Hirdetés
Traktorok 2.703 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
6.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 16. 01:44 MX200 Pest, Hévízgyörk
CASE IH MAGNUM MX200 TRAKTOR eladó. Nem rendszámos. 2001-es évjárat. 11700 üzemóra. A TRAKTOR ELŐRE MEGY HÁTRA NEM AKAR !!!
37.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 01:24 Farmall 75A
Case IH 75A traktor újszerű állapotban Gyártási év 2021 Üzemidő 367 óra Maximális sebesség 40 km/h Szinkronizált sebességvátló Erőátviteli...
9.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 16. 01:09 Hajdú-Bihar, Ártánd
Kubota B4200 kistraktor, 1996-os évjárat, 1100 üzemóra, 4x4 meghajtás, mekanikus váltó, 2 hengeres 12 LE Kubota motor, Peruzzo...
2024. augusztus 16. 01:04 8320 Somogy, Nagyatád
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! 8,1 lit. motor, Powershift 16/5 váltó, 40 km/h, 3 pár hidr.kör, légfék, hátsó ikerkerék szett, ÚJ porlasztók!...
2024. augusztus 16. 00:54 4755 Somogy, Nagyatád
6 hengeres 7,6 literes motor, 15/4 Powershift váltó, 30 km/h, fekete rendszám, klíma, 3 pár hidraulika kör, hátsó ikerkerék szett Részletes...
5.990.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:54 B Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
évjárat: 1936 teljesítmény: 17 Le Kifogástalan állapotban lévő John Deere Model-B Unstyled veterán traktor eladó.
2024. augusztus 16. 00:39 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 8360R traktor IVT sebességváltóval, légfékkel, automata légkondícionálóval, automata vonófejjel, alsóhúzóval normál állapotban...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:24 Crystal HD170 Heves, Gyöngyös
Crystal – megbízható partner a kemény munkához. Erős motorja soha nem hagyja cserben. Egyszerűen kezelhető. A tágas vezetőfülke kényelmet és...
34.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:14
New Holland TD5.95 traktor eladó Gyártási év 2017 Üzemidő 1543 h Maximális sebesség 40 km/h Szinkronizált sebességváltó Erőátviteli sebesség...
2024. augusztus 16. 00:09 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6190R TLS traktor Direct Drive 50km/h sebességváltóval, légfékkel, E-SCV-el eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 190...
2024. augusztus 15. 23:54 5100M Fejér, Dunaújváros
Akár LÍZINGRE 10% + ÁFA önerővel! Hi/low 16/16 váltó, 40 km/h, légfék 1+2 körös, front hidraulika+súly, klíma Részletes specifikáció:...
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 23:49 820 Hajdú-Bihar, Debrecen
MTZ-820 Traktor (80 LE, mechanikus váltó, szöghajtásos első híddal) BELARUS Felszereltség Motor: D 243 2S, 80 LE. orrsúly, keréksúly,...
2024. augusztus 15. 22:54 Axion 930 Fejér, Dunaújváros
CMATIC váltó, 50 km/h, rugózott híd és fülke, prémium fronthidraulika, AT ready, légfék, 900-as Trelleborg gumizás, akár lízingre is...
2024. augusztus 15. 22:39 Axion 930 Csongrád-Csanád, Szeged
„ÁFA MENTESEN” megvásárolható! CMATIC váltó, 50km/h, rugózott híd és fülke, prémium fronthidraulika, gyári automata kormányzás, légfék, FULL...
2024. augusztus 15. 22:39 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
Lamborghini R7.175 S traktor Powershift 27/27 40 km/h váltóval, front hidraulikával, 540/65 R38 első és 650/65 R38 hátsó gumiabroncs...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 22:39 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új Proxima Cl 100 készletről.
2024. augusztus 15. 22:34 6110M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6110M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:35950000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 638 Motor típusa: 4,5 literes 4 hengeres...
16.000.000 Ft
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 22:24 X4.40 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó egy McCormick X4.40 kitűnő állapot.
2024. augusztus 15. 22:09 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6135M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3000 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 1635 Motor típusa: 4,5 literes, 4...
2024. augusztus 15. 21:59 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Univerzális, kompakt és sokoldalú kis kategóriás Zetor Compax traktorok eladók! A Compax CL modellek takarékos, 18-24 Le teljesítményű,...
7.500.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 21:38 892.2 Zala, Óhíd
Első tulajdonostól, önkormányzatunktól eladó egy megkímélt állapotú MTZ 892.2 traktor. 1084 üzemóra, jó gumikkal, klímás, 2018-as gyártási...
2024. augusztus 15. 21:19 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Győr
A feltüntetett ár Győr telephelyi nettó ár, a napfénytetőt nem tartalmazza, opcionálisan választható. Házhoz szállítás országosan, kedvező...
1.050.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 21:17 MTZ-50 Zala, Zalaszentbalázs
Mtz 50-es targoncatoronnyal új motorháztetővel és új hátsó sárvédőkkel áttételes önindítóval jó állapotban eladó!
2.000.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 21:17 Fortschritt ZT Zala, Zalaszentbalázs
Krone kasza vagy műszakis pótkocsi csere érdekel akár ráfizetéssel is! Fortschritt zt 323as traktor 4uj gumival E281es silózó motorral...
95.000 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 21:09 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021.-es gyártás -155LE -1200 üó -AutoQuad EcoShift 40km váltó - Kuszófokozat - Autotrac...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.703)
- Case IH (137)
- Claas (181)
- Egyéb traktor (94)
- Farmtrac (114)
- Fendt (167)
- John Deere (443)
- Massey Ferguson (108)
- MTZ / Belarus (504)
- New Holland (119)
- Zetor (127)
- Több
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)