Hirdetés
Traktorok 2.695 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
15.990.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 23:09 M135GX Fejér, Mór
Eladó a képeken látható Kubota traktor. Első gazdától vásároltam, eredeti gyári 80% Kleber gumikkal, rugózott híd, 24/24 Powershift váltó, orrsúly készlettel, légfék rendszer, gyári ülés, gyári fényezés! Adblue mentes motor! 4 hengeres 6 literes...
2025. január 4. 23:04 1025.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Belarus 1025.7 A traktor különféle mezőgazdasági műveletekre szolgál függesztett, félig függesztett és vontatott gépekkel és eszközökkel, be- és kirakodási műveletekre, vontatási műveletekre, valamint álló mezőgazdasági gépek vezetésére. MOTOR Típus:...
16.600.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:54 Maxxum 125 Fejér, Mór
Újonnan vásárolta a gazdája, közvetlenül tőle megvásárolható gép! Gyári fényezés, gyári ülés, jó gumikkal, hiba mentesen üzemel amióta nála van, az üzemanyag rendszer lett mindösszesen felújítva. Rugózott fülkével, 6 hengeres motor, 3 pár hidraulika...
2025. január 4. 22:54 1221.3 Hajdú-Bihar, Debrecen
Felszereltség: Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 4500 kg. emelőképesség Típusbizonyítványos traktor. Motor: D-260 .2 S 2.Turbós 132 LE Max.forgatónyomaték: 559 Nm Üzemanyagtartály: 160 Liter Névleges fordulatszám: 2100 ford/perc...
26.999.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:49 Maxxum 145 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Case traktor. Keveset futott, kicsit kevesebb mint 1400 óra van benne, gyári fényezés, gyári ülés, gyári gumikkal, légfék rendszer, EHR, rugózott fülke, 16/16 váltóval, orrsúly készlet. Az ár leszállítva a...
16.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:44 M110GX Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás traktor, gyári eredeti gumikkal, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, EHR, klíma, légrugós gyári ülés, 40 km/h maximális sebesség, 24/24 Powershift váltó, elektrohidraulikus irányváltó, 2 pár...
12 éve hirdető
2025. január 4. 22:29 6520L Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 6520 SE traktor, 2007, 125 le, 2775 óra, fekete rendszám, 2025.04-ig műszakival, 28t vontatással, 20/20 PowerQuad 40km/h-s váltóval, 1+2 körös légfékkel, újszerű 14,9R24 gumik elől, hátul 80%-os 16,9R38, 3 pár hidraulika kör, hashúzóval,...
28.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:29 6713 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Massey Ferguson traktor. 130 lovas motor, 24/24Dyna-6 váltó, 50km/h, rugózott híd és fülke, légfék rendszerrel ellátva. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is...
25.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:24 Magnum 340 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható Case IH Magnum 340. Powershift váltóval, légfék rendszer, rugózott híd, 50-es váltóval, jó gumikkal, gyári fényezés, gyári ülés, navigáció. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 4. 22:19 1014 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó Massey Ferguson 1014 6 hengeres motorral, légfékkel, 90%-os gumikkal, mechanikus váltóval. 1986-os évjárat, szép, jó műszaki állapotban, műszakiztatása folyamatba. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető a szállítás...
9.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:19 Fejér, Mór
Újonnan vásárolta a gazdája akitől most elvihető, gyári ülés, 75 lóerővel, 16x16 mechanikus váltó és irányváltó, 4720 üzemóra (használatban van kicsit változhat), hidraulika kihelyezés+szabad visszafolyó ág traktor középen is, 3 pár hidraulika...
4 éve hirdető
2025. január 4. 22:14 5711 Csongrád-Csanád, Makó
- 4,4 literes SISU motor - Dyna 4 váltó ( 4x4), terhelés alatt kapcsolható irányváltó - 3 kiadószelep - 10x55kg frontsúly - 2 körös légfék - klíma -------------------------------- További információkért és egyedi ajánlatainkért forduljon bizalommal...
2.490.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 4. 22:14 399 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó Massey Ferguson 399, 6 hengeres motorral, légfékkel, gyenge gumikkal, műszaki és esztétikai állapotban, működőképesen, papírok nélkül. Orrsúly nélkül. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
12 éve hirdető
2025. január 4. 22:14 Rába Csongrád-Csanád, Zákányszék
Rába Steiger 250, 1987, piros rendszám, klímával, kerek hidas, jó gumikkal, felújított motorral, váltóval, osztóművel, fékrendszerrel, nagyon jó állapotban eladó.
2025. január 4. 22:14 1221.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
BELARUS-1221.7 MTZ Traktor Műszaki adatok: Motor: -Típus: Caterpillar -Teljesítmény kW (LE): 100 (136) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma : 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600 Környezetvédelmi besorolás : Stage V ERŐÁTVITEL Sebességváltómű:...
7.900.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 4. 22:09 820 Békés, Nagykamarás
Eladó MTZ 820.4 homlokrakodós traktor. 4380 üzemóra, második tulajdonos, rendszeresen szervizelt. Tartozékok: raklapvilla, bigzsákemelő, gabonakanál. A gép jelenleg is használatban van, az üzemóra változhat. Friss műszakival rendelkezik. Új kuplungot...
16.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:09 N92 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú új kora óta egy gazdás traktor! Gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, gyári gumikkal, orrsúly készlet, elektrohidraulikus irányváltó, klímás, EHR, 2 pár hidraulika szeleppel. Az ár leszállítva a vevő...
12 éve hirdető
2025. január 4. 22:04 5720 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 5720 traktor, 2005, 85le, 11667 óra, elől 13,6R24 99%, hátul 16,9R34 99%-os gumikkal, gyári fronthidraulika, 3 pár hidraulika körrel, kitűnő állapotban eladó.
2025. január 4. 22:04 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 3129 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa:...
2025. január 4. 22:04 952.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
BELARUS MTZ 952.7 Traktor Műszaki adatok: Motor: -Típus: Caterpillar -Teljesítmény kW (LE): 70 (95,2) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma : 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600 Környezetvédelmi besorolás : Stage V ERŐÁTVITEL Sebességváltómű:...
37.490.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 4. 22:04 T7.270 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú New Holland traktor. Első gazdájától aki újonnan vásárolta elhozható. Gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, fokozatmentes sebességváltó, rugózott híd és fülke, légfék rendszer, top állapotban. Az ár...
43.500.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 4. 21:59 8335R Csongrád-Csanád, Csongrád
2. tulajdonostól eladó John Deere 8335R! Motor: 9 literes, 335 LE - 1569 Nm; Váltó: 16/5 Powershift Kabin: CommandView, CommandCenter az ülés karfára telepítve AutoTrack ready 8-8 munkalámpa Hidraulika: 227 liter/perc, 5 pár kihelyezett csatlakozó...
62.000 EUR
8 éve hirdető
2025. január 4. 21:59 T6020 Plus Fejér, Mór
Eladó a képen látható 2011 gyártású New Holland T6020 traktor. 112 lóerős, friss nagyszerviz, 175 üzemórás, nem elírás, minden porcikája gyári, rugózott fülke, 3 pár hidraulika szelep, elektrohidraulikus irányváltó, klímás, légfék nincs a traktoron....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.695)
- Case IH (166)
- Claas (192)
- Egyéb traktor (96)
- Farmtrac (87)
- Fendt (161)
- John Deere (406)
- Massey Ferguson (92)
- MTZ / Belarus (460)
- New Holland (156)
- Zetor (115)
- Több
Sajtóközlemény