Hirdetés
Traktorok 2.687 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 26. 13:29 516 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 516 VARIO S4 Profi - 2022-es évjárat - 165 lóerő - 702 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék -...
12.800.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 26. 13:23 Powerfarm 110 Baranya, Szigetvár
Landini 115 lóerős Perkins motor, full mechanikus traktor. Jó gumikkal, azonnal munkára fogható. 4200 üzemóra.
2024. július 26. 13:19 Arion 650 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS CLAAS ARION 650 - 2012-es évjárat - 174 lóerő - 3.580 üzemóra - - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék...
2024. július 26. 13:09 828 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 828 Vario ProfiPlus - 2018-as évjárat - 280 lóerő - 2.905 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd -...
4 éve hirdető
2024. július 26. 13:09 Proxima 110CL Heves, Gyöngyös
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért...
2024. július 26. 12:59 Arion 510 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 510 CIS Hexashift - 2021-es évjárat - 125 lóerő - 1.355 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - Légfék - EHR -...
2024. július 26. 12:54 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Alsó húzó, 1+2 körös légfék, Csapos vonófej, Gumi Méretek: 340/85R34 MITAS (40%);420/85R34 MITAS (30%)
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:49 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80 kisfülkés traktor, 1983, rendszám nélkül, gyenge fülkével, jó műszaki állapotban eladó.
18.760.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:49 Challenger 95 E Csongrád-Csanád, Zákányszék
Claas Challenger 95E gumihevederes traktor, 2001, 420Le, 11650 órával, Cat 6 hengeres soros motorral, 18 tonna önsúly, 70%-os hevederrel,...
350.000 EUR
10 éve hirdető
2024. július 26. 12:40 Jász-Nagykun-Szolnok, Túrkeve
Eladó kitűnő állapotú Case IH Quadtrac 620 AFS.
2024. július 26. 12:40 Optum 300 Csongrád-Csanád, Csengele
Case IH Optum 300 CVX (1648 üzemórás) CVXDrive 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, Accuguide level 2, légfék, LED, keréksúlyozás...
45.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:34 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól, kitűnő gyári állapotban, eredeti 70-80 %-os michelin gumikkal eladó! Helyszínen megtekinthető és...
11.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 26. 12:34 Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható Massey Ferguson 8280 xtra Gyártási év: 2006 Felszereltség: 2 éve felújított sisu motor, klíma, levegő rendszer,...
6.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:34 6100 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Traktorok 100LE-től 455LE-ig bérbe vehetőek kedvező feltételekkel. Önnek csak az üzemóra díjat kell állnia a szervizelést és a...
4 éve hirdető
2024. július 26. 12:34 Major CL80 Heves, Gyöngyös
A Major univerzális mezőgazdasági célú középkategóriás traktort elsősorban kitűnő ár-teljesítmény arányáért fogja értékelni. Kifejezetten...
3.600.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 26. 12:34 Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható MTZ 82 típusú, 55 kw teljesítményű, 1990 évjáratú és 8322 üzemóra állású traktor érvényes okmányokkal, azonnal...
2024. július 26. 12:29 930 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés,...
8.500.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 26. 12:14 Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 4755 oldalkipufogós, felújított váltóval, kuplunggal, kisszivattyúval, stb. eladó!
14.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:14 John Deere Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 8300 traktor, 1996, 235 le, 20118 óra, piros rendszám, 2024.02-ig műszakival, 16/4 full PowerShift 40km/h-s váltóval, elől...
34.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 26. 12:14 Challenger Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
ELADÓ ELSŐ TULAJDONOSTÓL CHALLENGER MT 875 GUMIHEVEDERES TRAKTOR TELJESÍTMÉNY: 590 LE ÜZEMÓRA: 10 500 GYÁRTÁSI ÉV: 2017 Felszereltség:...
2024. július 26. 12:09 Arion 550 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Arion 550 CIS - 2019-es évjárat - 165 lóerő - 3.260 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék -...
2024. július 26. 12:04 T110 Max Bács-Kiskun, Baja
Eladó McCormick T-110 traktor megkímélt állapotban. Évjárat: 2009. Üzemóra: 4.694 óra. Teljesítmény: 102 LE.
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:04 6920 Premium Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 6920 Prémium traktor, 2002, 160 le, 9800 óra, fekete rendszám, 2025.04-ig műszakival, 32t vontatással, 20/20 PowerQuad 40km/h-s...
4.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 26. 12:04 3520 Komárom-Esztergom, Komárom
1,5 literes 37 LE-s Yanmar motor, hidrosztatikus előre hátra menet, piros rendszám 2028-ig érvényes műszaki vizsgával, hátul 280/85R24...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.687)
- Case IH (132)
- Claas (172)
- Egyéb traktor (95)
- Farmtrac (170)
- Fendt (163)
- John Deere (419)
- Massey Ferguson (104)
- MTZ / Belarus (492)
- New Holland (112)
- Zetor (129)
- Több
![Lehet, hogy megvan a megoldás a szúnyogok megfékezésére?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4628/cikk_74628/szunyog_fill_540x300_0.jpg)
Lehet, hogy megvan a megoldás a szúnyogok megfékezésére?
Új, genetikai módszer a vérszívó rovarok ellen.![Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4673/cikk_74673/gepek_fill_540x300_0.jpg)
Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula
Holnap ismét pár fokkal hűvösebb lesz, de ez sem tart sokáig.![Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4641/cikk_74641/viz-_fill_540x300_0.jpg)