Hirdetés
Traktorok 2.690 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
28.800 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 25. 08:22 Tolna, Dunaföldvár
Új MTZ 820.4 traktor Magyarországon a legkedvezőbb áron, hivatalos márkakereskedésből, garanciával, készletről elérhető! Személyesen:...
2024. július 25. 08:20 7290R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 7290R (6956 üzemórás) e23 Powershift 40 km/h, rugózott híd, rugózott fülke, SF3000 AutoTrac, légfék, 5 pár hidraulikakör, LED...
14.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 25. 08:19 Tolna, Dunaföldvár
Eladó kiváló állapotban levő 2015-ös évjáratú 4070 üzemórás New Holland TD5.105 traktor. Mechanikus irányváltó, mechanikus váltó, klíma,...
7 éve hirdető
2024. július 25. 08:14 TYM Pest, Nagykőrös
Megbízható,erős és robusztus 37,4 lóerős motor, maximális üzemanyag-hatékonysággal, 3 hengeres, vízhűtéses dízel teljesítmény. Az...
7 éve hirdető
2024. július 25. 08:09 TYM Pest, Nagykőrös
Erőforrása egy teljesen új fejlesztésű Deutz Stage V besorolású motor, javított káros anyag kibocsátással, ami jóval a szükségletek fölötti...
22.500.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 25. 07:46 7430 Premium Komárom-Esztergom, Kerékteleki
Hengerek száma: 6 db Henger űrtartalom: 6788 cm3 Gyártási év: 2011 Teljesítmény. 159 KW -Gumiméret első: 540/65 R23 hátsó: 650/65 R42 - Gumi...
14.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 25. 07:04 Case IH Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2008 Üzemóra: 8646 óra Teljesítmény: 93 kW / 126 LE Gumi méretek (első): Alliance 380/85 R28 Gumi méretek (hátsó): Alliance 460/85...
1.890.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. július 25. 07:02 Jumz Zala, Zalaegerszeg
Yumsz 8270 Tornado év: 2002 kw: 65 cm 4.940
1.795.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 25. 06:57 MTZ-80 Tolna, Györköny
Gazdaság felszámolása miatt eladó Mtz80 kisfülkés traktor lejárt műszakival. A gép 3. traktorként volt használva, ezért keveset ment a 25...
9 éve hirdető
2024. július 25. 06:49 Elios 210 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2022 Üzemóra: 15 óra Teljesítmény: 55 kW/ 75 LE Gumi méretek (első): Trelleborg 320/85R20 Gumi méretek (hátsó):Trelleborg 420/85R30...
28.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 25. 06:49 T8.410 Komárom-Esztergom, Komárom
340Le-s névleges teljesítményű Iveco motor, 19x4 fokozatú 50km/h Full Powershift váltó, rugózott első híd és kabin, klíma, légfék,...
11.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 25. 06:39 CS 150 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1998 Üzemóra: 9477 óra Teljesítmény: 112 kW / 152 LE Gumi méretek (első): Firestone 480/70 R28 Gumi méretek (hátsó):Firestone...
15.500.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 25. 06:39 T8.360 Komárom-Esztergom, Komárom
311 Le-s névleges teljesítményű Iveco motor, 18x4 fokozatú 40km/h Full Powershift váltó, fix első híd és rugózott kabin, klíma, légfék,...
22.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 25. 06:29 Arion 440 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat:2015 Üzemóra:4205 óra Teljesítmény:86 kW / 117 LE Gumi méretek (első):Michelin 13,6R28 Gumi méretek (hátsó): BKT 420/85R38...
2024. július 25. 06:19 Traktor Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 8310 traktor 20 db gyári mellső súllyal, 3 pár 205 kg-os hátsó keréksúllyal, 1 db automata vonófejjel, hasi húzóval, 1 pár...
8.500.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 25. 06:19 TK4050 Komárom-Esztergom, Komárom
94 LE-s 4 hengeres Iveco motor, gyári lánctalpas kivitel, klímás fülke, 2383 üzemóra, 16+8 fokozatú mechanikus váltó mászó fokozattal,...
2024. július 25. 06:19 9460R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 9460R (3616 üzemórás) 18/6 Powershift 40 km/h, JD aktív ülés, AutoTrac ready, 900/60R38 gumizás, Xenon, 3-pont hidraulika...
2024. július 25. 06:15 9570R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 9570R (2206 üzemórás) 18/6 Powershift 40 km/h váltó, 8 db kerék, SF3000 AutoTrac, 5 pár hidraulikakör, teljes keréksúlyozás, LED...
2024. július 25. 06:14 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Új Basak 5095 traktor, 2024 évjárat Motor · 4 hengeres, 2,9 literes Deutz motor (Stage 5) · Max teljesítmény: 102 LE / 75 kW · Max....
2024. július 25. 06:09 Traktor Békés, Telekgerendás
John Deere 6930 traktor AutoQuad sebesség váltó, AT Ready, TLS, légkondícionáló, automata vonófej, alsóhúzó felszereltséggel eladó. Gyártási...
2024. július 25. 06:04 Egyéb traktor Somogy, Kaposvár
Új Basak 5115 traktor, 2023 évjárat,a kertészeti és állattartó pályázatra vásárolható! Motor · 4 hengeres, 3,6 literes Deutz motor (Stage 5)...
2024. július 25. 05:54 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Basak 5105 univerzális traktor Motor · 4 hengeres, 2,9 literes Deutz motor (Stage 5) · Max teljesítmény: 108 LE / 80 kW · Max. nyomaték: 400...
2024. július 25. 05:49 Traktor Békés, Telekgerendás
John Deere 6170R traktor AutoQuad 20/20 váltóval, AT Ready, TLT 1000, CommandCenter 2630 monitor, automata vonófej, 18db táskasúly...
2024. július 25. 05:19 Egyéb traktor Somogy, Kaposvár
Új Basak 5120 traktor, 2023-as gyártmány , 122 LE-s, 4 hengeres Deutz motor, 32 + 32 sebességes német ZF váltó, 4 Powershift fokozat,...
16.500 EUR
13 éve hirdető
2024. július 25. 05:04 674 Hajdú-Bihar, Ártánd
Lamborghini 674 75 sprint traktor, 2004 evjarat, 71 L.E., 4 hengeres motor, 4x4 meghajtas, rugozott fulke, jo allapotban, importbol. Az árat...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.690)
- Case IH (132)
- Claas (172)
- Egyéb traktor (95)
- Farmtrac (170)
- Fendt (163)
- John Deere (420)
- Massey Ferguson (104)
- MTZ / Belarus (491)
- New Holland (113)
- Zetor (130)
- Több
![Átalakulóban Európa tejpiaca, de még mindig túl sok tejterméket fogyasztunk](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4590/cikk_74590/tejes_fill_540x300_0.jpg)
Átalakulóban Európa tejpiaca, de még mindig túl sok tejterméket fogyasztunk
Egyre több növényi alapú ital kerül a boltok polcaira.![Te is fogyasztod őket? Nem kéne. Ezek az élelmiszerek sokat árthatnak az egészségednek.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4668/cikk_74668/joghurt_fill_540x300_0.png)
Te is fogyasztod őket? Nem kéne. Ezek az élelmiszerek sokat árthatnak az egészségednek.
Sokat egészségesnek hiszünk, pedig cseppet sem azok.![Te ismered? Zselnicemeggy: lekvárnak főzve mennyei csemege](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4663/cikk_74663/meggyes_fill_540x300_0.png)