Hirdetés
Traktorok 2.662 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 16. 20:54 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 4757 Motor típusa: 6,8 literes 6...
2024. július 16. 20:49 Axion 850 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Rugózott első híd
95.000 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 16. 20:49 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021.-es gyártás -155LE -1200 üó -AutoQuad EcoShift 40km váltó - Kuszófokozat - Autotrac...
2024. július 16. 20:49 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 1215 Motor típusa: 6,8 literes 6...
8 éve hirdető
2024. július 16. 20:34 Solis 26 HST Veszprém, Tüskevár
Solis traktorok eladók!
600.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 16. 20:18 MTZ-50 Pest, Tápiószőlős
Motorhibás MTZ-50 ELADÓ
2024. július 16. 20:14 7-180 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó
2024. július 16. 20:09 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2017 Üzemóra: 3454 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
7.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 16. 19:59 TS115 Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
2001-es évjárat, 9183 üzemóra, 6 hengeres, hagyományos adagolós Iveco motor (81 kW - 115 LE), 540/1000 kardán fordulat, 4 pár kihelyezett...
4 éve hirdető
2024. július 16. 19:54 5S.105 Csongrád-Csanád, Makó
A jövő megérkezett! Készletről elérhető az új Massey Ferguson 5S traktor. Kertészeti illetve állattartó pályázatba is tökéletes gép. - LE /...
2024. július 16. 19:44 6075 EN Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 16. 19:29 Kioti Heves, Szihalom
Leírás A Kioti DK széria úgy lett kifejlesztve, hogy minden munkafolyamatra megfelelő legyen, és minden igényt kiszolgáljon, és egy nagyon...
2024. július 16. 18:59 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5125 univerzális 126 lóerős traktorok készletről!!! KEDVEZŐ ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!!! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le...
2024. július 16. 18:59 Fotrak Veszprém, Veszprém
Fotrak traktorok és munkaeszközök kizárólagos hazai forgalmazójaként értékesítjük és biztosítjuk az alkatrész és szerviz hátterét. 25-50-75...
2024. július 16. 18:59 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 3129 Motor típusa: 6,8 literes 6...
2024. július 16. 18:54 Xerion 3000 Tolna, Bonyhád
Akár LÍZINGRE 10%+Áfa önerővel! VC forgatható fülke, CAT C9 motor, ZF 50km/h váltó, CEBIS, IF 800-as Michelin gumik, összkerék kormányzás...
2024. július 16. 18:54 TM175 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Automata vonófej, Rugózott kabin, Front TLT, Front hidraulika, Powershift váltó, GPS párhuzamvezetés, GPS...
33.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 16. 18:44 6110M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 6100M traktorok eladók több darab: - 2022-es gyártás - 100-300üó - Powerquad 40km-es váltó - TLS rugózott híd -Garancia -...
2024. július 16. 18:44 Kioti Veszprém, Pápa
Műszaki tartalom: teljesítmény: 110 LE Gyártási év: 2024 Frontsúly készlet (10 x 50 kg) Automata vonófej Légfék (2+1 kör) 3 hidraulikus...
2024. július 16. 18:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten,
2024. július 16. 18:39 Solis 90 Győr-Moson-Sopron, Győr
Solis 90 Stage V ROPS kabinnal digitklímával Stage V ITL 4 hengeres motor, 20+20 MST Tran & In-house Front Axle, Gyorskapcsolós,...
33.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 16. 18:24 6110M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 6100M traktorok eladók több darab: - 2022-es gyártás - 100-300üó - Powerquad 40km-es váltó - TLS rugózott híd -Garancia -...
2024. július 16. 18:19 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2019 Üzemóra: 4535 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
2024. július 16. 18:14 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Hi-Lo váltó, Gumi Méretek: Trelleborg 320/85R24 (80%); Trelleborg 420/85R34...
4.590.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 16. 18:13 820 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 820.2 traktor egyenes hidas, 2007 évjárat, piros rendszámmal, 2029.04.15-ig műszakival, 18.600 kg vontatással, jó gumikkal,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.662)
- Case IH (137)
- Claas (164)
- Egyéb traktor (86)
- Farmtrac (170)
- Fendt (160)
- John Deere (408)
- Massey Ferguson (105)
- MTZ / Belarus (482)
- New Holland (106)
- Zetor (125)
- Több
![Nem akarsz füvet nyírni? Ráadásul kiégett a gyeped? Ez a 11 növény segíteni fog, hogy újra szép legyen a kerted!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9479/cikk_59479/borostyan_fill_540x300_0.jpg)
Nem akarsz füvet nyírni? Ráadásul kiégett a gyeped? Ez a 11 növény segíteni fog, hogy újra szép legyen a kerted!
Ha nem szép a fű a kertedben, van megoldás! Ezek a növények segítenek!![Ez a növény szuper pázsit helyett, takarmányként, és az egészségünknek is jót teszünk vele](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4367/cikk_74367/lohere-_fill_540x300_0.jpg)
Ez a növény szuper pázsit helyett, takarmányként, és az egészségünknek is jót teszünk vele
Nagyon jó döntés, ha vörösherét ültetünk a kertünkbe.![Ezt a két gombát gyerekjáték otthon termeszteni! Mutatjuk, hogy kezdj bele!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/2011/cikk_52011/csiperke-gomba-pixabay_fill_540x300_0.jpg)