton és Varga Mihály is elemezte a helyzetet.